Letartóztattak egy férfit, akinek a gyanú szerint köze volt egy 16 éves lány elrablásának megkísérléséhez

0

ujkelet.live

Az éjszaka letartóztattak egy 30 éves pardesz hannai lakost, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze volt a közösségben megkísérelt emberrabláshoz múlt héten, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.

A rendőrség múlt vasárnap nyomozást indított, miután bejelentést kapott, hogy egy férfi egy 16 éves lányt, aki testedzést végzett, megpróbált az autója csomagtartójába kényszeríteni. A lány azonban sikítozni kezdett, ezért a támadó elengedte és az autójával elmenekült a helyszínről. A rendőrség ma kérni fogja a haifai táblabíróságot, hogy hosszabbítsa meg a gyanúsított fogva tartását.

A gyanúsított a helyszínen rekonstruálja az incidenst:

,,A szokásos útvonalon sétált Karkurban, és a járdán sétálva érezte, hogy a derekánál fogva valaki megragadja, majd felkapta és be akarta tenni egy autó csomagtartójába” – nyilatkozta a lány nővére a Kan közrádiónak. ,,Dulakodott vele, a férfi beerőszakolta a csomagtartóba, mire ő sikoltozni kezdett. Egy sétáló házaspár felfigyelt a furcsa zajokra, és feléjük futottak. A testvéremnek sikerült kiszabadulnia, a férfi pedig beült a kocsiba és elmenekült.”

Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 16-án Új Kelet Live

Bennett stratégiai lépése; Nyomoznak a buszról leparancsolt palesztinok ügyében; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 16-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 15-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 14-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 13-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 11-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .