A Sabak vezetője azt javasolta a biztonsági kabinetnek, hogy törekedjen a gázai hadművelet befejezésére

ujkelet.live

A Sabak belbiztonsági szolgálat vezetője, Ronan Bar a diplomáciai-biztonsági kabinet szombat éjszakai ülésén kijelentette, hogy törekedni kell a gázai hadművelet befejezésére, mielőtt olyan tévedésekre vagy hibákra kerül sor, amelyek Izraelt egy szélesebb mûveletbe sodornák, melyet nem akar, idézett a Walla híroldal az ülésen részt vevő két minisztert.

Azt is megjegyezte, hogy a hadművelet több célt ért el, mint amennyit kitűztek, és hatással lesz más színterekre is.

A Sabak vezetőjének szavai a kormányülés általános hangulatát tükrözték – mind a miniszterek, mind a biztonsági intézmény vezető tagjai körében.

Magas rangú izraeli tisztviselők kijelentették, hogy ,,általában véve mindenki úgy gondolja, hogy be kell fejezni, csak a feltételek még nem érettek meg ehhez”.

A Sabak vezetője a megbeszélésen azt is kijelentette, hogy a hadművelet elérte a Hamász és az Iszlám Dzsihád szétválasztásának stratégiai célját. Vezető biztonsági tisztviselők hangsúlyozták, hogy ezt az elkülönítést meg kell őrizni.

Ajelet Saked belügyminiszter arra volt kíváncsi a megbeszélésen, hogy az Izraeli Védelmi Erők miért nem támadja a gázai „hatalmi célpontokat”, például az Iszlám Dzsihád által használt sokemeletes épületeket.

A biztonsági szervezetek magas rangú tisztviselői azt válaszolták Sakednek, hogy az ilyen típusú támadások belerángathatják a Hamászt a konfliktusba – amit Izrael próbál megakadályozni.

A baloldali Meretz párt elnöke, Nitzan Horowitz egészségügyi miniszter a művelet befejezését szorgalmazta. Szerinte a hadművelet célját – ütést mérni az Iszlám Dzsihádra – sikerült elérni, és be kell fejezni, mielőtt szükségtelen kár érné a palesztin civileket.

,,Megpróbáltunk megakadályozni egy rakétaindítást, és 400 rakétát kaptunk” – mondta Horowitz. ,,Ez volt a legcsendesebb év az övezetben, és a határ mentén lakók ritka békét nyertek a kormány új és okos politikájának köszönhetően, erre saját kezünkkel tértünk vissza a korábbi helyzethez. Most meg kell állnunk.”

Ejál Hulata nemzetbiztonsági tanácsadó a találkozón azt mondta, hogy a cél az, hogy a Hamász nyomást gyakoroljon az Iszlám Dzsihádra a tűzszünethez. Megjegyezte, hogy az egyiptomiak is erre törekednek, de hozzátette, hogy még nincs áttörés, és ehhez idő kell.

Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője vasárnap a nemzetközi médiának nyilatkozva azt mondta, hogy ,,csendre csend a válasz.”

Jáir Lapid miniszterelnök és Beni Gantz védelmi miniszter összehangolt nyilatkozatot tett közzé vasárnap, amelyben azt mondták, hogy a pénteken indított Hajnalhasadás-hadművelet a szükséges ideig folytatódik.

„A művelet addig folytatódik, amíg szükséges” – mondta Lapid.

„Az Izraeli Védelmi Erők, a Sabak és a biztonsági erők folytatják az intézkedést az Iszlám Dzsihád ellen mindaddig, amíg helyre nem állítjuk a békét és elhárítjuk a [gázai határvidéken élő] gyermekeket fenyegető veszélyt” – tette hozzá Gantz.

A miniszterelnök és a védelmi miniszter kommentálta a Palesztin Iszlám Dzsihád dél-gázai parancsnokát megölő szombati csapást is.

Khaled Manszúr az Iszlám Dzsihád második vezető személyisége, akit megöltek a hadjárat elindítása óta.

Lapid és Gantz is dicsérte a hadsereget, a Sabakot és a biztonsági erőket Manszúr meggyilkolásáért, melyet Lapid „rendkívüli teljesítményének” nevezett.

Lapid az Iszlám Dzsihád posztjai és operatívjai elleni támadás folytatására tett ígéreteken túlmenően azt mondta, hogy az izraeli erők ügyelnek a gázai polgári áldozatok minimalizálására.

„Célzottan és felelősségteljesen cselekszünk annak érdekében, hogy minimalizáljuk a nem érintettek bántását” – mondta a miniszterelnök.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.