Oroszország elégedetlen Izrael álláspontjával a Szochnut és Ukrajna ügyében

1
Jáir Lapid miniszterelnök a vasárnapi kormányülés megnyitóján 2022. július 17. Fotó: YouTube képernyő fotó

ujkelet.live

Az orosz külügyminisztérium szóvivője kedden kijelentette, hogy Izrael Moszkával szemben felvett álláspontja az elmúlt hónapokban ,,nem segítőkész”, ami azt sugallja, hogy a kétoldalú kapcsolat jóval azelőtt megromlott, hogy a Szochnut bezárásának lehetősége az országban felmerült volna.

Izrael az elmúlt napokban diplomáciai vitába keveredett, miután az orosz igazságügyi minisztérium kérte a zsidók Izraelbe kivándorlását segítő Szochnut moszkvai kirendeltségének felszámolását.

Jáir Lapid miniszterelnök egy vasárnap délelőtt tartott megbeszélésen kijelentette, hogy Izrael számára fontosak az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok, de hangsúlyozta, hogy a Szochnut irodáinak bezárása ,,súlyos esemény lenne, amely hatással lenne az országok közötti kapcsolatokra”.

Egy tévéinterjúban Maria Zakharova külügyi szóvivő azt mondta, hogy a Szochnuttal kapcsolatos ügy határozottan jogi jellegű és az Igazságügyi Minisztérium hatásköre. A Kreml is próbálta enyhíteni a krízist. Putyin szóvivője, Dimitri Peszkov kijelentette, ez jogi és nem politikai ügy, és nem befolyásolhatja az orosz-izraeli kapcsolatokat.

Zakharova ezután kifejtette, hogy Izrael Ukrajnának nyújtott támogatása az orosz invázió nyomán ,,kérdéseket vet fel”.

,,Az Izraelből érkező kijelentések elfogultak és egyáltalán nem konstruktívak” – mondta Zakharova. ,,Amikor az izraeli vezetés különböző szinteken oroszellenes véleményeket tesz, és amikor a politika ukránbarát és a kijevi rezsim mellett szól, az kérdéseket vet fel.”

Mindeközben Jichák Herzog elnök, akivel Jáir Lapid miniszterelnök hétfőn találkozott, hogy megvitassák a válság Oroszországgal való megoldásának módjait, azt mondta: ,,a Szochnut tevékenysége Oroszországban nagyon közel áll a szívemhez”.

Herzog 2018 és 2021 között a Szochnut vezetője volt.

,,Teljes együttműködésben dolgozom Lapid miniszterelnökkel. Izrael Államért és a zsidó népért dolgozunk. Együttműködünk, és ahol tudok segíteni, segítek. Néhány dolgot jobb nem kimondani” – mondta az elnök.

„Úgy gondolom, hogy minél kevesebbet beszélünk róla, annál jobb lesz. Ez lehetővé teszi a probléma megfelelő kezelését” – tette hozzá.

„Oroszország fontos ország. Számos különböző forgatókönyv és magyarázat létezhet arra vonatkozóan, hogy miért és hogyan történt ez… Hagyjuk, hogy kiderüljön a probléma. Minél kevesebbet beszélünk róla és minél többet teszünk, annál jobb.”

Segély Ukrajnának

A Külügyminisztérium bővíteni kívánja humanitárius segítségnyújtását Ukrajnának, és első ízben fog hivatalosan pénzügyi támogatást nyújtani a háború sújtotta országban működő civil segélyszervezeteknek, közölte hétfőn a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.

Míg a múltban Izrael közvetlenül nyújtott támogatást az ukrán hatóságoknak, a minisztérium szerint 2,5 millió sékel (286 millió Ft) további segélyt közvetlenül kilenc civil társadalmi szervezetnek juttatnak majd a jelentés szerint.

A Kannak adott nyilatkozatában a külügyminisztérium kijelentette, hogy a lépésnek „nincs köze” az Izrael és Oroszország közötti diplomáciai kapcsolatokhoz.

Beni Gantz védelmi miniszter kedden az izraeli 13-as csatornának azt nyilatkozta, hogy Izrael ,,az ukrán oldalon áll, mi a Nyugat oldalán állunk, nagyon-nagyon széles körű humanitárius támogatást nyújtottunk, védelmi felszereléseket küldve”.

Mindeközben a Külügyminisztérium megerősítette az orosz riportokat, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök gratulált Lapidnak a miniszterelnöki poszt átvételéhez.

,,Július 5-én, kedden gratuláló levélváltásra került sor Vlagyimir Putyin orosz elnök és Jáir Lapid izraeli miniszterelnök között.”

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .