Rabbik sürgetik a vezérkari főnököt, hogy ne engedélyezze a nők harci egységekben való szolgálatát

ujkelet.live

A nemzeti vallásos tábor vezető rabbijainak csoportja csütörtökön nyilatkozatot írt alá, amelyben felszólította Aviv Kochavi vezérkari főnököt, hogy hagyjon fel azzal a törekvéssel, hogy nőket sorozzon be a harci egységekbe a férfiak mellé.

„A vezérkari főnök nyilvánvaló döntése, hogy több vegyes egységet ad a gyalogdandárokhoz, sokkal közelebb visz bennünket a különálló törzsek seregéhez” – írta levelében a 15 rabbi, azzal érvelve, hogy a zsidó törvényeket betartó katonák nem tudnak majd vegyes egységekben szolgálni. ,,Arra szólítunk, hogy kerüljék el ezeket a veszélyes lépéseket, és tartsák meg az Izraeli Védelmi Erők egységét és a nemzet egységét, olyan kritériumok alapján, amelyek az Izraeli Védelmi Erőkben mindig is elfogadottak voltak.”

A nyílt levelet, amely a nemzeti vallásos zsinagógákban terjesztett heti Sábát-röpiratokban kerül közzétételre, jesiva vezetők sokféle csoportja írta alá, köztük olyanok is, akik támogatják a nők besorozását a hadseregbe.

A szöveget azután fogalmazták meg, hogy az Izraeli Védelmi Erők múlt pénteken bejelentette, hogy először csatlakozhatnak nők az elit helikopteres 669-es kutató-mentő egységhez.

„A légierő megnyitja kapuit a nők előtt, hogy pályázhassanak a 669-es különleges egység harci szerepköreibe, ezáltal lehetővé téve az Izraeli Védelmi Erők humántőkéjének jobb kihasználását” – áll a múlt pénteki közleményben.

2020 novemberében négy női újonc fellebbezett a Legfelsőbb Bíróságnál, követelve a nemek közötti egyenlőség teljes integrációját az izraeli hadseregben, beleértve az olyan elit egységeket, mint a Szajeret Matkal és a 669-es egység.

A hadsereg múlt pénteki közleményében közölte, hogy a 669-es egységről hozott döntés a nők harci beosztásban való szolgálatának vizsgálatát követi az olyan szerepkörökben, melyekben jelenleg nem szolgálhatnak.

A katonság szerint azoknak a női katonáknak, akik most a 669-es egységben kívánnak szolgálni, különféle átvilágításon kell átesniük, és teljesíteniük kell a szükséges követelményeket, „hogy az egység továbbra is a megkívánt minőségben teljesítse hadműveleti feladatait”. Újoncok ezrei jelentkeznek az egységbe, de nagyon kevesen tudják teljesíteni a hosszú kiképzési időszakot.

„A légierő nagy lehetőséget lát ebben. A légierő úttörő szerepet tölt be a nők integrálása terén minden szerepbe, különösen a harci szerepekbe” – áll a közleményben.

A hadsereg szerint ma a légierő pozícióinak mintegy 95 százaléka nők számára elérhető.

A hadsereg nemi integrációs politikája gyakran kritikák kereszttüzébe kerül. Ellenzői veszélyes társadalmi kísérletnek tekintik a kezdeményezést nemzetbiztonság következményekre hivatkozva. Míg védői inkább egy régóta szükséges intézkedésként hirdetik, amelyet már sok nyugati országban végrehajtottak.

A vegyes nemű egységekben való szolgálat ügye folyamatos feszültség forrása a hadseregnek, mivel bizonyos vallásos csoportok nagyobb szeparációt követelnek férfiak és nők között, míg a szekulárisok további integrációra szorgamaznak.

Míg a nők előrelépése a katonaság felsőbb soraiban stagnál az elmúlt években, növekvő tendencia tapasztalható a harci egységekben való szolgálatuk és más, korábban férfiak által betöltött szerepekörök esetében.

Új Kelet Live Podcast Új Kelet Live

Hírek, amikre a héten már nem jutott idő. Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.