Lapid üzenete Macronon keresztül Libanonnak: ,,A Hezbollah veszélyezteti a tengeri határról szóló tárgyalásokat”

ujkelet.live

Jáir Lapid miniszterelnök arra fogja kérni Emmanuel Macron francia elnököt a kedd délutáni párizsi találkozójukon, hogy küldjön üzenetet a libanoni kormánynak, miszerint ,,a Hezbollah a tűzzel játszik”, és ezzel veszélyezteti Libanon képességét, hogy megállapodás szülessen a tengeri határról és gázmezőkről, nyilatkozta egy vezető izraeli tisztviselő az újságíróknak a Walla hírportál szerint.

Franciaország szoros, stratégiai és történelmi kapcsolatokat ápol Libanonnal. Macron elnök szoros és bensőséges kapcsolatot ápol Michel Aoun libanoni elnökkel és Nadzsib Mikati libanoni miniszterelnökkel.

Izrael reméli, hogy a Libanonra nehezedő francia nyomás elősegíti Amos Hochstein amerikai megbízott Izrael és Libanon közötti közvetett tárgyalásait a tengeri határról szóló vita megoldásáról.

Vezető izraeli tisztviselők megjegyezték, hogy az elmúlt hetekben előrelépés történt a Libanonnal folytatott közvetett tárgyalások során, hangsúlyozva, hogy az Egyesült Államok, Izrael és Libanon is úgy gondolja, hogy szeptemberig sikerülhet megállapodásra jutni.

Lapid kedd délelőtt Franciaországba repül egy gyors látogatásra, amely mindössze öt órán át tart majd, és a közte és Macron közötti találkozóra összpontosít. A látogatást Naftali Bennett hivatali idején ütemezték be, de a rotáció végrehajtása után a franciák beleegyeztek, hogy sor kerüljön rá.

A magas rangú izraeli tisztviselő megjegyezte, hogy a libanoni kérdés várhatóan központi helyet foglal el a Lapid és Macron közötti tárgyalásokon, különösen azután, hogy az izraeli hadsereg három Hezbollah-drónt fogott el a Földközi-tengeren a Karish-fúrótorony felé tartó úton.

A vezető tisztviselő szerint Lapid új hírszerzési anyagokat fog bemutatni Macronnak, amelyek elmagyarázzák, hogyan veszélyezteti a Hezbollah Libanon integritását és biztonságát.

„Azt akarjuk, hogy a francia elnök a kapcsolatait felhasználva világossá tegye a libanoni kormány számára, hogy végig akarjuk vinni a tengeri határról és a gáztartalékokról szóló tárgyalásokat, de nem a Hezbollah fenyegetései alatt. Azt akarjuk, hogy Macron azt üzenje Libanonnak, hogy jó feltételek vannak a megegyezésre, és hogy ki kell használnunk a rendelkezésünkre álló időt” – mondta a magas rangú tisztviselő.

Tegnap Nadzsib Mikati libanoni miniszterelnök és Abdallah Bou Habib libanoni külügyminiszter bírálta a Hezbollah terrorszervezetet, hangsúlyozva, hogy a drónok küldése ,,elfogadhatatlan művelet volt, amely szükségtelen kockázatoknak teszi ki Libanont és a tengeri határról folyó tárgyalásokat”.

A magas rangú tisztviselő hozzátette, Lapid azt fogja mondani Macronnak, hogy a fúrótorony fontos a gáztermeléshez, amelyet nemcsak Izrael használ majd, hanem növeli annak lehetőségét is, hogy Egyiptomon keresztül Európába exportáljon gázt az energiaválság kezelésében.

Az Irán és az Egyesült Államok, valamint az európai hatalmak közötti nukleáris tárgyalások holtpontja is fontos téma lesz a találkozón. A magas rangú tisztviselő szerint Lapid hangsúlyozni fogja Macronnak, hogy határidőt kell kitűzni az irániakkal folytatott tárgyalások lezárására, és nem hagyni, hogy tovább fecséreljék az időt.

A magas rangú tisztviselő megjegyezte, hogy Lapid megvitatja Macronnal egy közös terv kidolgozásának szükségességét az Iránra nehezedő nyomás növelésére egy nukleáris megállapodás nélküli forgatókönyv esetén.

,,Fontos, hogy összehangolt nyomásgyakorlási kampányt folytassunk Irán ellen, és fontos, hogy megértsük, milyen dolgokat hajlandók megtenni országként, valamint Nagy-Britanniával és Németországgal együtt” – mondta a vezető tisztviselő.

Lapid és Macron baráti kapcsolatot ápol, amely több éve nyúlik vissza. Néhány nappal a 2019-es áprilisi választások előtt Macron az Élysee-palotában vendégül látta Lapidot.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Lapid üzenete Macronon keresztül Libanonnak: ,,A Hezbollah veszélyezteti a tengeri határról szóló tárgyalásokat”” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Mindenesetre meglepő lenne, ha mezítlábas postás szerepére kérnék fel Macront, vélhetően az ajánlat ennél komplexebb lehetett pl.: a) érje el, hogy Libanon kérjen katonai segítséget Franciaországtól, b) kérésre menjen oda az Idegenlégió, a szűkséges mértékben, c) cserébe Franciaország is vegyen részt a Földközi tengeri gázüzletben is – közvetve mindez valamelyest (szimbolikusan) befolyásolhatja az orosz/ukrán háborút is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.