Doron Almog volt vezérőrnagyot választották a Szochnut elnökének

0

ujkelet.live

A Szochnut jelölőbizottsága egyhangúlag egy nyugalmazott magas rangú izraeli katonai parancsnokot javasolt a testület következő elnökének. A poszt Jichák Herzog távozása óta betöltetlen, mivel a Munkapárt korábbi vezetője tavaly június óta az ország elnökeként szolgál.

Az Izrael-díjas Doron Almog nyugdíjazott vezérőrnagy (71) jelenleg az Adi Negev-Nahalat Eran Rehabilitációs Falu elnökeként szolgál, melynek alapítója is. 2000 és 2003 között az Izraeli Védelmi Erők Déli Parancsnokságának vezetője volt.

Kiválasztását még be kell nyújtani a Szochnut teljes Kormányzótanácsának jóváhagyásra a következő ülésen, július 10-én Jeruzsálemben, bár ez nagyrészt formalitás.

Herzog lemondását követően a testület úgy döntött, hogy Jáákov Hagoel, a Cionista Világszervezet elnöke tölti be a megbízott elnöki posztot főállású vezető kinevezéséig.

Az elmúlt év azonban nem hozott sikert a következő elnök személyével kapcsolatos konszenzus elérésében, továbbra is nyitva hagyva a pozíciót, és Hagoel sokkal tovább maradt a poszton, mint azt eredetileg tervezték.

Februárban hónapokig tartó döntésképtelenség után a választóbizottság kizárta mind a hét jelöltet, akik addig versenyeztek a Szochnut vezetéséért, és bejelentette, hogy a folyamat ismét a nulláról indul.

,,Örömmel jelentjük be, hogy a Szochnut jelölőbizottsága a mai napon Doron Almog nyugdíjazott vezérőrnagy jelölését javasolta a Szochnut elnöki posztjára a következő négy évre” – közölte csütörtökön a Szochnut.

Hagoel közleményben reagált: „Gratulálok Almognak a jelöléshez, és biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan odaadással és elszántsággal fogja vezetni a Szochnutot mint elődei a poszton”.

Jáir Lapid külügyminiszter is üdvözölte Almog jelölését, mondván, Almog „példaként szolgál a föld szeretetére… Biztos vagyok benne, hogy elhivatottan és büszkén fogja betölteni ezt a pozíciót”.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 3-án Új Kelet Live

Letartóztatás a Jerusalem Pride utáni erőszakos incidenssel kapcsolatban; Bulgária izraeli nagykövete kihagyott egy holokauszt-rendezvényt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 3-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 1-jén
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 31-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .