Herzog beszélt Putyinnal a Szochnut kapcsán

0
Jichák Herzog Izrael 11. elnöke Jeruzsálemben, az elnöki rezidencián 2021. július 7-én fotó: Twitter-videó képernyőfotó

ujkelet.live

Jichák Herzog elnök kedden beszélt Vlagyimir Putyinnal, az Orosz Föderáció elnökével, közölte hivatala.

,,Az elnökök megvitatták az izraeli-orosz kétoldalú kapcsolatokat, köztük a diaszpórában élő zsidó nép kihívásait. Ezzel összefüggésben Herzog elnök részletesen kifejtette a Szochnut oroszországi tevékenységének kérdését.

A telefonhívás nyílt és őszinte volt. A két elnök hangsúlyozta az Izrael és Oroszország közötti együttműködés fontos területeit, és megállapodott, hogy tartják a kapcsolatot.

Putyin elnök hangsúlyozta személyes elkötelezettségét a holokausztról való megemlékezés és az antiszemitizmus elleni küzdelem mellett.

Ezt a telefonhívást Herzog elnök kezdeményezte Jáir Lapid miniszterelnök kérésére és a Külügyminisztériummal egyeztetve”.

A Kreml a honlapján közzétette, hogy az elnökök ,,érintették a Szochnut oroszországi tevékenységének problémáját. Megállapodtak, hogy az ügyben a tárgyalások a két ország illetékes ügynökségei szintjén folytatódnak”.

A Kreml bejelentése alapján a Szochnut illetékesei azt nyilatkozták a Haaretznek, hogy úgy vélik, a folyamatban lévő párbeszéd áttöréshez vezethet.

A múlt hónapban Oroszország elindította az Izraelbe történő kivándorlást elősegítő Szochnut tevékenységének megszüntetését az országban, azt állítva, hogy a szervezet megsértette a helyi törvényeket, nevezetesen illegálisan gyűjtött információkat orosz állampolgárokról. Az ügy következő tárgyalására augusztus 19-én kerül sor a moszkvai kerületi bíróságon.

Az orosz hatóságok ragaszkodnak ahhoz, hogy az izraeli kormánnyal szoros kapcsolatban álló szervezet bezárására irányuló erőfeszítéseik pusztán jogi természetűek.

Egyes izraeli tisztviselők azonban bosszúnak tekintik, amiért Izrael bírálta Moszkva ukrajnai invázióját, valamint az agyelszívás lassítására tett kísérletnek.

A múlt héten Alexander Ben Cví Izrael oroszországi nagykövete Moszkvában találkozott Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettessel, hogy megvitassák a Szochnut jövőjét.

Lapid múlt hónapban kijelentette, hogy a Szochnut oroszországi működésének leállítása ,,súlyos esemény lenne, amely kihatással lenne a kapcsolatokra”, és arra utasította a Külügyminisztériumot, hogy készítsen listát az Oroszországgal szembeni lehetséges válaszokról, ha sor kerül a lépésre.

Herzog 2018 és 2021 között a Szochnut vezetője volt.

Az 1929-ben alapított ügynökség kulcsszerepet játszott Izrael állam 1948-as létrejöttében. Oroszországban 1989-ben kezdte meg működését, két évvel a Szovjetunió felbomlása előtt.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .