A Negev-csúcstalálkozó kötelezettségvállalásai jegyében, ezúttal Bahreinben találkoznak az együttműködő partnerek

0

ujkelet.live

Izrael, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Marokkó és az Egyesült Államok magas rangú diplomatái hétfőn Manamában találkoznak annak érdekében, hogy hivatalossá tegyék a márciusi csúcstalálkozón tett kötelezettségvállalásokat – jelentette be vasárnap a Külügyminisztérium.

A Negev-csúcstalálkozó irányítóbizottságának hétfői ülésén az együttműködés fenntartása érdekében a márciusi összejövetelen bejelentett kötelezettségvállalások hivatalossá tétele kerül napirendi pontra, a Közel-Kelet geopolitikai törésvonalainak átdolgozását célzó, beleértve a biztonsági kezdeményezéseket is.

Izraelt, Oded Joseph külügyminisztériumi tisztviselő és Alon Uspiz külügyminisztériumi főigazgató képviseli.

A bahreini fővárosban megrendezésre kerülő, a Negev-csúcstalálkozó irányítóbizottságának találkozója utáni sorban az első, amelynek célja, hogy formalizálja a regionális vezetők hónapokkal ezelőtti izraeli csúcstalálkozóján tett kötelezettségvállalásokat, annak érdekében, hogy folyamatos fórummá váljon, nyilatkozta az utazás előtt Joseph az izraeli médiának.

Az izraeli külügyi megbízott a március végén, Sde Bokerben regionális vezetők részvételével megrendezésre kerülő csúcstalálkozón tett bejelentésre utalt, miszerint a partnerek ezentúl rendszeresen, egy állandó regionális fórum keretében továbbra is találkozni fognak.

Oded Joseph, a minisztérium közel-keleti részlegének vezetője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a találkozóra röviddel Joe Biden amerikai elnök július 13-16-i izraeli, és Szaúd-arábiai látogatása előtt kerül sor.

„Azt látjuk, hogy ezen a találkozón lehetőség nyílik a regionális architektúra kissé előrehozott megfogalmazására. Nagyon fontos lesz az amerikai delegáció jelenléte, valamint Biden elnök érkezése a régióba, és különösen az izraeli látogatás, a mi szempontunk szerinti fontos része, mindannak ami az elmúlt másfél évben a régióban formálódott.”

A hétfői manamai találkozó egyik témája a regionális biztonság lesz, és ezzel kapcsolatban Joseph hangsúlyozta, hogy „sok mindent, beleértve azokat az éveket is, amikor még nem volt diplomáciai kapcsolatunk, a dolgokat csendben, egymás között intézték. A Negev Fórum révén most olyan helyzetet próbálunk teremteni, amely során többoldalú tevékenységek zajlanak.”

Jáir Lapid külügyminiszter, a márciusi találkozó házigazdája a Negevben, hangsúlyozta a fórum célját, mondván „történelmet írunk itt, egy új regionális architektúrát építünk ki, amely a haladáson, a technológián, a vallási tolerancián, a biztonságon és a hírszerzési együttműködésen alapul”, majd hozzátette, hogy „ez az új architektúra – az általunk kiépített közös képességek – megfélemlíti és elriasztja közös ellenségeinket, mindenekelőtt Iránt és annak meghatalmazottjait.”

Lapid korábbi nyilatkozataihoz is kapcsolódva, a Wall Street Journal vasárnapi riportjában arra utalt, hogy bizonyos védelmi együttműködés már folyamatban van, utalva az Egyesült Államok által támogatott márciusi találkozóra Izrael, Szaúd-Arábia, Katar, Jordánia, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek védelmi vezetői között, a régiót fenyegető Irán ellen való együttműködés lehetőségeit figyelembe véve. A témához kapcsolódva a múlt héten, a Kneszet Védelmi és Külügyi Bizottságának képviselőinek tartott tájékoztatóján Beni Gantz védelmi miniszter elmondta, hogy Izrael és regionális szövetségesei – az Egyesült Államok vezetésével – közös védelmi paktumot dolgoznak ki a teheráni drónok és rakéták elleni védelem érdekében.

A Negev-csúcson résztvevő hat ország mindegyike egy-egy, évente kétszer-háromszor ülésező munkacsoport élén áll. Manamában a tagországok a csúcstalálkozó során felállított hat munkacsoport – regionális biztonság, élelmezés- és vízbiztonság, energia, egészségügy, oktatás és tolerancia, valamint turizmus – működéséről fognak dönteni, és egy memorandumban fogják részletezni a további menetrendet, amely az együttműködés állandó keretei lesznek köztünk és a régió országai között.

Ezenkívül az irányítóbizottság hivatott irányítani a munkacsoportokat, nyomon követni a folyamatban lévő munkájukat, valamint segíteni a hat külügyminiszter éves csúcstalálkozójának napirendjének meghatározását.

Jordániát, amely visszautasította a Negev-csúcson való részvételt, nem hívták meg Manamába, de felkérik, hogy vegyen részt a jövő évi csúcson. Ugyanakkor a szaúdiak sem vesznek részt, és a palesztinokat szintén nem hívták meg.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei december 4-én Új Kelet Live

Az izraeli hadsereg lerombolja a használaton kívüli Karni-átkelőt; Netanjahu és Ben-Gvir konfliktusban; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei december 4-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei december 3-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei december 1-jén
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 30-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 29-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .