Mostantól nők is jelentkezhetnek a hadsereg elit helikopteres kutató-mentő egységébe

ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők pénteken bejelentette, hogy először nyílik lehetőség nők számára, hogy egy elit helikopteres kutató-mentő egységben szolgálgassanak.

A hadsereg tájékoztatása szerint Aviv Kochavi, az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke jóváhagyta az izraeli légierő parancsnokának, Tomer Bar vezérőrnagynak ajánlását a nők harci szerepkörökbe való integrálására vonatkozóan a 669-es egységbe.

„A légierő megnyitja kapuit a nők előtt, hogy pályázhassanak a 669-es különleges egység harci szerepköreibe, ezáltal lehetővé téve az Izraeli Védelmi Erők humántőkéjének jobb kihasználását” – áll a közleményben.

2020 novemberében négy női újonc fellebbezett a Legfelsőbb Bíróságnál, követelve a nemek közötti egyenlőség teljes integrációját az izraeli hadseregben, beleértve az olyan elit egységeket, mint a Szajeret Matkal és a 669-es egység.

A hadsereg pénteki közleményében közölte, hogy a 669-es egységről hozott döntés a nők harci beosztásban való szolgálatának vizsgálatát követi az olyan szerepkörökben, melyekben jelenleg nem szolgálhatnak.

A katonság szerint azoknak a női katonáknak, akik most a 669-es egységben kívánnak szolgálni, különféle átvilágításon kell átesniük, és teljesíteniük kell a szükséges követelményeket, „hogy az egység továbbra is a megkívánt minőségben teljesítse hadműveleti feladatait”. Újoncok ezrei jelentkeznek az egységbe, de nagyon kevesen tudják teljesíteni a hosszú kiképzési időszakot.

„A légierő nagy lehetőséget lát ebben. A légierő úttörő szerepet tölt be a nők integrálása terén minden szerepbe, különösen a harci szerepekbe” – áll a közleményben.

A hadsereg szerint ma a légierő pozícióinak mintegy 95 százaléka nők számára elérhető.

A hadsereg nemi integrációs politikája gyakran kritikák kereszttüzébe kerül. Ellenzői veszélyes társadalmi kísérletnek tekintik a kezdeményezést nemzetbiztonság következményekre hivatkozva. Míg védői inkább egy régóta szükséges intézkedésként hirdetik, amelyet már sok nyugati országban végrehajtottak.

A vegyes nemű egységekben való szolgálat ügye folyamatos feszültség forrása a hadseregnek, mivel bizonyos vallásos csoportok nagyobb szeparációt követelnek férfiak és nők között, míg a szekulárisok további integrációra szorgamaznak.

Míg a nők előrelépése a katonaság felsőbb soraiban stagnál az elmúlt években, növekvő tendencia tapasztalható a harci egységekben való szolgálatuk és más, korábban férfiak által betöltött szerepekörök esetében.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Mostantól nők is jelentkezhetnek a hadsereg elit helikopteres kutató-mentő egységébe” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.