Így figyelmeztette a biztonsági szolgálat a Törökországban tartózkodó turistákat, akikre merénylők vártak a hotelben

1

ujkelet.live

Törökországban nyaraló izraeli turisták a közelmúltban telefonhívást kaptak az izraeli hírszerző közösség egyik magas rangú tagjától, aki arra utasította őket, hogy azonnal térjenek vissza Izraelbe, jelentette a 13-as csatorna riportja hétfő este.

A tiszt a beszélgetés során azt mondta a turistáknak, hogy még a szállodába se térhetnek vissza, mivel az iráni Kudsz-erő emberei ott várják őket, hogy meggyilkolják őket, és közölte velük, hogy máris küldenek valakit, aki elviszi őket az isztambuli repülőtérre, hogy visszatérhessenek Izraelbe.

,,Péntek délután arra kérték, maradjon pontosan ott, ahol van, a piac területén” nyilatkozta az izraeli lány barátnője, akinek vissza kellett térnie Izraelbe a 13-as csatornának. ,,Semmilyen körülmények között ne térjen vissza a szállodába. Egy páncélozott jármű érkezett tíz izraeli biztonsági tiszttel. Felvették őket [partnerével], kivitték őket a repülőtérre, ott pedig felszálltak egy járatra. A bőröndök minden holmijukkal a szállodában maradtak.”

,,Egyenes a landolás után kihallgatták őket, és megkérdezték tőlük, hogy kivel beszéltek, hol voltak. Igazán komoly kihallgatás volt” – tette hozzá a barátnő. ,,És amikor megpróbálták kideríteni, mi történt, elmagyarázták nekik, hogy már vártak rájuk a szállodában. Nagyon ideges, olyan szinten, hogy nem tud beszélni.”

A védelmi szervezetek úgy vélik, hogy iráni sejtek vannak Törökországban szétszórva, de a hangsúly Isztambulon van, különös tekintettel az izraeli turistákra, így hétfőn a Nemzetbiztonsági Tanács bejelentette az Isztambulba történő utazási figyelmeztetési szint megemelését 4-esre, ami a legmagasabb.

Már vasárnap be akarták jelenteni az utazási figyelmeztetés szintjének emelését, de erre végül nem került sor, mivel egyeztetni akartak a törökökkel, mert a titkosszolgálati és biztonsági közösségnek nagy szüksége van a törökökre ebben az ügyben.

Jáir Lapid külügyminiszter hétfőn arra sürgette az Isztambulban tartózkodó izraelieket, hogy térjenek haza, tekintettel arra, hogy Irán kísérletet tett izraeli turisták megtámadására, hogy bosszút álljon az Iszlám Forradalmi Gárda egyik magas rangú tagjának meggyilkolásáért.

Lapid szerint az iráni ügynökök izraelieket akarnak meggyilkolni vagy elrabolni, amit „valós és közvetlen fenyegetésnek” nevezett.

„Ha azt tervezitek, hogy Isztambulba utaztok, mondjátok le. Nincs az a nyaralás, amiért megérné az életeteket [kockáztatni]” – mondta Lapid a Jes Atid pártja frakcióülése elején.

„Az izraeli biztonsági szervezetek, a Külügyminisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, mindannyian részesei voltunk annak az óriási erőfeszítésnek az elmúlt hetekben, amely izraeli életeket mentett meg” – mondta. ,,Néhányan közülük visszatértek Izraelbe, és közöttünk járnak anélkül, hogy tudnák, hogy megmentették az életüket.”

A külügyminiszter megköszönte a török kormánynak az országban tartózkodó izraeliek védelmében tett erőfeszítéseit, megjegyezve, hogy ,,a törökországi turizmus mindkét ország számára fontos, de ők is megértik, hogy vannak kockázatok, amelyeket nem szabad vállalni.”

,,Szeretnék üzenni az irániaknak is: aki izraelieknek árt, nem ússza meg. Izrael hosszú karja eléri, bárhol is van.”

,,Reméljük és hisszük, hogy ez a figyelmeztetés nem lesz hosszú távú. Turista szezon van, és minden erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy rövid időn belül biztosítsák a biztonságot, amely lehetővé teszi az izraeliek számára, hogy visszatérjenek Törökországba, és élvezzék mindazt, amit kínál.

Addig is áll a figyelmeztetés, és felszólítok mindenkit, aki utazást tervez, keressen más célállomást”.

A Walla hírportálnak nyilatkozó vezető izraeli tisztviselő szerint Izrael előre tájékoztatta Törökországot Lapid bejelentéséről. A törökök nem tiltakoztak, jól ismerik a helyzetet, és komolyan veszik.

Az iráni támadásoktól való félelem abból fakad, hogy az irániak elhatározták, hogy megbosszulják az Izraelnek tulajdonított merényleteket, amelyek egy részét az izraeli Moszadnak tulajdonítanak. Mivel az irániak nem tudnak vezető izraeli tisztviselőknek ártani, azon dolgoznak, hogy kárt okozzanak turistáknak, és a biztonsági szervezet szombaton hangsúlyozta:

,,A Törökországra vonatkozó, Terrorelhárítási Osztály által kiadott célzott riasztás valós. Az irániak megpróbálnak ‘fogat fogért, szemet szemért’ alapon eljárni, és ártani az izraeli turistáknak.”

Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 8-án Új Kelet Live

Levin újabb tüzes beszéddel állt ki a reformterv mellett; Szeptemberben bevetésre kerülhet az izraeli rakétajelző rendszer Ukrajnában; Ami kimaradt; Időjárás, Sábát bejövetele és Hetiszakasz
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 8-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 7-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 6-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 5-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 4-én

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .