Az oktatási miniszter uszítás miatt bevonja hat kelet-jeruzsálemi iskola engedélyét

0

ujkelet.live

Jifat Sasa-Biton oktatási miniszter csütörtökön bejelentette, hogy Izrael és az izraeli hadsereg elleni izgatás miatt utasítást adott hat kelet-jeruzsálemi iskola állandó engedélyének bevonására.

Az iskolák egy évre feltételes engedélyt kapnak, ezalatt módosítaniuk kell a tantervüket, vagy teljesen elveszítik működési engedélyüket.

Megállapítást nyert, hogy az iskolák olyan tankönyveket használnak, amelyek magukban foglalják „a foglyok dicsőítését és Izrael Állam elleni fegyveres harcukat, összeesküvés-elméleteket a betegek kezelésének megtagadásáról és az egészségügyi személyzet szándékos bántalmazásával kapcsolatban, valamint vádakat, hogy [Izrael] a felelős a vízválságért a Palesztin Hatóságban, és súlyos állításokat gyilkosságokról, kitelepítésekről és katonai mészárlásokról” – áll a minisztérium közleményében.

Az Ibrahimieh College és az Al-Eman szervezet által működtetett további öt iskola igazgatóit beidézték tananyaggal kapcsolatos meghallgatásra. Az iskoláknak összesen körülbelül 2000 tanulója van.

„Izrael Állam és az Izraeli Védelmi Erők katonái elleni uszítás a gyermekek iskolai tankönyveiben tűrhetetlen jelenség, amelyet szigorúan kell kezelni” – mondta Sasa-Biton.

Múlt hét szerdán a 12-es csatorna arról számolt be, hogy a Jeruzsálemhez közeli Anata falu középiskolás diákjai bemutattak egy színdarabot, amelyben palesztin fegyveresek lépnek színpadra, legyőzik az izraeli biztonsági erőket, és fegyverrel egy térdelő, kippát viselő zsidó fejére céloznak.

A nagy közönséggel futó előadásról készült videó megjelent a Tiktok közösségi hálózaton, és nagyon felkapottá vált.

A videón látható, ahogy a szülők lelkesen tapsolnak a látottak fényében, majd az álarcos diákok ritmikus zene hallatán színpadra lépnek, palesztin zászlókat lengetnek, és fegyverekkel hadonásznak.

Az Oktatási Minisztérium elítélte az incidenst, és jelezte, hogy az iskoláért a Palesztin Hatóság a felelős:

,,Az Anata fiú iskola által vezetett, terrorizmusra és gyilkosságra nevelésről szóló dokumentációt követően az Oktatási Minisztérium tisztázza, hogy az iskola teljes mértékben a Palesztin Hatóság felelőssége alá tartozik. Az Oktatási Minisztériumnak nincs hozzá semmi köze, és egyben sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az iskola uszításra, gyűlöletre és terrorizmusra neveli diákjait, ahelyett, hogy valódi oktatást adna nekik. A minisztérium az anyagot továbbítja az illetékes biztonsági szerveknek a probléma rendezése érdekében.”

Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 24-én Új Kelet Live

Eltemették a jeruzsálemi terrortámadás áldozatát; Felfüggesztették a katonai rádió egyik jól ismert riporterét; Ami kimaradt; Időjárás, Sábát bejövetele és Hetiszakasz
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 24-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 23-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 22-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 21-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 20-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .