A hamászos Khaled Mashaal elsírta magát egy interjúban, amiért túlélte a 25 évvel ezelőtti izraeli merényletet

ujkelet.live

A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet külhoni vezetője, Khaled Mashaal leginkább az ellene 1990-es évek végén Ammanban meghiúsított, mérgezéssel elkövetett izraeli merényletről emlékezetes.

A múlt hétvégén a katari Al-Dzsazíra egy egész műsort szentelt neki és az életének, mely során sírva kesergett, hogy nem lett belőle mártír.

,,Dicsőség Istennek, hogy megadta nekem ezt a lehetőséget, de itt van a dolog gyökere” – mondta Mashaal az izraeli Kan közszolgálati műsorszolgáltató fordítása szerint. ,,A túlélés minden pozitív oldala mellett, úgy érzem, megfosztottak attól a megtiszteltetéstől, hogy mártírként haljak meg”.

Az interjú során Mashaal foglalkozott az elmúlt évek égető problémáival – az izraeli harcokkal, a palesztin aréna megosztottságával, az arab országokkal fenntartott kapcsolatokkal, valamint a Hamász és Irán kapcsolatával.

1997. szeptember 25-én a Moszad megkísérelte meggyilkolni Mashaalt Ammánban, Jordánia fővárosában. Az azt követő napokban a diplomáciai és hírszerzési tevékenység legintenzívebb és talán legveszélyesebb hulláma zajlott le Izrael és a Hasimita Királyság között azóta, hogy az országok mindössze három évvel korábban békét kötöttek.

Danny Jatom, a Moszad akkori főnöke szerint Izrael évek óta kérte, hogy Husszein király zárja be a Hamász jordániai irodáit, azzal érvelve, hogy a csoport halálos terrortámadásokat tervez izraeliek ellen az ammani központjából. A király azonban biztosította Jeruzsálemet arról, hogy jobb, ha a terrorszervezet Jordániában van, ahol a hírszerző szolgálatok szemmel tarthatják, mint valahol máshol, így a kérés elutasításra került. A Hamász azonban folytatta az öngyilkos merényletek és más terrortámadások tervezését és végrehajtását.

Az akkori támadások hulláma közepette Benjamin Netanjahu akkori miniszterelnök 1997-ben összehívta biztonsági főnökeit, és utasította őket, hogy dolgozzanak ki egy tervet a Hamász legfelsőbb tagjai elleni támadásra. Némi vita és ellenvetések után úgy döntöttek, hogy Mashaal lesz a célpont.

A műveletet „csendes” merényletnek tervezték a friss békeszerződés fényében. Hat Moszad-ügynököt küldtek Ammanba, közülük kettő a Mashaalt kiiktató csapatot alkotta, négy másik pedig különféle egyéb támogató szerepet töltött be.

A merénylettel megbízott két ügynök napokig követte Mashaalt, de csak szeptember 25-én volt megfelelő lehetőségük a végrehajtásra.

Az egyik férfi egy speciális eszközzel és egy mérgező anyaggal felfegyverkezve odament a Hamász vezetőjéhez az irodája előtt, és a füle mellé helyezte az eszközt, sikeresen beadva neki a mérget. De Mashaal biztonsági csapata észrevette őket.

A Hamász biztonsági emberei azonnal üldözőbe vették őket. A Moszad ügynökei egy várakozó autóval elmenekültek, de tévesen azt hitték, hogy nem követik őket.

A Hamász biztonsági embere talált egy civil ruhás jordán rendőrt, a Moszad-ügynököket pedig őrizetbe vették és bevitték a helyi rendőrőrsre.

Miska Ben David, a Moszad egyik küldetést segítő ügynöke Ammanban később így emlékezett Yedioth Aharonothnak: „A szálloda uszodájában voltam, és hirtelen megláttam valakit, aki nem lett volna ott, ha a dolgok a terv szerint mennek. Arckifejezéséből tudtam, hogy valami borzasztóan félresiklott.”

Jatom 2010-ben az Al Dzsazírának felidézte, hogy közvetlenül azután, hogy hírt kapott az ügynökei letartóztatásáról, „repülőgépre szálltam és Husszein királyhoz mentem, és elmondtam neki a teljes történetet, és hogy van ellenszerünk”.

A négy akkor még szabad Moszad-ügynöknek sikerült eljutnia az izraeli nagykövetségére Ammanban, ahol meglapultak.

A hat ügynök szabadon bocsátását célzó tárgyalások részeként Izrael – állítólag Bill Clinton akkori amerikai elnök jelentős nyomására – gyorsan beleegyezett abba, hogy átadja az ellenszert, és kiingedi a terrorcsoport számos operatívját és vezetőjét, köztük a spirituális vezető és terror ötletgazda Ahmed Jasszin sejket, az izraeli börtönökből. Jasszint hét évvel később kiiktatták a Gázai övezetben.

Miután biztosították a foglyok szabadon bocsátását, és Mashaalt a majdnem biztos halálból visszahozták, az izraeli ügynökök hazatérhettek.

,,Miniszterelnökként az a kötelességem, a legfőbb kötelességem, hogy minden lehetséges módon küzdjek e rettenetes terror ellen” – nyilatkozta Netanjahu a történtek után.

A kudarc kapcsán azonban a következőket mondta: ,,Időnként, mint minden háborúban, vannak kudarcok és kockázatok.”

Forrás: Kan, Jpost

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

A hamászos Khaled Mashaal elsírta magát egy interjúban, amiért túlélte a 25 évvel ezelőtti izraeli merényletet” bejegyzéshez 11 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.