A hadsereg letartóztatta az Iszlám Dzsihád szamáriai vezetőjét – a védelmi erők délen zárlatot rendelt el

0
Fotó: Izraeli Védelmi Erők idf.il

ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők és a Határrendészet közös közleménye szerint az éjszaka folyamán két terrorgyanús palesztint tartóztattak le Dzseninben. A Sabak belbiztonsági szolgálat megerősítette, hogy a letartóztatás célpontja a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorcsoport szamáriai vezetője Basszem Szádi volt, illetve segédjét és vejét Asraf al-Dzsadát is őrizetbe vették.

Az Iszlám Dzsihád várható megtorló terrorista tevékenységeire vonatkozó helyzetértékelése során a hadsereg közölte, hogy kedden délelőtt blokkolják a Gázai övezet közelében lévő területeket és utakat.

Hangsúlyozva, hogy a közvetlen veszély megelőzése érdekében az alábbi területeket lezárják a forgalom elől.

4-es út – Zikim kereszteződéstől az Erez bekötőútig.

34-es főút – Jad Mordeháj kereszteződéstől Nir Am kereszteződésig.

232-es út – Nirtől Kerem Salom felé.

Ezenkívül, tilos a belépés a Szderotnál található négy emlékműhöz és lezárják a Zikim strandot, leállítják a vonatforgalmat Askelon és Szderot között, valamint lezárják az Erez átkelőt a munkaerő forgalom elől.

A gázai székhelyű Iszlám Dzsihád terrorszervezet közleményben jelentette be, hogy Szádi letartóztatását követően „készenléti állapotot” hirdet és fokozza harcosai „készültségét.”

Palesztin sajtóértesülések szerint az izraeli csapatok körülvették Szádi otthonát mielőtt letartóztatták vejével együtt, a közösségi médiában közzétett felvételeken látható a helyszínre érkező izraeli katonai konvoj képei mellett heves lövöldözés is hallható.

A razzia során megsebesült majd később a dzsenini kórházban bejelentették a 17 éves Dirar al-Kafrajnik halálát, közölte a Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériuma.

Az izraeli katonák tűzharcba kerültek a fegyveresekkel, akik közül többieket eltaláltak, közölte a hadsereg és a határrendészet közös közleménye, hozzátéve, hogy az akció során fegyvereket, lőszert és készpénzt foglaltak le.

Az Iszlám Dzsihád helyi szárnya vállalta a felelősséget a városban razziázó izraeli csapatok elleni lövöldözésért, a hadsereg szerint izraeli katonák nem sérültek meg a művelet során.

A terrorista tevékenység melegágyaként ismert Dzsenin adott otthont többek között azoknak a terroristáknak, akik felelősek az év elején elkövetett halálos támadásoknak. Az izraeliek elleni terrortámadások halálos hullámát követően a biztonsági erők fokozták a razziákat és letartóztatásokat Szamáriában.

Az Izraeli Védelmi Erők, a Sabak belbiztonsági szolgálat és a határrendőrség csapatai a terrorhullám megtörésére indított művelet részeként a hétfő éjszaka razziákat végeztek Júdea és Szamária különböző pontjain, köztük Beit Furik, Dzsajusz, Dura, Beit Awwa, Jatta, Deise, Beit Ummar, Szurif, Szanur falvakban, a Dzsalazon menekülttáborban és Sechem városában.

A csapatok 39, a Hamász terrorszervezettel azonosított célpont otthonában hajtottak végre rajtaütéseket az Etzion [Betlehem körül] és Júdea [Hebron körül] Regionális Dandár területén.

A hadsereg szerint a cél az volt, hogy letartóztassák és kihallgassák a Hamászhoz kötődő palesztinokat és másokat, akik terrortevékenységekben vettek részt.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .