Noa Kirel popsztár fogja Izraelt képviselni az Eurovíziós Dalfesztiválon

ujkelet.live

A 21 éves Noa Kirel, Izrael egyik leghíresebb popénekese fogja képviselni a zsidó államot a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon.

A döntést a Kan közszolgálati műsorszolgáltató által szervezett belső kiválasztási bizottság hozta, egyhangúlag. Az elmúlt hét évben az izraeli versenyzőt egy tévés versenyen választották ki.

A dalról, amit Kirel a versenyen előad, egy későbbi időpontban döntenek.

Kirel az idén fejezte be kötelező katonai szolgálatát, mely egy speciális program részeként lehetővé tette, hogy folytathassa karrierjét.

Kirel az elmúlt néhány évben a nemzetközi piacra való betörésre törekszik, 2020-ban szerződést írt alá az Atlantic Recordsszal, és tavaly több angol nyelvű kislemezt is kiadott.

Decemberben fellépett a 70. „Miss Universe” versenyen, amelynek házigazdája Eilat volt, és nézők milliói számára közvetítették szerte a világon.

„Noa Kirel tehetséges énekes és alkotó, gratulálok neki” – mondta Chili Tropper kulturális és sportminiszter. „Noa lányok és fiúk ezreinek példaképe, akik látják akaraterejét, kreativitását és elszántságát.”

Az idei versenyen az izraeli induló Michael Ben David – akit az „X-Factor Israel” megnyerésével választottak ki – nem jutott be a verseny utolsó fordulójába, ami Izrael legrosszabb szereplése 2014 óta.

Izrael négyszer nyerte meg az Eurovíziót: 1978-ban Izar Cohen „A-ba-ni-bi”-jével, 1979-ben a Milk and Honey „Hallelujah”-jával, 1998-ban Dana International „Diva”-jával.

2018-ban Netta Barzilai Toy című dalával a portugáliai Lisszabonban megszerezte a negyedik koronát Izraelnek.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.