A német kormány hivatalos jóvátételt fizet az 1972-es olimpiai mészárlásban megölt sportolók családjainak

0

ujkelet.live

A német kormány bejelentette, hogy kártérítést nyújt az 1972-es müncheni mészárlásban megöltek hozzátartozóinak, ,,az akkori események teljes és átfogó újraértékelése” után.

A szövetségi belügyminisztérium szóvivője a Sueddeutsche Zeitung napilapnak szerdán azt nyilatkozta, hogy a kormány arra a döntésre jutott, hogy „az áldozatok hozzátartozóit érintő súlyos következményeket anyagi értelemben kívánja definiálni”. A jóvátétel összege továbbra sem tisztázott.

Az új bejelentés áttöréshez vezethet a Németország és az áldozatok képviselői között folyamatban lévő jóvátételi tárgyalásokon, állította a lap.

A családok a múltban már kaptak kártérítést Németországtól az ország biztonsági rendszerének kudarca miatt, amely lehetővé tette a mészárlást. Néhány hónappal az olimpia után a Vöröskereszten keresztül egymillió dollárt utaltak át a családoknak. 2002-ben Németország további három milliót utalt át nekik.

A szeptember 5-én, a támadás 50. évfordulóján megrendezésre kerülő megemlékezés alkalom lehet arra, hogy egyértelmű politikai nyilatkozatot tegyenek az 1972-es mészárlásról, közölte a minisztérium, hozzátéve, hogy német és izraeli történészekből álló bizottság kijelölését is tervezi az aznap történtek „átfogó áttekintésére”.

A német hatóságokat és a rendőrséget is súlyos kudarcokkal vádolták a mészárlás miatt, de senkit sem vontak felelősségre.

Az áldozatok hozzátartozói a mai napig nem kaptak bocsánatkérést Németországtól, és nem kaptak teljes hozzáférést a dokumentumokhoz.

Ilana Romano, a mészárlás egyik áldozatának, Joszef Romanonak a felesége a Kan közrádióban a következőt nyilatkozta: „Teljesen gyalázatos javaslatot kaptunk, és ellenezzük, 50 éve gyalázatosan bánnak velünk, meg kell nyitniuk az archívumot. Két héttel [a mészárlás] előtte figyelmeztetést kaptak a libanoni nagykövettől. Bűnrészesek mulasztásban – nem akarták, hogy a speciális egységünk segítsen és a szponzorok miatt folytatták az olimpiát.”

Romano a Ynet szerint azt mondta, hogy a német kormány ajánlatára tekintettel az áldozatok családjai távol maradnak a szeptember 5-re tervezett németországi megemlékezéstől.

,,Bojkottáljuk a ceremóniát, hacsak nem kapunk a nemzetközi normáknak megfelelő kompenzációs ajánlatot” – mondta Romano.

,,A terrortámadásokért a nemzetközi normáknak megfelelően fognak fizetni. A palesztin terroristák nem kaphatnak több pénzt, mint az áldozatok.”

,,A terroristák közül hárman túlélték, és hamar szabadultak egy koholt repülőgép-eltérítés és az azt követő tárgyalások után, 9 millió dollárral”.

Ankie Spitzer, a meggyilkolt vívóedző, Andre Spitzer özvegye és az áldozatok családjainak szóvivője a hét elején lemondta a müncheni látogatását a kártérítési tárgyalások elakadása miatt, és a közelmúltban visszautasított egy meghívást, hogy felszólaljon egy egyetemi megemlékezésen Münchenben, és Markus Söder bajor miniszterelnökkel közösen ellátogasson egy emlékhelyre.

Tavaly július 23-án egyperces néma csenddel emlékeztek a tokiói olimpia megnyitó ünnepségén az 1972-es müncheni mészárlás izraeli áldozataira.

Tizenegy izraeli sportolót – David Berger, Ze’ev Friedman, Joszef Gutfreund, Mose Weinberg, Joszef Romano, Mark Szlavin, Eliezer Halfin, Jákov Springer, Andre Spitzer, Amitzur Shapira and Kehat Shorr – gyilkolták meg 1972 szeptemberében, amikor a Fekete Szeptemberhez tartozó palesztin terroristák megrohamozták az olimpiai falut.

Kettőt a helyszínen meggyilkoltak, kilencen később haltak meg, miután a német biztonsági erők sikertelen kísérletet tettek a túszok kiszabadítására és palesztin terroristák az összes túszt megölték.

,,Mi, az olimpiai közösség is emlékezünk az összes olimpikonra és közösségünk tagjaira, akik sajnos elhagytak minket, különösképpen azokra emlékezünk, akik életüket vesztették az olimpiai játékok során” – mondta egy bemondó a megnyitó ünnepségen.

,,Az egyik csoport továbbra is erős helyet foglal el emlékeinkben, és képviseli mindazokat, akiket elvesztettünk a játékokon – az izraeli küldöttség tagjai az 1972-es müncheni olimpiai játékokon” – tette hozzá a bemondó, amikor a stadion elsötétült.

Naftali Bennett akkori izraeli miniszterelnök Twitteren megosztotta a megemlékezésről készült felvételt üdvözölve ,,ezt a fontos és történelmi pillanatot. Emlékük legyen áldott.”

Az Új Kelet Live éjszakai hírei december 1-jén Új Kelet Live

Herzog jövő héten az Öbölbe látogat; Egy jordán film, Netflix és egy jaffói színház; Ami kimaradt; Időjárás, Sábát bejövetele és Hetiszakasz
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei december 1-jén
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 30-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 29-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 28-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 27-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .