ujkelet.live
Az izraeli kormány képviselői szerdán tájékoztatták a Legfelsőbb Bíróságot, hogy a szamáriai Chomes illegális előőrsöt végül kiürítik, de dátumot még nem tűztek ki. Az állam szerint a bíróságnak nem kéne beavatkoznia az ügybe, azzal érvelve, hogy a dátum meghatározása a védelmi miniszter feladata.
A palesztin magánföldön épült Chomest 2005-ben evakuálták három másik teleppel együtt az elszakadási törvény értelmében, mely lehetővé tette Izrael kivonulását Gázából. A törvény megtiltotta izraeliek belépését a helyszínre. Az izraeliek azonban folyamatosan ott vannak, és megakadályozzák, hogy a palesztinok eljussanak a földjükre.
A bíróság szerdán tárgyalta a Jes Din emberi jogi csoportot képviselő ügyvéd beadványát, amelyben azt követelték, hogy az állam tartsa be a törvényt, és engedje meg a palesztinoknak a helyszínre való belépést.
Chomesban 15 éve működik egy jesiva. Az ott lévő ideiglenes épületeket időről időre eltávolítják, majd gyorsan újraépítik. Beni Gantz védelmi miniszter azonban nem távolította el sem az illegális jesivaépületeket, sem az elszakadási törvényt megsértő telepeseket a 2021 decemberi terrortámadás óta, amelyben Jehuda Dimentman jesivahallgatót palesztin terroristák meggyilkolták.
A helyszínen van egy katonai előőrs, amely a gyilkosság előtt nem volt. Az állam képviselője azt mondta a bíróságnak, hogy a helyszínen érvényesítik a törvényt. Idéztek néhány olyan esetet, amikor a hatóságok megakadályozták izraeliek bejutását, valamint egy olyan esetet, amikor napelemeket koboztak el. A gyilkosság óta a hadsereg lehetővé tette néhány, a jesivához kötődő izraeli számára, hogy tartósan a helyszínen maradjanak.
A Jes Din válasza: „Az állam továbbra is halogat, és megtagadja jogi és erkölcsi kötelezettségének teljesítését, vagyis a Burka faluhoz tartozó magánterületen illegálisan épített előőrs kiürítését. A palesztinok kiűzetésének és földjük ellopásának véget kell vetni. Minden elmúló nap növeli az igazságtalanságot és jutalom a törvényszegőknek. A védelmi miniszter és a miniszterelnök elődeikhez hasonlóan azt bizonyítják, hogy a jogállamiság mindig a második helyre kerül a politikai érdekekkel szemben és a telepesek megnyugtatásában. A Legfelsőbb Bíróságnak egyértelmű bírói ítélettel kell ezeket újra összhangba hoznia, amely nemtetszését fejezi ki ezzel a magatartással kapcsolatban, amely teljes mértékben sérti a törvényt és sérti a palesztin jogokat.”