ujkelet.live
A rendvédelmi erők masszív jelenléte mellett rakétázás és súlyosabb sérülések nélkül zajlott a Jeruzsálem-napi zászlós felvonulás a hagyományos útvonalon az óvárosban.
A hagyományhoz sajnos immár hozzátartozik a palesztinok, izraeliek és rendőrök közötti összecsapás Jeruzsálem-szerte. Az erőszakos zavargások során legalább öt rendőr, valamint több izraeli zsidó és palesztin is megsérült.
Az idei zászlós felvonuláson mintegy 70 000 izraeli vonult át az óváros muzulmán negyedén át egészen a Siratófalig, hogy megünnepeljék a város keleti felének 1967-es Izrael általi felszabadítását. A menet a palesztin terrorcsoportok erőszakba torkolló fenyegetőzése, valamint a résztvevők rasszista bekiabálásainak közepette zajlott, de a rendőrség kézben tudta tartani a helyzetet.
A zászlós felvonulás örömünnepe a vallásos cionista és szekuláris izraeliek számára is fontos esemény és az idén tömegesen érkeztek főleg az Egyesült Államokból szervezett utak keretében.
Annak ellenére, hogy a felvonulás a ,,nép örömünnepe” a politikai nyilatkozatok sem maradhattak el, ahogyan a háredi frakciók is hozzátették saját meglátásaikat a jeles nap alkalmából.
Izrael egyik vezető ultraortodox rabbija határozottan ellenezte a zászlós felvonulást.
Az askenázi ultraortodox Jahadut Hatora párthoz tartozó Degel Hatora frakció legfőbb szellemi tekintélyének tartott Gerson Edelstein rabbi a párt négy Kneszet-képviselőjével osztotta meg nézeteit.
Vajon ,,Nem értik, hogy ez szükségtelen és veszélyes?” – idézte a Walla híroldal a rabbit vasárnap, forrásokra hivatkozva.
A rabbi állítólag kifejezte azon vágyát, hogy megakadályozzák a zsidók Templom-hegyen tett látogatását, melyet provokációnak bélyegzett meg. A haredi vezetők általában ellenzik ezeket a látogatásokat.
Ez volt az első frakció ülés Edelsteinnel Cháim Kanievszki rabbi márciusi halála óta, melyen a képviselők elsősorban politikai kérdésekről tárgyaltak. Köztudott, hogy Edelstein rabbi ellenzi az új választásokat, és amennyiben a jelenlegi kormány véglegesen működésképtelenné válna, úgy véli, hogy a jelenlegi Kneszetben kéne egy alternatív kormányt létrehozni.
A háredi blokk másik tagja, a szefárd Sasz minden bizonnyal új választásokat szeretne. A párthoz közel álló vezető rabbi szombaton azzal vádolt meg kormányminisztereket, hogy „elárulják népüket,” azt állítva, hogy „rosszabbak, mint a nácik.”
Meir Mazuz rabbi, a bnei braki Kissze Rahamim Jesiva diákjainak egy videó felvételen azt mondta, hogy a kormány „megfojtja a tóratanulókat”, miközben „a lehető legtöbbet adja az araboknak.”
„Vannak rossz embereink. Várjuk, hogy elmenjenek ebből a világból” – mondta Mazuz, megemlítve Jáir Lapid külügy- és Avigdor Liberman pénzügyminisztert, valamint „minden barátjukat.”
„Hazaárulói népüknek, gyűlölik a népüket. Rosszabbak, mint a nácik – a nácik szeretik a saját népüket; de [a miniszterek] gyűlölik a népüket.”
Mazuz befolyásos szefárd rabbi, és kapcsolatban áll a Sasz párt vezetésével. Ő volt a Sasz korábbi vezetője – Eli Jisáj Jachad pártjának szellemi vezetője.
Mazuz rabbi megjegyzéseire reagálva Lapid Twitteren rámutatott, hogy a nagyapját meggyilkolták a holokauszt idején, apját pedig a gettóban próbálták megölni. „Az egyetlen válaszom a megjegyzéseidre, hogy szeretem az egész zsidó népet, és Mazuz rabbinak boldog Jeruzsálem napot, az egység és Izrael szeretetének napját kívánom.”
