A többség szerint Lapid és Gantz sikerre vitte a háromnapos háborút, de továbbra is marad a választási patthelyzet

ujkelet.live

Az Izrael és a Gázai övezet második legnagyobb terrorszervezete, a Palesztin Iszlám Dzsihád között zajló háromnapos villámháborút lezáró tűzszünet után a vezető izraeli tévécsatornák által hétfőn végzett közvélemény-kutatások szerint az izraeliek többsége egyértelműen úgy véli, hogy a Jáir Lapid miniszterelnök vezette kormány jól kezelte a kialakult konfliktust.

Ugyanakkor az egyértelmű sikernek számító, célirányos és gyors helyzetkezelésre összpontosító kormányfői döntések mellett, a hétfői közvélemény-kutatások rávilágítottak az ország megosztott politikai táborainak hajthatatlanságára is, azaz a választók többnyire maradtak korábbi szavazási preferenciáik mellett.

Ettől függetlenül, az izraeli tévés közvélemény-kutatások csak különböző trendek előrejelzésére alkalmasak, a választás kimenetelére semmi esetre sem lehet következtetni az adatokból, az viszont előre kijelentő, hogy az arab szavazók választási hajlandósága befolyásolhatja a végeredmény alakulását. Az előző választások előtt az arab frakcióból kivált, Manszúr Abbás vezette iszlamista Ra’am, a korábban megszerzett és a bejutáshoz szükséges négy mandátumát úgy tűnik biztosan tudja teljesíteni novemberben is. A többnyire arab törvényhozókból álló Közös Lista minden felmérés szerint 6 mandátumon áll, ami részvételtől függően akár több is lehet és megbillentheti a jelenlegi patthelyzetet.

A Jamina volt elnöke, Naftali Bennett rotációs miniszterelnök visszavonulása a politikai élettől pártja teljes összeomlásához vezetett. A lista második helyezettje, Ajelet Saked belügyminiszter vezetésével létrehozott új formáció – a Cionista Szellem, királycsináló lehet amennyiben sikerül teljesíteni a bejutáshoz szükséges szavazatokat. A három felmérés közül egyedül a 13-as csatorna jelezte, hogy Saked pártja bejutna a Kneszetbe, ha most lennének a választások, bár az nem világos, hogy ki is lenne az új párt szavazórétege.

Ezenkívül a három csatorna közvélemény – kutatásának eredményei nagy különbséget nem mutattak a legutóbbi felmérésekhez képest.

A 13-as csatorna szerint az izraeliek 58 százaléka volt elégedett a Hajnalhasadás-hadművelet sikerével, 63 százalékuk pedig azt mondja, hogy Lapid és Beni Gantz védelmi miniszter, (Kék és Fehér – Új Remény fúzió), jó döntéseket hoztak.

Hasonlóképpen, a Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint a megkérdezettek 57%-a úgy gondolta, hogy egyedül Izrael nyerte meg a háromnapos háborút, míg 30% szerint egyik fél sem, illetve 4% szerint a Palesztin Iszlám Dzsihád győzött.

Mindhárom csatorna felmérése szerint, amennyiben most lennének a választások egyértelműen sem a jelenlegi kormány, sem az ellenzék nem tudna többségi koalíciót létrehozni.

Mindhárom közvélemény-kutatás szerint a Benjamin Netanjahut támogató nacionalista tömb – a Likud, a szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus, az ultraortodox Sasz illetve a Jahadut Hatora – 59 mandátumot szerezne. A kormányt alkotó frakciók következésképp 55 mandátumra állnak. Jelenleg egyik oldalhoz sem tartozó Cionista Szellem, amennyiben a 13-as csatorna felmérése szerint a minimum 4 mandátumot elérné teljes egészében a kormányoldalról venné, ilymódon 51-re csökkentené mandátumainak számát.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️Ebben az epizódban az izraeli légi piac legfrissebb fejleményeitől kezdve a floridai merényletterven át a legújabb belpolitikai botrányokig elemzzük a legfontosabb híreket.Az epizód témái:Újabb szereplő a Tel-Aviv–New York vonalon: Az Israir megkapta a végleges FAA-engedélyt az USA-ból. Hogyan alakul át az izraeli légi piac a nemzetközi légitársaságok kiesése és a United, a Delta, valamint az American Airlines döntései árnyékában?A háború lélektani nyomai a gyerekeken: A Walla friss felmérése rávilágít, hogy a szülők csaknem 90%-a szerint a februárban kirobbant iráni háború és az iskolabezárások komolyan megviselték a fiatalokat. Miért elégedetlenek a szülők az Oktatási Minisztérium válságkezelésével?Jonathan Pollard visszatér: A 30 évet ült volt kém elindul a Kneszet-választásokon. Milyen céllal lépett szövetségre Sharren Haskel pártjával, és mit jelent ez a „Harmadik blokk” számára?Iráni merényletkísérlet Jair Netanjahu ellen: Kiderült, hogy a miniszterelnök Miami közelében élő fiát teheráni ügynökök tartották megfigyelés alatt. Milyen részleteket derített ki az amerikai és az izraeli hírszerzés?Fegyveres testőrök a tel-avivi tengerparton: Ismét vihart kavartak a Netanjahu védelmét ellátó Sabak 730-as egységének biztonsági intézkedései. Vajon indokolt keménység vagy túlzó erődemonstráció történt?
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.