Kék-Fehér az Új Remény: Gantz és Szá’ár közös listán indulnak a választásokon

0
Gideon Szá'ár (balra) és Beni Gantz bejelenti, hogy közös listán indulnak a választásokon 2022. július 10. Fotó: YouTube-videó képernyő fotó

ujkelet.live

A Kék-Fehér elnöke, Beni Gantz védelmi miniszter és az Új Remény vezetője, Gideon Szá’ár igazságügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy közösen indulnak a novemberi parlamenti választásokon, és olyan centrista egységkormány létrehozását szorgalmazták, Gantzcal az élen, amely ,,nemet mond a szélsőségességre”.

,,Izrael történelme legmélyebb demokratikus, politikai válságában van” – mondta Gantz Szá’ár mellett vasárnap esti sajtótájékoztatójukon. ,,Az izraeli társadalomnak nem lenne szabad a szélsőségek között választania”, az izraelieknek olyan működő kormányra van szükségük, amely biztosítja Izrael biztonságát.

A védelmi miniszter méltatta az előző kormány munkáját, és kijelentette: ,,Ma lerakjuk a következő kormány alapkövét”, hozzátéve: ,,Elkezdünk haladni azon az úton, amely véget vetne ennek a politikai válságnak”.

,,Sok izraeli van a társadalom minden szektorában, aki mélyen vágyik a partnerségre, az egységre és a stabilitásra. A nemzeti jobboldalon sok olyan ember van, aki otthont keres, és a következő választásokon egyetlen címe lesz” – tette hozzá.

,,Az a szándékunk” – folytatta -, hogy ,,a választások után egységes, centrista, stabil és nemzeti egységkormányt hozzunk létre. Egy olyan kormányt, amely nemet mond a rasszizmusra, nemet a szélsőségességre és igent a nemzet minden része és az állam minden polgára közötti egységre.”

Gantz hozzátette, hogy másokat is felkérnek, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

Szá’ár azt mondta, Izraelnek „új reményre és kiútra van szüksége ebből a válságból”, továbbá ő és Gantz az életüket Izrael Államnak szentelték, és megállapodtak abban, hogy egyesítik erőiket egy „széles, hazafias, jobbközép” választási lista létrehozása érdekében. Szá’ár ezen felül kijelentette, hogy a védelmi miniszter ,,a megfelelő vezető az egységkormány élére”.

A közös listán Szá’ár kapja a második helyet, valamint az ötödik és hetedik helyet pártja többi tagja kapja. A tervezett megállapodás szerint Gadi Eisenkot, az Izraeli Védelmi Erők korábbi vezérkari főnöke a lista hármadik helyére kerül, ha beleegyezik, hogy csatlakozik.

A partnerség választási alternatívát nyújt a Jáir Lapid miniszterelnök (Jes Atid) és Benjamin Netanjahu ellenzéki vezető (Likud) által vezetett két legnagyobb pártra. Gantz beszédében megjegyezte, hogy Netanjahu túl sokáig vonszolta a nemzetet és a Likudot olyan pozíciókba, amelyek aláássák a nemzeti egységet és sértik Izrael demokratikus elveit.

,,Sok szerencsét kívánok Beni Gantznak és Gideon Szá’árnak” – írta este Lapid. ,,Meggyőződésem, hogy szándékaik jók. Várom, hogy továbbra is együtt dolgozhassunk Izrael polgáraiért.”

Likud: ,,Nem foglalkozunk azzal, hogyan osztja fel a baloldal a szavazóit.”

A Kék-Fehér és az Új Remény összeolvadás célja, hogy megakadályozza, hogy a Netanjahu vezette blokk 61 mandátumot szerezzen, és ezzel párhuzamosan elősegítse a választások után egy egységkormány megalakulását.

Gantz úgy gondolja, hogy ha 12 és 15 közötti széket tud szerezni, akkor a következő választások után “királycsináló”, és potenciálisan miniszterelnök is lehet. Lapiddal ellentétben a védelmi miniszter elől a Netanjahu-blokkhoz tartozó ultraortodox pártok nem zárkóznak el.

Gantz és Szá’ár is folyamatosan azt mondják, hogy semmilyen körülmények között nem csatlakoznak Netanjahu vezette kormányhoz.

Gantz már megégette magát, amiért hitt Netanjahu ígéreteinek és biztosítékainak, mivel a volt miniszterelnök megszegte a 2020 elején Gantzcal aláírt koalíciós megállapodásban vállalt kötelezettségeit.

A négy éven belül ötödik választásokra november elsején kerül sor Izraelben.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 16-án Új Kelet Live

Bennett stratégiai lépése; Nyomoznak a buszról leparancsolt palesztinok ügyében; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 16-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 15-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 14-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 13-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 11-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .