A hadművelet után: Eisenkot találkozott Lapiddal és Gantzcal, rövidesen kiderül, hogy belép-e a politikába

ujkelet.live

Gadi Eisenkot volt vezérkari főnök várhatóan a jövő héten tudatja, hogy belép-e a politikai életbe, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.

A riport szerint Eisenkot a héten találkozott Jáir Lapid miniszterelnökkel (Jes Atid) és a szintén volt vezérkari főnök Beni Gantz védelmi miniszterrel (Kék-Fehér) a Hajnalhasadás-hadművelet után, és megvitatta velük a különböző lehetőségeket.

A 12-es csatorna szerint ha a volt vezérkari főnök úgy, dönt, indul a november elsejei választásokon, akkor azt valószínűleg a Jes Atid színeiben teszi. Továbbá az elmúlt hetekben próbálta meggyőzni Lapidot és Gantzot, hogy együtt induljanak, sikertelenül.

Múlt hónapban a Kan közvélemény-kutatása megállapította, hogy Eisenkot esetleges felvétele a Kék-fehér-Új Remény listájára három mandátummal erősítené a pártot.

A 62 éves Eisenkot 2015 és 2019 között az Izraeli Védelmi Erők 21. vezérkari főnökeként szolgált. Azóta csatlakozott tudományos főmunkatársként a Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetéhez, és a Tzur Shamir Holdings, a Villar International társaságok igazgatójává és a Storage Drop zöldenergia cég elnökévé nevezték ki.

Lapid és Gantz közös múltja – visszatekintő

Beni Gantz Hoszen Leiszráel pártja, valamint Bogi Jáálon Telem és Lapid Jes Atid pártjának szövegségéből alakult meg 2019 februárjában a Kék-Fehér, azzal a céllal, hogy a választásokon legyőzze Benjámin Netanjahut és új irányba terelje az országot. 2019 áprilisban a Likuddal fej-fej mellett 35 széket szereztek, majd szeptemberben egy székkel megelőzve Netanjahu pártját 33 mandátumot nyertek, míg 2020. márciusában 3 székkel alulmaradtak a 36 mandátumot nyerő Likuddal szemben.

A Kék-Fehér a választási kampányok során ígéretet tett, hogy harcolni fog a korrupció ellen és nem csatlakozik olyan kormányhoz, amit a három vádemeléssel sújtott Netanjahu vezet.

A Likud a 2019 szeptemberi és a 2020 márciusi kampány során azzal vádolta Lapidot, hogy szabotálja az egységkormány megalakulását, mert nem akarja, hogy Gantz és Netanjahu rotációs megállapodást kössön, ami felülírná a Gantz és a közte lévő megállapodást.

A harmadik választások után, 2020. március 15-én az ellenzék, köztük a többnyire arab törvényhozók alkotta Közös Lista támogatásának köszönhetően Gantzhoz került a kormányalakítás mandátuma, aki 1,5 héttel később a Likuddal folytatott koalíciós tárgyalások életben tartása érdekében a Jes Atid jelöltje, Meir Cohen helyett saját magát jelölte a Kneszet megüresedett elnöki posztjára, ezzel elindítva a szövetség szétbontását.

Netanjahu és Gantz 2020. április 20-án megállapodást írt alá egy nemzeti, vészhelyzeti egységkormány létrehozásáról.

Május 17-én 508 nap kormányalakítási krízist lezárva, Izrael 35. kormánya letette az esküt.

December 23-án, miután a kormánynak nem sikerült megállapodásra jutnia a költségvetés ügyében, a 23. Kneszet automatikusan feloszlott és két éven belül negyedszer új választásokat írtak ki 2021. március 23-ára.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.