Lapid telefonon beszélt Mahmúd Abbásszal, 5 év után először beszélt izraeli miniszterelnök a palesztin elnökkel

ujkelet.live

Pénteken került sor az első telefonbeszélgetésre Jáir Lapid miniszterelnök és a Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász között, jelentette a Walla hírportál. A telefonbeszélgetés egyike volt a muszlim vezetőkkel folytatottak közül Lapid részéről, hogy jókívánságait közvetítse Íd al-Adha alkalmából.

Lapid és Abbász hangsúlyozták a köztük lévő együttműködés fontosságát, valamint a béke és nyugalom biztosításának szükségességét a térségben.

Ez volt az első telefonbeszélgetés egy izraeli miniszterelnök és a palesztin elnök között 2017 óta, akkor Abbász és Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök között a Templom-hegyi terrortámadás után.

A Walla szerint az Egyesült Államok kormánya sürgette a Lapid és Abbász közötti beszélgetést. Az ügy Anthony Blinken amerikai külügyminiszter és Lapid szerda esti beszélgetése során merült fel, Blinken megkérdezte, hogy volna-e kifogás Lapid részéről, hogy telefonbeszélgetést folytathasson Abbásszal az áldozati ünnep alkalmából és Joe Biden elnök látogatása előtt. Lapid azt válaszolta, hogy nincs kifogása.

Egy vezető izraeli tisztviselő megjegyezte, hogy maga a beszélgetés főként Lapid ünnepi jókívánságairól, valamint Abbász gratulációjáról szólt Lapidnak a hivatalba lépéséhez. Lapid közölte Abbásszal, hogy Biden látogatása előtt fontos a biztonsági koordináció és a nyugalom fenntartása a terepen, és a palesztin elnök pedig beleegyezett, hogy intézkedik az ügyben. A magas rangú izraeli tisztviselő azt is megjegyezte, hogy Abbász azt mondta Lapidnak, hogy reméli, hogy a köztük zajló beszélgetés egy találkozóhoz is vezethet.

Lapid kedden Párizsban azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy bár nem zárja ki egy találkozó lehetőségét Abbásszal, jelenleg nincs tervben. Elődje, Naftali Bennett kizárta minden ilyen találkozó lehetőségét.

Péntek reggel Jichák Herzog elnök is beszélt Abbásszal. Minden jót kívánt neki az áldozati ünnep alkalmából, és beszélt vele többek között Joe Biden amerikai elnök látogatásának előkészületeiről. Csütörtök este Beni Gantz védelmi miniszter Ramallahban találkozott Abbásszal, hogy megvitassák ugyanezeket a témákat.

,,Hála Istennek, az Ábrahám-egyezmények megnyitották az ajtót, hogy jókívánságokat küldjünk számos arab államnak” – írta Ajelet Saked (Jamina) belügyminiszter Twitteren. ,,Azt javaslom, engedjük el ezt a rögeszmét, hogy jókívánságokat küldjenek Abu Mazennek [Abbász], az embernek, aki feljelentette az izraeli katonákat a Nemzetközi Büntetőbíróságon.”

A regionális együttműködési miniszter és meretzes muszlim képviselő Eszawi Fredzs azonban pozitívan nyilatkozott a fejleményekről: „Fontos 24 óra volt, kezdve Gantz Abbásszal való találkozásától Ramallahban, és az első telefonhívásban tetőzve Abbász és Izrael miniszterelnöke között.”

,,Ez a koalíció az elkerülés politikáját a párbeszéd politikájára cserélte, és ösztönzi a vezetők közötti párbeszédet, ami végső soron a diplomáciai előrelépés alapja.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.