ujkelet.live
Az ENSZ olvasata szerinti, az Izrael által “megszállt palesztin területek” vizsgálatával foglalkozó, meghatározatlan idejű mandátumú, tavaly létrehozott három tagú bizottság évente kétszer ad ki jelentést. A bizottság elnöke Navi Pillay dél-afrikai emberi jogi szakértő (az ENSZ korábbi emberi jogi főbiztosa), Chris Sidoti ausztrál jogi szakértő, illetve Miloon Kothari, indiai emberi jogi szakértő.
Jeruzsálem és az amerikai külügyminisztérium által is elítélt, legutóbb júniusban közzétett jelentést röviden összefoglalva a lényeg, hogy Izrael „palesztinokkal szembeni folyamatos diszkriminációja” az oka a két fél közötti erőszaknak.
Alig egy hónappal a legutóbbi jelentést követően, a bizottság egyik tagja, Kothari a Mondoweiss híroldalnak adott interjúja során – rátéve egy lapáttal a legutóbbi elemzésre, egyenesen a zsidó lobbi és az antiszemitizmus túlzott használatával is megvádolta Izraelt.
„Nagyon elkeserítő, hogy a közösségi médiát nagyrészt [ők] irányítják – legyen szó a zsidó lobbiról vagy konkrét civil szervezetekről” – állítja Kothari, és ha mindez nem lett volna elég, ezúttal megkérdőjelezte Izrael tagságát is a 193 tagú testületben.
„Elmennék odáig, hogy felvessem a kérdést, miszerint [Izrael] miért is tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének. Mert… az izraeli kormány nem tartja tiszteletben saját kötelezettségeit, mint az ENSZ tagállama. Valójában következetesen, akár közvetlenül, akár az Egyesült Államokon keresztül, megpróbálja aláásni az ENSZ mechanizmusait.”
Továbbá, azzal vádolva a zsidó államot, hogy szándékosan figyelmen kívül hagyja az emberi jogi törvényeket és az ENSZ-határozatokat, beleértve az általa képviselt bizottságot azáltal, hogy megtagadta az együttműködést, visszatért a szervezet korábbi retorikájához és nyilatkozatában ismét az Izrael-ellenes apartheid vádakat sugallta.
Ugyanakkor, Kothari óva intett attól, hogy a bizottság munkája, illetve a júniusi jelentés során utalt apartheid kérdésre túlzottan összpontosítson, mivel szerinte nem lenne hasznos paradigma.
„Úgy gondoljuk, hogy ez nem elegendő ahhoz, hogy megragadjuk a térségben történtek mértékét. Nem tekinti át a telepes kolonializmus teljes történetét. Nem foglalkozik a megszállás egész kérdésével. Figyelmen kívül hagy sok más dimenziót…a kiváltó okok nagyon fontosak a teljes kép kialakításához” – mondta a vizsgálóbiztos, hozzátéve: – „az apartheid felszámolása nem vet véget a megszállásnak. Sokkal mélyebb és sokkal átfogóbb felülvizsgálatot kell végezni, és ez az, amit csinálunk.”
Majd, megragadva az alkalmat rávilágított a bizottság teljeskörű munkájára, amely magába foglalja azt is, hogy meddig lehet „elvinni az antiszemitizmus kérdését” és azt is tervezik, hogy nyomozást hajtanak végre, illetve együttműködnek más ENSZ-szervekkel, beleértve a Nemzetközi Büntetőbíróságot is, amely jelenleg az Izrael elleni háborús bűnökkel kapcsolatos vizsgálattal foglalkozik. Kothari azonban azt is megígérte, hogy
„A jövőben valamikor elfogunk jutni az apartheid kérdéséhez” és hozzátette, miszerint „általában fogjuk megvizsgálni a diszkriminációt, a folyótól a tengerig.”
Összegezve, az Izraellel kapcsolatos észrevételeit, nem talált említésre méltónak Izraelre nézve egyetlen pozitív fejleményt sem – igaz nem is keresett, ellenben megígérte, hogy az általa képviselt vizsgálóbizottság le fogja leplezni Izrael tetteit, beleértve a fegyverszállítások mögötti üzleti ügyleteket és az emberi jogok megsértését.
„Izraelnek nem áll szándékában véget vetni a megszállásnak, és a palesztinokkal szembeni tartós diszkrimináció áll a szisztematikusan ismétlődő jogsértések középpontjában” – összegezte a lényeget Kothari.
Az ominózus júniusi jelentést az izraeli és az amerikai külügyminisztérium is elítélte:
,,Az Emberi Jogi Tanács vizsgálóbizottsága által ma közzétett jelentés nem más, mint pénz kidobás és az ENSZ-szervek erőfeszítései, az Emberi Jogi Tanács által Izrael ellen folytatott boszorkányüldözés szerves része.
Ez egy elfogult és egyoldalú jelentés, amelyet az Izrael Állam iránti gyűlölet szennyezett be, és korábbi egyoldalú és elfogult jelentések hosszú sorozatán alapul.
A jelentés figyelmen kívül hagyja a palesztin terrorista szervezetek által az izraeli állampolgárok ellen elkövetett évek óta tartó gyilkos terrorizmust, valamint a palesztinok régóta fennálló csökönyösségét, valamint a Palesztin Hatóság és hálózatai által végrehajtott gonosz és antiszemita uszításokat.
A vizsgálóbizottság figyelmen kívül hagyta azokat a valódi okokat, amelyek arra késztették Izraelt, hogy megvédje polgárait a gyilkos terrorszervezetekkel szemben, amelyek kettős háborús bűntényt követnek el: izraeli civilekre lőnek a Gázai övezet polgári területeiről.
A vizsgálóbizottság és az általa közzétett elfogult jelentés az Emberi Jogi Tanács extrém Izrael-ellenes elfogultságának az eredménye.
A Bizottság tárgyilagosnak vallott tagjait csak nyilvános és közismert Izrael-ellenes álláspontjuk miatt nevezték ki, az ENSZ által meghatározott szabályokkal szöges ellentétben.
Izrael Állam továbbra is megvédi polgárait a legmagasabb nemzetközi értékeknek és szabványoknak megfelelően.”
A külügy szerint a 18 oldalas jelentésben Izrael 157, a Hamász terrorszervezetet három, a terror pedig négy alkalommal szerepel.
A külügy megjegyzi, hogy a jelentés, amely a régebbi, hasonlóan megbízhatatlan jelentések tömörített változata, 4 millió dollárba került. Ez oldalanként 232 672 dollár.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma közleményében „egyoldalú, elfogult szemléletű” -nek nevezte a bizottságot, amely semmit sem tesz a béke kilátásainak előmozdításáért.
„A Bizottság ma közzétett jelentése nem enyhíti aggodalmainkat” – tette hozzá a közlemény, amely „az Izrael méltánytalan kiemelésének régóta fennálló mintájának folytatása”.
,,Izrael az egyetlen ország, amely állandó napirendi pont az Emberi Jogi Tanácsban, és aránytalanul nagy hangsúlyt kapott benne a világ más részein kialakult emberi jogi helyzetekhez képest” – mondta a külügyminisztérium szóvivője, Ned Price, fenntartva Donald Trump és a korábbi amerikai kormányok által hangoztatott kritikát.