Öngyilkosságot kísérelt meg egy izraeli nő, akit Iránnak való kémkedéssel vádolnak

ujkelet.live

Egy izraeli nő, akit körülbelül hat hónapja azzal vádoltak meg, hogy az iráni Forradalmi Gárdának kémkedett, megpróbált véget vetni életének, közölte csütörtök este a Kan közszolgálati műsorszolgáltató. Állapota kritikus.

Januárban a Sabak belbiztonsági szolgálat bejelentette, hogy leleplezett egy iráni tevékenységet, amelynek célja izraeli nők toborzása volt Irán javára való kémkedésre.

Négy izraeli nő fényképeket és információkat küldött egy iráni ügynöknek, aki a közösségi médián keresztül szervezte be őket, derült ki az ellenük benyújtott vádemelésből.

A nők – valamennyien Iránból származó zsidó bevándorlók – állítólag készpénzért cserébe az iráni összekötő kérésére fényképeket küldtek különböző stratégiai helyszínekről Izraelben, köztük az Egyesült Államok tel-avivi konzulátusáról, megpróbáltak kapcsolatot kialakítani politikusokkal, titokban lefotózva egy Kneszet-képviselőt. Feladatuk volt még információt nyújtani a különböző helyszíneken érvényes biztonsági intézkedésekről.

A Rambod Namdar nevét használó, magát zsidónak kiadó ügynök megpróbálta meggyőzni a gyanúsítottak egyik fiát, hogy javítsa a perzsa nyelvtudását, és csatlakozzon egy katonai hírszerzési egységhez.

Az ügynök soha nem mutatta meg az arcát a nőknek, arra hivatkozva, hogy tönkrement a kamera a telefonján.

Mind a négyük ellen külföldi ügynökkel való kapcsolatfelvételért emeltek vádat, amiért legfeljebb 15 év börtönbüntetés róható ki.

Három ellen ellenséges hatalom hasznára váló információközlés miatt is vádat emeltek, amelyért a maximális büntetés három év.

Utóbbival egy taxisofőrt is megvádoltak, aki az egyik nő férje, amiért feleségét elfuvarozta az egyik helyszínre fényképezni.

A Sabak szerintt néhány esetben a gyanúsítottak elismerték, hogy tisztában voltak azzal, hogy Namdar az iráni titkosszolgálat munkatársa lehet, de ennek ellenére folytatták vele a kommunikációt.

„Súlyos tetteikkel az érintettek saját magukat, családjukat és ártatlan izraeli állampolgárokat sodortak veszélybe, mivel információikat továbbították az iráni hírszerzéshez, amellett, hogy izraeli és Izraelben lévő amerikai helyszínekkel kapcsolatos információkat adtak át, amelyeket terrorista célokra használhatnak fel” – közölte januárban a Sabak egyik vezető tisztviselője.

A Kan júliusi riportja szerint az iráni ügynök mintegy 20 másik izraelivel is kapcsolatban volt.

A 20 személy többsége nő volt, de „nem volt idejük bűncselekményeket elkövetni” – közölte a riport. Egyikük ellen sem emeltek vádat, de a Sabak kihallgatta és figyelmeztette őket, hogy kapcsolatba léptek egy iráni ügynökkel.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.