A rendőrfőkapitány szerint a rendőrök hibáztak az al-Dzsazíra riporterének temetésén

ujkelet.live

Kobi Sabtáj izraeli rendőrfőkapitány csütörtökön megismételte, hogy a Sireen Abu Akleh temetésén végrehajtott rendőri intézkedések, amelyek során az erők megtámadták a koporsó vivőket, ,,helytelenek voltak”, jelentette a Haaretz hírportál.

„A lényeg, hogy a rendőrök magatartása helytelen volt, de nem minden nyomozásnak kell fejek hullásával végződnie” – mondta Sabtáj egy tel-avivi ügyvédi konferencián.

„Rendőröket látni, ahogy botokat alkalmaznak, nem az a kép, amit látni szeretnék” – mondta a rendőrfőkapitány hozzátéve, hogy az erők meg tudták volna akadályozni az erőszakos incidenseket, és az eseményből levonták a tanulságokat.

A palesztin-amerikai Abu Akleh-t (51) május 11-én fejbe lőtték, amikor tűzharc tört ki az izraeli biztonsági erők és palesztin fegyveresek között a szamáriai Dzseninben (Palesztin Hatóság területe).

Palesztinok ezrei vettek részt május 13-án a temetésén, ahol a rendőrség megpróbált palesztin zászlókat elkobozni a gyászolóktól és az óváros közeli templomáról.

Egy ponton több rendőr botokkal kezdte szétoszlatni a résztvevőket, megtámadva a koporsó vivőket is, ami kis híján ahhoz vezetett, hogy a koporsó a földre zuhant. Az incidensről videó felvétel is készült, melyet széles körben terjesztettek.

Források szerint Abu Akleh koporsóját eredetileg a rendőrséggel koordinálva járművel vitték volna a temetőbe, de végül a rendőrök engedélye nélkül, gyalog vitték. A koporsó szállításával megbízott sofőr a rendőrség segítségét kérte emiatt.

A források hozzátették, hogy a rendőrség nem volt felkészülve a zavargók kezelésére a kórháznál, és nem vették át a kijárat feletti irányítást, ami végül lehetővé tette a gyászolók számára, hogy eljussanak a koporsóhoz.

A temetés lebonyolításával kapcsolatos izraeli rendőrségi nyomozás arra a következtetésre jutott, hogy az eseményen rendőri kötelességszegés történt, nyilatkozták források a Haaretznek.

A rendezvényt felügyelő parancsnokok közül azonban senki sem részesül megrovásban, ez a döntés a vizsgálatot megelőzően született.

Rendőrségi források azt mondták a Haaretznek a nyomozás múlt havi megindításakor, hogy támogatják a tisztek magatartását a temetésen.

A rendőrségi nyomozást ismerő források szerint az eseményt felügyelő parancsnok egy alezredes volt, annak ellenére, hogy egy ilyen kényes esemény általában magasabb parancsnoki felügyeletet tesz szükségessé.

Jeruzsálemi körzet parancsnoka, Doron Turdzseman Németországban tartózkodott a temetés idején, és Dani Levi altábornagyra ruházta át a felelősséget.

Csütörtökön huszonnégy amerikai szenátor levélben sürgette Joe Biden amerikai elnököt, hogy közvetlenül vonja be az Egyesült Államokat Abu Akleh meggyilkolásának kivizsgálásába, mondván: ,,Az Egyesült Államok kormányának kötelessége gondoskodni arról, hogy a lövöldözéssel kapcsolatban átfogó, pártatlan és nyílt vizsgálatot folytassanak le, amelynek végső eredményében minden fél teljes mértékben megbízhat.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.