Ultraortodoxok tüntettek a 4 éves fiú holttestének felboncolása ellen, akit a gyanú szerint a rokona megfojtott

0

ujkelet.live

Ultraortodoxok százai tüntettek országszerte vasárnap este, miután a kerületi bíróság úgy döntött, engedélyezi a négyéves fiú holttestének felboncolását, akit szombaton rokona megfojtott Jeruzsálem Ramot negyedében, jelentette a 12-es csatorna.

A családja nevében egy ügyvéd fellebbezett a döntés ellen a Legfelsőbb Bíróságnál, a meghallgatásra hétfő délelőtt kerül sor.

A tüntetéseken Bnei Brakban, Jeruzsálem Mea Searim negyedében és Beit Semesben összecsapások törtek ki a tüntetők és a rendőrség között.

A rendőrség közvetlenül az események után közölte, hogy ,,az elmúlt néhány órában erőszakos tüntetések kezdődtek a jeruzsálemi Kikar HaShabbat és a Bar Ilan utca környékén, valamint Beit Semesben a Nahar HaJarden utcában, amelyek során több száz lázadó blokkolta az utakat, garázdálkodott, köveket és más tárgyakkal dobált, valamint kukákat gyújtott fel a helyszínen.”

A rendőrség azt is közölte, hogy a helyszíni erők a rend helyreállításán dolgoznak, tömegoszlató eszközök alkalmazásával. Öt gyanúsítottat vettek őrizetbe a közrend megsértése miatt.

A fiút vasárnap nyilvánították halottnak a Sáárei Cedek kórházban, egy nappal azután, hogy kritikus állapotban megérkezett hozzájuk.

Fojtogatás nyomaival szállították kórházba, miután a földön fekve találták az egyik szobában. A szombaton letartóztatott 27 éves rokona elleni gyanút vasárnap emberölésre súlyosbították.

A vizsgálat kezdeti szakasza szerint szombat délelőtt a családtagoknak feltűnt, hogy a gyermek nem reagál a hívásaikra.

A zsinagógából hazahívták az apát, majd egy idő után észrevették, hogy a gyanúsított szobájának ajtaja zárva van. Feltörték az ajtót, és a sértettet a földön fekve találták, nyakán fojtogatás nyomaival.

A zsidó hagyomány általában ellenzi a boncolást, azon az alapon, hogy az emberi test szent, és nem szabad a halál után beavatkozást végezni rajta. Gyilkosság vagy emberölés esetén gyakran tesznek kivételt, és a bíróságok a múltban felülbírálták a családok kívánságait.

Új Kelet Live külön kiadás 2022. szeptember 25-én Új Kelet Live

Jichák Herzog elnök köszöntője Ros Hásáná alkalmából
  1. Új Kelet Live külön kiadás 2022. szeptember 25-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 24-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 22-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 20-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .