Itamar Ben Gvir gratulált az új Likud-listához: közös erőnkkel változást fogunk elérni a bírósági rendszerben

0
Benjamin Netanjahu miniszterelnök a Likud kampányindítóján Ramat Ganban 2019. március 4. Forrás: Twitter

ujkelet.live

A Bezalel Szmotrics által vezetett Vallási cionizmus frakcióval közös listán, második helyen induló Itamar Ben Gvir, a radikális nézeteket képviselő Otzma Jehudit párt vezetője sok sikert kívánt az új Likud-listának, és előrevetítette a jövőbeli együttműködésüket az új kormányban.

„Közös erőkkel változást fogunk elérni a bírósági rendszerben, és visszaadjuk a személyes biztonságot az izraeli állampolgároknak” – tette hozzá, utalva az új listán szereplő nevekre, akik eddig is igazolták a párt elnöke, Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök iránti feltétlen lojalitásukat és amennyiben a novemberi választások után ismét hatalomra kerülnének támogatásuk biztosított az igazságügyi rendszer átalakítását, akár az újonnan hivatalba lepett államügyész leváltását illetően.

Ben Gvir bejelentését igazolva, a végeredmény alapján nyilvánvaló, hogy a Likud szerdai előválasztásán szavazó csaknem 80 000 párttag a Benjamin Netanjahu pártelnökkel szövetséges politikusokat jutalmazta, míg a lázadók elvesztették korábbi helyezéseiket – noha a Likud egyetlen képviselője sem nevezhető egyértelműen Netanjahu-ellenesnek, de az elbírálás során számos kritérium merült fel abban az értelemben, hogy mennyire állnak vagy álltak közel a volt miniszterelnökhöz.

Ilymódon, a listaelső pártelnök után a Likud frakcióigazgatója, a Netanjahuhoz legközelebb álló politikusnak tartott Járiv Levin vezeti a párt listáját a november 1-jei általános választásokon.

Levint Netanjahu jobbkezének tekintik a Kneszetben, aki a frakció üzleteit és politikáját irányítja és köztudott, hogy a párt igazságügyi reformprogramjának legelkötelezettebb híve.

Joáv Kisch esete sokkal árnyaltabb, ugyanis két évvel ezelőtt támogatta Gideon Szá’árt, amikor elindult Netanjahu ellen a párt tisztújító szavazásán. A kísérlet természetesen nem sikerülhetett, és Szá’ár több párttársával együtt végül kilépett a Likudból és új pártja élén a Bennett-Lapid kormány igazságügy minisztere lett. Levin számára azonban nem maradt más lehetőség, mint hogy visszadolgozza magát és, hogy helyreállítsa pozícióját, ami úgy tűnik sikerült.

Az egy kivételével férfiak által uralt lista első tíz helyezettjei között olyan jól ismert Netanjahu lojálistáknak jutott hely, mint Amir Ohana, Miri Regev, Eli Cohen, Miki Zohar, Slomo Karhi, illetve Joáv Gallant, Dudu Amszalem volt kommunikációs és kiberminiszter, Nir Barkat volt jeruzsálemi polgármester és Avi Dichter, a Sabak biztonsági szolgálat korábbi igazgatója.

A megválasztott női képviselők hiánya immár tradicionálissá vált a Likudban, a Kneszetbe biztosan bejutó húszas listára egyedül Miri Regevnek illetve Galit Disztel Atbariannak sikerült feljutnia, kompenzálás végett a párt öt hellyel jutalmazza hűségükért a kiválasztott női jelölteket.

A Likud novemberben 30 és 35 mandátum körüli eredményre számíthat, de csak az első 20 jelöltnek van reális esélye a Kneszetbe való bejutásra, mert a párt a különleges elbírálással kiválasztott jelöltek számára tartja fenn a további helyeket. Amennyiben a Likud visszakerül a hatalomba, Netanjahunak lehetősége lesz arra, hogy további törvényhozókat vonjon be a listáról az úgynevezett norvég – törvényt alkalmazva.

A listás választáson meghirdetett helyek mellett a szavazók szerdán jóváhagyták Netanjahu öt saját jogon történő kiosztását, amelyek közül a 14., 16., és 28. hely biztos mandátumot jelent a következő plénumban.

A listásválasztás nagy sztárja, egy másik jól ismert arc, de a pártban novícius Boáz Biszmut, az Israel Hayom ingyenes napilap korábbi szerkesztője. Biszmut a múlt hónapban csatlakozott a párthoz, és a 19. helyen éppen átcsúszott a megmérettetésen.

Annak ellenére, hogy az exit pollok azt jósolták, hogy számos magas rangú politikust a választók kizárnak a következő Kneszetből, az eredmények végül rácáfoltak, de a pártban betöltött eddigi pozíciójuk jelentősen meggyengült.

A legnagyobb veszteség, a korábbi listavezető Juli Edelsteint érte, aki a 15. helyre esett vissza. Edelstein, mint a Kneszet korábbi elnöke és egészségügyi minisztere korábban Netanjahu közeli bizalmasa volt, de tavaly nyíltan szembeszállt volt főnökével és kihívójaként leváltását szorgalmazta, veszélyesnek nevezve Izrael számára Netanjahut és kormányát.

Az egyik ok, amiért Netanjahu szorgalmazta, hogy szerda este további másfél órán át hosszabban tartsák nyitva a szavazóhelyiségeket, hogy növeljék a szavazók alacsony részvételi arányát, továbbá azért, hogy mérsékelje a jelöltek közötti kölcsönös támogatásra irányuló megállapodások erejét. A Likud szavazói legfeljebb 12 jelöltre adhatták le a voksukat, David Bitan és Jiszrael illetve Háim Katz pedig állítólag arra biztatták egymás támogatóit, hogy szavazzanak mindhármukra, ami meg is mutatkozik az eredményekben, ugyanis a 11., 14. és 16. helyezést érték el, a csoport élén Jiszrael Katz, majd Bitan és Háim Katz következik a biztos bejutok sorában.

A kieső nagy nevek között Tzahi Hanegbi, aki azzal ásta el magát, hogy túlságosan lelkesen várta Netanjahu bejelentését a korrupciós ügyei miatti lehetséges vádalku esetén. A másrészről Netanjahu lelkes női támogatói közül Mái Golan, Etti Atia és Keti Sitrit, illetve, Orli Levi-Abekaszisz valamint Keren Barak legfeljebb a női jelölteknek fenntartott kinevezésekben reménykedhetnek.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .