Netanjahut beidézte a Meron-hegyi katasztrófát vizsgáló bizottság

0
Az ellenzék vezetője, Benjamin Netanjahu az új kormány beiktatását követő első frakció ülésen 2021. június 14. Fotó: Twitter-videó képernyőfotó

ujkelet.live

Benjamin Netanjahu ellenzéki vezető a tervek szerint a jövő hónapban fog először tanúskodni a 2021-es Meron-hegyi katasztrófával foglakozó hivatalos vizsgálóbizottság előtt, jelentette a Haaretz hírportál vasárnap.

A bizottság bejelentette, hogy a rendezvény új koordinátora, Cví Tesszler is tanúskodni fog, valamint a Nemzetbiztonsági Tanács korábbi főnöke, Meir Ben-Sabbat is.

A Netanjahu beidézésére vonatkozó döntés azután született, hogy több, a bizottság előtt megjelent tanú azt mondta, hogy részt vett abban a döntésben, hogy a katasztrófa éjszakáján nem korlátozták a helyszínre beengedett hívek számát, sőt promótálta a rendezvény előmozdítását, annak ellenére, hogy a rendőrség figyelmeztette, hogy a várható nagy részvételre való tekintettel nem fogják tudni betartatni a COVID-korlátozásokat.

Netanjahu kivételével minden politikus, aki részt vett az éves zarándoklat előtti döntéshozatali folyamatban, beleértve a minisztereket és a törvényhozókat, már tanúskodtak a bizottság előtt.

A bizottság eddig 141 tanút hallgatott meg, utolsóként Arje Deri volt minisztert.

A bizottság előtt tanúskodó volt miniszterek közül ketten, Amir Ohana és Deri azt mondta, Netanjahu a katasztrófa előtt megbeszélést folytatott, amelyen úgy döntöttek, hogy ,,nyitott hegy” rendezvénytervet készítenek.

Deri azt mondta a bizottságnak, hogy vezető tanácsadója nyomást gyakorolt a rendőrségre, hogy folytassanak megbeszéléseket, hogy ne korlátozzák a résztvevők számát, mert Netanjahu „meg akarta nyugtatni az ultraortodoxokat”, akiket feldühítettek a részvételi korlátozások, közölte a Ynet híroldal.

Iszráel Ozen, Deri volt tanácsadója azt mondta a bizottságnak, hogy Netanjahu ,,politikai nyomás alatt” volt, hogy hagyjon jóvá egy olyan vázlatot, amely nem korlátozza az eseményen való részvételt, amitől ,,hisztériás” lett.

,,A Jahadut Hatora törvényhozói arra kérték, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az esemény korlátozás nélkül kerüljön jóváhagyásra” – mondta Ozen.

A 13-as csatorna hónap elején kiszivárogtatott felvétele szerint számos tervezési és biztonsági tisztviselő komoly aggodalmának adott hangot a zarándokok biztonsága miatt napokkal az esemény előtt.

A rendőrség központjában tartott megbeszélésről készült felvételt, amelyen Kobi Sabtáj rendőrfőkapitány, Simon Lavi az északi körzet parancsnoka és más magas rangú tisztek is részt vettek, ismeretlen okokból nem adták át a tragédiát vizsgáló állami vizsgálóbizottságnak.

A 2021. április 22-i értekezleten Ohana erősködött a rendőrség tisztviselőinek, hogy engedjék, hogy több ember vegyen részt az eseményen, bár mások aggodalmukat fejezték ki.

A találkozón több rendőri tisztviselő is figyelmeztetett a zsúfoltság veszélyeire, és annak szükségességére, hogy tartsanak ki az ultraortodox szereplők nyomásával szemben, akik a jelenléti korlátok emelését vagy megszüntetését szorgalmazzák.

Ohana ezután reményét fejezte ki, hogy a rendőrség a potenciális résztvevők nagyobb számára úgy fog reagálni, hogy több csoportot enged be, és a megengedett létszámot 20 000-re duplázza, „hogy csökkenjen a szakadék a bejelentett és a tényleges helyzet között”.

A Haaretz szerint a tanúvallomásokat követő szakaszban figyelmeztető leveleket küldenek ki, legkorábban két hónapon belül. A figyelmeztető levelek gyakran a vádemelés előzményeként szolgálnak, majd egy jogi eljárás következik, amely akár egy évig is eltarthat.

A törvény lehetővé teszi a figyelmeztetettnek, hogy a bizottság elé terjesztett valamennyi vizsgálati anyagot átvegye, áttanulmányozza, ismét tanúskodjon a bizottság előtt, továbbá keresztkérdezés elé állítson bármely tanút, aki már megjelent a testület előtt, vagy további tanúkat idézzen be.

A bizottság előtti anyag terjedelme óriási: a dokumentáció több tízezer oldalt tartalmaz, 141 tanú vallomása mellett.

A bizottság az eseményekben érintett tisztségviselők magatartásáról és az azt megelőző döntéshozatalról is nyilatkozatot adhat, sőt eltávolításukat is javasolhatja tisztségükből.

Az idei Lag Ba’Omer eseményre a korábbiakhoz képest szigorú korlátozások vonatkoztak, hogy elkerüljenek egy újabb katasztrófát.

Az ultraortodox vezetők túlságosan szigorúnak minősítették az idei év korlátozásait, és néhány ultraortodox hívő áttört a rendőrségi barikádokon, hogy behatoljon a sírhelyre.

2021 április 29-én több mint 100 000 ember érkezett Meronba, az éves Lag Ba’Omer összejövetelre Simon Bár Jocháj rabbi sírjához. Amint a sűrű tömeg elkezdett távozni, a kijárathoz vezető keskeny, lejtős sétányon feltorlódott a tömeg, az emberek megcsúsztak a fémpadlón, mások pedig rájuk zuhantak, a helyzetet tovább súlyosbította egy rendőrségi barikád a lejtő alján.

A tavalyi eseményen 45 felnőtt és gyermek halt meg. A történteket a modern izraeli történelem legsúlyosabb békeidei tragédiájaként jegyzik, amelynek halálos áldozatai meghaladják a 2010-es Karmel-hegyi erdőtűzben életüket vesztett 44 polgárét.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 8-án Új Kelet Live

Levin újabb tüzes beszéddel állt ki a reformterv mellett; Szeptemberben bevetésre kerülhet az izraeli rakétajelző rendszer Ukrajnában; Ami kimaradt; Időjárás, Sábát bejövetele és Hetiszakasz
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 8-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 7-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 6-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 5-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 4-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .