A Kneszet megszavazta a feloszlatásáról szóló törvény első olvasatát

0

ujkelet.live

A 24. Kneszet plénuma a hajnali órákban megszavazta a feloszlatásáról szóló törvényjavaslat első olvasatát, ilymódon kevesebb mint négy éven belül, az izraeliek immár az ötödik választás előtt állnak.

A feloszlatásról szóló törvény első olvasatának megszavazását a kormánykoalíció és az ellenzék közötti éjszakába nyúló vita előzte meg, többek között az ősszel esedékes újabb forduló időpontjának rögzítéséről, illetve, hogy a hátralevő időszakban milyen egyébb törvények kerüljenek a plénum elé elfogadás végett.

A közös megegyezés szerint, a választásokat valószínűleg október 25-én vagy november 1-jén tartják, továbbá, nem került elfogadásra a vádemelés alatt álló politikusok kormányalakítástól való eltiltásáról szóló törvény szavazásra bocsátása, hasonlóan az úgynevezett „metrótörvényhez”, amely a Tel-avivi új metrórendszer felügyeletét és finanszírozását biztosította volna. Ugyanakkor, szavazásra bocsátják a koronavírus Omicron-változata miatt érintettek kártalanításáról szóló törvényjavaslatot.

Végezetül, a koalíció és az ellenzék megegyezett abban, hogy legkésőbb szerdáig ratifikálásra benyújtják a parlament feloszlatásáról szóló törvényjavaslat véglegesített változatát, majd Naftali Bennett miniszterelnök átadja a hatalmat Jáir Lapid jelenlegi külügyminiszternek, aki az új kormány megalakulásáig az átmeneti koalíció kormányfői tisztségét tölt be.

A kormány terveivel ellentétben, a házbizottság élén elnöklő, a kormányzó Jaminát cserbenhagyó Nir Orbach a végsőkig halogatva a testület összehívását, az ellenzéket akarta előnyhöz juttatni egy, a jelenlegi parlamenti formáción belül megalakuló alternatív koalíció megalakítására.

Míg néhány ellenzéki törvényhozó, köztük a Vallásos Cionizmus Párt vezetője – Betzalel Szmotrich, azt ígérte, hogy minden bizonnyal megalakul a Netanjahu-vezette alternatív kormány, a koalíciót alkotó frakciók vezetői könnyedén tudták blokkolni az ezirányú külső próbálkozásokat, tekintettel arra, hogy a Bennett-koalíció elvesztette ugyan parlamenti fölényét, a másik oldalon a Netanjahu-blokk meglehetősen távol áll a legalább 61 támogatót jelentő abszolút többségtől.

A két évvel ezelőtt Netanjahuval tiszavirág-életű rotációs koalícióval kísérletező Beni Gantz védelmi miniszter, kijelentette, hogy szerinte új választások kiírása a célszerű egy Netanjahu-vezette alternatív kormány ellenében.

„Mindent megteszek annak érdekében, hogy megakadályozzam egy alternatív kormány megalakulását ebben a Kneszetben Netanjahu alatt” – nyilatkozta Gantz, pártja frakcióülése előtt tartott sajtótájékoztatón.

Majd, elutasítva az általa vezetett Likud-koalíció lehetőségét, kijelentette:

„Jelenleg nem látok alternatív kormányt ebben a Kneszetben.”

Az ellenzéki oldalon Szmotrich a hatalom megszerzése érdekében, még az általa képviselt telepesek jogait biztosító törvény lejáratát is kockáztatná, ugyanis kijelentette, hogy pártja mindent megtesz azért, hogy a parlament feloszlatását a jövő hétre halasszák, és ezzel szerinte több időt biztosítana a Netanjahu-féle alternatív koalíció mandátumszerzésére.

Amennyiben a Kneszet feloszlatásának folyamatát a jövő hétre halasztanák, csütörtök este lejárna az izraeli jogot a telepekre kiterjesztő törvény, amelynek esedékes megszavazása váltotta ki tulajdonképpen a koalíción belüli vitát és az új választások kiírását. Amikor Naftali Bennett a Kneszet csütörtökig történő feloszlatása és a rotáció Jáir Lapid részére történő átadása mellett döntött, fontos szerepet játszott, hogy a telepes törvény intézkedései ez esetben automatikusan hat hónappal meghosszabbodnának.

A haredi pártok, különösen a Jahadut Hatora, annak ellenére, hogy mindent megtett a kormány megbuktatása érdekében, most az újabb választások kiírása ellen kampányol, attól tartva, hogy az újabb forduló után Netanjahu ismét nem fog tudni kormányt alakítani, ráadásul a közvélemény – kutatások eredményei szerint, akár mandátumveszteséggel is számolhatnak.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .