A főügyész zöld utat adott a Közös Lista képviselőjének kihallgatására egy rendőr bántalmazása miatt

ujkelet.live

A főügyész engedélyezte a rendőrségnek, hogy kihallgassa Ofer Kasszif (Közös Lista) képviselőt, akiről májusban filmfelvétel készült, amint dulakodik egy rendőrrel egy tüntetésen, melyet palesztin családok kilakoltatása ellen tartottak Júdea és Szamáriában.

A következő napokban várhatóan – mint lehetséges gyanúsított – kihallgatják Kasszifot, mondta Gali Baharav-Miara főügyész kedden, míg a képviselő kettős mércének nevezte a vizsgálatot.

,,A főügyész döntése, hogy engedélyezte a nyomozást ellenem – a döntést a médiában tették közzé, de engem személyesen vagy formálisan soha nem tájékoztattak – egy újabb réteg a bűnüldöző szervek kettős mércéjében” – mondta.

,,Az általam és mások által a rendőrök, katonák és telepesek erőszakával szemben felhozott panaszokat a védelmi és közbiztonsági miniszter, valamint maga a főügyész figyelmen kívül hagyja. Egy erőszakos rendőr hamis állításait… teljes komolysággal kezelik.”

A klip széles körben kritikákat vont maga után, majd a rendőrség jóváhagyást kért Baharav-Miarától Kasszif kihallgatásához.

Kasszif májusban egy Hebron melletti mezőgazdasági területre próbált bejutni egy tiltakozásra Maszafer Jattanál – avagy a 918-as tüzelőzónánál. Az izraeli legfelsőbb bíróság korábban úgy döntött, hogy több mint 1000 palesztint kilakoltat a földről egy vitatott ügyben, amely Izrael egyik leghosszabb ideig tartó jogi csatája volt.

Az incidenst megörökítő videón egy rendőr megpróbálja megállítani Kasszif járművét. Az autó nekiütközik a rendőrnek, aki Kasszifhoz megy, és rákiált, hogy menjen el, mert nem fogják beengedni.

Kasszif fejen üti a rendőrt egy heves szóváltás során.

,,Nem értem hozzád” – kiáltja vissza Kasszif, majd megüti a tisztet, és támadással vádolja meg.
,,Arcon ütöttél” – kiabálja Kasszif. ,,Kinek képzeld magad?”

Kasszif a Közös Lista egyetlen zsidó képviselője.

A Kneszet tagjai parlamenti mentelmi joggal rendelkeznek, ami lehetővé teszi számukra a szabad mozgást szinte bárhol az országban.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.