Videó: Az izraeli hadsereg elhalaszt egy támadást a PIDZS posztja ellen, mert egy gyerek is van a helyszínen

0

ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők pénteken közzétett egy videót, amelyen egy kislány látható a Gázai övezet határán a Palesztin Iszlám Dzsihád egyik megfigyelőállomásánál, aminek következtében a tankos egység elhalasztja a csapást.

Az augusztus 5-én készült videón egy fiatal palesztin lány látható, amint felmászik a katonai poszt lépcsőjén, majd egy felnőtt férfi elvezeti.

Az Izraeli Védelmi Erők tájékoztatása szerint a 7. páncélosdandár 82. zászlóaljának kellett volna tüzet nyitnia a posztra a Hajnalhasadás-hadművelet nyitócsapásai részeként, amely a terrorcsoport északi gázai parancsnokát, több megfigyelőállomást a határon és támadásokat előkészítő osztagokat vett célba.

„Miután a harckocsicsapat megkapta az ellenséges állások tüzelésére vonatkozó parancsot, a harckocsicsapat észrevett egy fiatal lányt és egy másik férfit, akik a célpont közelében voltak” – mondta a századparancsnok, aki csak rangja és héber neve kezdőbetűjével, mint „Bet” őrnagy azonosítható.

,,A harckocsi parancsnoka betelefonált, és jelentette, hogy nem érintett emberek vannak a környéken, és leállította a tüzelést” – mondta.

„Megvártuk, amíg elmennek, és néhány perc múlva a harckocsi megsemmisítette a célpontot” – tette hozzá.

A videót a katonaság azon törekvésének részeként hozták nyilvánosságra, hogy hangsúlyozzák a civilek bántásának elkerülésére tett erőfeszítéseit.

A hadsereg vasárnap este Twitteren közzétett egy videót, melyben a Palesztin Iszlám Dzsihád dél-gázai parancsnoka, Khaled Manszúr kiiktatására készülnek, de többször felfüggesztik a műveletet, mert gyerekek vannak a közelben:

A Palesztin Iszlám Dzsihád múlt péntek és vasárnap között 1175 rakétát lőtt ki Izraelre, amelyek közül 200 a Gázai övezetben landolt, és legalább 15 palesztin civil halálát okozta. A Vaskupola 97%-os hatékonyság elfogott 450 lakott területre tartó rakétát.

Az Izraeli Védelmi Erők 170 célpontra mért csapást vadászgépekkel, fegyveres drónokkal, harci helikopterekkel és a tüzérséggel.

Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője hétfőn egy újságíróknak tartott tájékoztatón kijelentette, hogy a Hajnalhasadás-hadművelet során kitűzött katonai célok többségét elérték.

,,Több palesztint öltek meg az Iszlám Dzsihád sikertelen rakétaindításai, mint az Izraeli Védelmi Erők légicsapásai” – mondta Ran Kochav katonai szóvivő hétfőn.

A Haaretz napilap jelentése szerint a hadsereg úgy véli, hogy a Palesztin Iszlám Dzsihád a felelős a 15 gyermek halálából legalább 12-ért.

A három napig tartó harcok vasárnap az Egyiptom és Katar által közvetített tűzszünettel értek véget.

A konfliktusból ezúttal az övezet irányítója, a Hamász terrorszervezet kimaradt. Gázai palesztin források ugyanakkor azt nyilatkozták a Ynet hírportálnal, hogy ,,nagy nyomás volt a Hamász részéről, hogy a Palesztin Iszlám Dzsihád beleegyezzen a tűzszünetbe. Különben miért álltak volna le?”

Ugyanezen források szerint ennek kiváltó oka a Palesztin Iszlám Dzsihád elhibázott rakétakilövései voltak, amelyek több mint egy tucat palesztint öltek meg a háromnapos hadjárat során.

A múlt szombat esti első ilyen incidensben a Palesztin Iszlám Dzsihád rakétája eltalált egy csoport civilt a Dzsabalia-menekülttáborban, és hatan, köztük négy gyerek meghalt.

A Gázából származó első jelentések azt állították, hogy izraeli légicsapás ölte meg a civileket.

Izraeli katonai tisztviselők azonban azt mondták, hogy az Izraeli Védelmi Erők a kérdéses időpontban nem hajtott végre támadást a térségben, és a rakétaérzékelő rendszerek észlelték a rakéta kilövést, majd a lövedék felrobbant a menekülttáborban.

,,A radaronkon látjuk a kilövést és a becsapódást, és láthatjuk, hogy saját magukat találtak el” – mondta egy szóvivő.

Másnap ugyanazon a területen egy másik elhibázott rakétaindítás öt gyereket és tizenévest ölt meg. A harmadik incidensben – ami valószínűleg az utolsó csepp volt a pohárban a Hamásznál – rakéta talált el egy hamászos rendőrt és három gyermekét, megölve őket a Bureidzs-menekülttábor területén, az övezet középső részén.

Ettől a pillanattól kezdve a Hamász vezetése, beleértve a külföldön élőket is, egyértelművé tette Gáza második legnagyobb terrorcsoportja számára, hogy bele kell egyeznie a tűzszünetbe.

Mindeközben Irán legfelsőbb vezetője dicsérte a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorcsoportot csütörtökön a Palesztin Iszlám Dzsihád vezetőjével, Ziad Nahalával folytatott levélváltás során.

,,A közelmúltbeli esemény növelte a Palesztin Iszlám Dzsihád mozgalom elismerését, és emelte az Iszlám Dzsihád státuszát a palesztin nemzet nagyszerű ellenállási mozgalmában” – írta Ali Hámenei ajatollah iráni legfelsőbb vezetője, a Fars félhivatalos iráni hírügynökség jelentése szerint.

„Bebizonyították, hogy az ellenállás minden egyes része képes összezúzni az ellenséget”.

Hamenei dicsérte Nahalát, amiért „összekapcsolta a gázai harcot Júdea és Szamáriával”. A múlt heti harcok előtt Izrael letartóztatta a Palesztin Iszlám Dzsihád szamáriai vezetőjét, ami miatt a terrorcsoport megtorlással fenyegetőzött.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .