Horowitz mindent megtesz, hogy az izraeli nők abortuszhoz való jogát ne fenyegesse veszély

ujkelet.live

Miután az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága pénteken megszüntette az abortuszra vonatkozó, csaknem 50 éve érvényben lévő alkotmányos jogot, Nitzan Horowitz egészségügyi miniszter vasárnap reggel a Kan közrádiónak nyilatkozva kijelentette, mindent megtesz, hogy az izraeli nők testük feletti jogát ne fenyegesse veszély.

A miniszter tavaly decemberben azt mondta, hogy módosítani fogja az abortuszbizottságok működését.

A hatályos törvények szerint az abortuszhoz az ország kórházaiban működő háromtagú terhességmegszakító bizottság jóváhagyása szükséges.

A bizottságok a finanszírozott abortuszt a 24. hétig hagyják jóvá. A későbbi eljárásokhoz egy másik bizottság külön engedélyére van szükség.

Horowitz azt tervezte, hogy véget vet egy több évtizedes politikának, amely a bizottságokat arra kéri, hogy próbálják meg rávenni a kérelmezőket, hogy ne végezzenek abortuszt.

Terve a 12. hétig engedélyezné a terhességet anélkül, hogy ehhez engedélyt kellene kérni.

Ám a politikai válság és a parlament feloszlatása miatt a Horowitz által bevezetni kívánt változtatások a következő választások eldőléséig elhúzódhatnak, sőt akár felfüggesztésre is kerülhetnek, ha jobboldali-vallásos kormány alakul.

A Ynet az Egészségügyi Minisztérium adatait idézve arról számolt be, hogy 2020-ban 17 548 abortuszt hagytak jóvá.

Sok nő azt mondta, hogy a fizetett abortusz megszerzéséhez azt állította, hogy házasságtörést követett el.

A minisztérium nem közölt adatokat a magánfinanszírozású eljárásokról.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

Hírek, amikre a héten már nem jutott idő. Sábát sálom !
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.