Riport: egyes amerikai hírszerzési tisztviselők csendben támogatták az NSO felvásárlását

3

ujkelet.live

A ügyhöz közel álló, több forrásra is hivatkozva a The New York Times azt állítja, hogy a Biden-kormány nyilvánvaló tudta nélkül néhány amerikai hírszerző „csendben támogatta” az úgynevezett L3Harris-megállapodást, amelynek célja az elmúlt hónapokban erőteljesen megtépázott hírnevű izraeli kémprogram-cég, az NSO Group valamilyen mértékű akvizíciója.

A riport szerint az L3Harris védelmi alvállalkozó cég vezetői az elmúlt hónapokban „számos” látogatást tettek Izraelben, hogy titokban tárgyaljanak az akvizícióról, amelyek során állítólag közvetítették egyes amerikai hírszerzők támogató álláspontját. Az említett támogatás a Biden-kormány tisztviselőinek tudomása nélkül jutott a címzettekhez, akik már eleve dühösek voltak, az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma által még tavaly tiltólistára helyzett NSO vételi tárgyalásairól szóló, múlt hónapban megjelenő kiszivárogtatások miatt.

Az amerikai és izraeli média által júniusban közzétett megállapodásról szóló tárgyalások a kiszivárogtatott hírek nyomán állítólag megszakadtak, bár a NYT szerint különböző szintű egyeztetések még mindig folyamatban vannak.

A Guardian korábbi riportja szerint a tárgyalások során a fő napirendi pont az NSO alapkódjának eladása volt a vevő L3Harris számára, és egyes titkosszolgálati tisztviselők támogatták volna a hírszerző és biztonsági ügynökségek által világszerte nagy érdeklődésre számot tartó kíbercég kémszoftverének felvásárlása iránt.

L3Harris, az NSO, a Nemzeti Hírszerzés Igazgatóságának Hivatala, a Kereskedelmi Minisztérium és a Védelmi Minisztérium nyilvánvalóan hárította az üggyel kapcsolatos kommentárt.

Az Egyesült Államok feketelistájára való felkerülése óta csődközeli helyzetbe kerülő NSO-Group számára mentőövet jelentő amerikai felvásárlással kapcsolatos tárgyalások megszakadása tovább ront a helyzeten. Amennyiben mégis összejönne az üzlet, a forrás szerint a technológia használatára jóváhagyott ügyfelek száma az úgynevezett „öt szövetségesre – az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Ausztrália, Új-Zéland és Kanada – korlátozódna.

A Fehér Ház azonban egyértelművé tette, hogy „semmilyen módon nem vett részt ebben a potenciális tranzakcióban.”

Az amerikai Kereskedelmi Minisztérium novemberben vette fel az NSO és a Candiru izraeli kiberhírszerzési cégeket azon vállalatok feketelistájára, amelyek szerinte az Egyesült Államok nemzetbiztonsági vagy külpolitikai érdekeivel ellentétes tevékenységet folytatnak.

Ez volt az első alkalom, hogy az Egyesült Államok kormánya olyan izraeli kibervállalatokat vett célba, amelyek exportengedélyüket az izraeli védelmi minisztériumtól kapják.

A Kereskedelmi Minisztérium közölte, döntése azon bizonyítékokon alapult, amelyek szerint mindkét vállalat kémprogramokat fejlesztett ki és adott el külföldi kormányoknak, amelyek viszont „kormányzati tisztviselők, újságírók, üzletemberek, aktivisták, akadémikusok és nagykövetségi dolgozók rosszindulatú célba vételére használták”.

Izrael többször kérte az elmúlt hónapokban a Biden-kormánytól, hogy távolítsa el az NSO izraeli kiberkémcéget a Kereskedelmi Minisztérium feketelistájáról.

Az elmúlt években az NSO az izraeli védelmi szervezetek és különösen a Moszad stratégiai eszközévé vált, többek között azért, hogy előmozdítsa a titkos kapcsolatokat olyan országokkal, amelyekkel Izrael nem áll diplomáciai kapcsolatban, vagy hogy erősítse a hírszerzési kapcsolatokat azokkal az országokkal, amelyekkel Izrael diplomáciai kapcsolatban áll. 

Az NSO eltávolítása az Egyesült Államok feketelistájáról drámai fordulatot jelentene a Biden-kormány részéről, és valószínűleg a Demokrata Párt és a Kongresszus progresszívjai, valamint a kiberbiztonsági közösség számos tagja kritizálná.

Egy oknyomozó újságírókból álló nemzetközi konzorcium júliusban arról számolt be, hogy az NSO Pegasus szoftvere – amelyet terroristák és bűnözők nyomon követésére terveztek – kormányok értékes eszközévé vált az újságírók és kritikusok utáni kémkedéshez.

Magyarország, India, Mexikó, Marokkó és Szaúd-Arábia szerepelt többek között a jelentésben mint NSO-ügyfél.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 10-én Új Kelet Live

Illegálisan leszállítottak 50 palesztint egy buszról; Lapidot kritizálta a kairói orosz nagykövetség Twitteren; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 10-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 9-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 8-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 7-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 6-án

3 Kommentek

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .