Az izraeli védelmi tisztviselők ellenzik a jeruzsálemi zászlós menet útvonalának utolsó pillanatban történő megváltoztatását

0

ujkelet.live

A védelmi szervezetek csütörtökön azt tanácsolták Naftali Bennett miniszterelnöknek, hogy a szélsőséges elemek tiltakozása ellenére ragaszkodni kell a jövő heti jeruzsálemi zászlós felvonulás jóváhagyott útvonalához, figyelmeztetve, hogy az utolsó pillanatban végrehajtott bármilyen változtatást Izrael gyengeségének jeleként fogják értékelni, jelentette a Ynet hírportál.

Az üggyel kapcsolatos megbeszélések során az egyik magas rangú védelmi tisztviselő azt mondta, amennyiben a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezetet beváltja fenyegetését, ha a felvonulás a jelenlegi formájában zajlik, akkor az izraeli válasznak elsöprőnek kell lennie.

Bennett miniszterelnök is ragaszkodott a hagyományos útvonalhoz és Izrael szuverenitásának érvényesítéséhez.

Katonai tisztviselők azt állították, hogy az izraeli erők elrettentése működik a Hamásznál, és a széles körű eszkaláció helyett a terrorszervezet inkább a feszültség további szításában érdekelt, anélkül, hogy Gázát bevonná.

Míg a hadsereg úgy véli, hogy a gázai közbeszéd főként gazdasági kérdések körül forog, inkább Mohammed Deif, a Hamász katonai szárnyának parancsnoka lesz az, aki ki fogja adni a tüzelésre való felhívást nem pedig Gáza de-facto ura, Jachíja Szinwar.

Mindeközben a Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah óva intett szerdán attól, hogy a nacionalista jeruzsálemi zászló menet áthaladjon a főváros Damaszkusz-kapuján és a muszlim negyeden, mondván, hogy ez ,,nagy robbanást” okozhat.

,,Azt mondom az izraeli kormánynak és minden érintettnek, hogy az al-Akszát és a Sziklamecsetet ért bármilyen kár nagy robbanáshoz fog vezetni a régióban. Ez provokáció minden arab és muszlim nép ellen” – mondta Naszrallah.

Az Egyesült Államok jeruzsálemi nagykövetsége utasította alkalmazottait és családjaikat, hogy csütörtöktől hétfőig kerüljék Jeruzsálem óvárosának látogatását. Az izraeli amerikai állampolgároknak szintén azt tanácsolták, hogy maradjanak éberek.

Szerdán Jáákov “Kobi” Sabtáj rendőrfőkapitány fokozott készültséget rendelt el Jeruzsálemben és más, vegyes zsidó-arab lakosságú városokban a nacionalista felvonulás előtt.

A rendelet értelmében több mint 3000 rendőrt vetnek be Jeruzsálemben, és több százat vegyes városokban.

Tavaly a Hamász terrorszervezet rakétákat lőtt ki a fővárosra a felvonulás során, 11 napig tartó harcokat robbantva ki Izrael és a Gázai övezet terrorszervezetei között. A Falak Őrzője-hadművelet közben Izrael etnikai zavargásokkal is szembesült a vegyes lakosú városokban és közösségekben.

Izrael Egyiptomon és Kataron keresztül üzent a Hamász terrorszervezetnek a Jeruzsálem-nap előtt, jelentette a 13-as csatorna kedden.

Izrael azzal érvel, hogy a felvonulás útvonala Jeruzsálem óvárosának muszlim negyedén keresztül ugyanaz, mint évek óta, és nem szabad háború indítékának tekinteni. Amennyiben a Hamász rakétákat lő ki, vagy megengedi más csoportoknak, hogy ezt tegyék, Izrael válaszcsapással fog élni Gázában.

A 13-as csatorna szerint a hadsereg úgy becsüli, hogy ha az esemény komolyabb erőszak nélkül zajlik le, a felek között nem kerül sor eszkalációra. A hadsereg felkészül a rakétázásra Vaskupola-ütegekkel és támadási tervekkel.

Az izraeli hatóságok korlátozták a belépést a tömeges összejövetelekre, miután az észak-izraeli Meron-hegyen tavaly 45 ember meghalt a Lag B’Omer ünnepségen. A történteket a modern izraeli történelem legsúlyosabb békeidei tragédiájaként jegyzik, amelynek halálos áldozatai meghaladják a 2010-es Karmel-hegyi erdőtűzben életüket vesztett 44 polgárét.

Ennek megfelelően a rendőrség úgy döntött, hogy 16 000 főre korlátozza azoknak a résztvevőknek a számát, akik az óvároson át a Siratófalig haladhatnak. A csoport fele a Damaszkusz-kapun keresztül vonul át az óvároson, míg a másik fele a Jaffa-kapun, valószínűleg csak megkerülve a muszlim negyedet.

A szervezők úgy döntöttek, hogy a fő eseményt, a táncot, az óvároson kívül tartják.

A Jeruzsálem egyesítését ünneplő nap fő eseménye az úgynevezett zászlós felvonulás általában tízezreket vonz az óvárosba, beleértve a zsidó nemzeti vallásosok nagy kontingensét.

A tavalyi felvonulás útvonalát közvetlenül az indulás előtt változtatták meg, hogy elkerülje a Damaszkusz-kapun és a muszlim negyeden való áthaladást, a Hamásszal kapcsolatos biztonsági helyzet fokozódása miatti aggodalomból.

Benjamin Netanjahu miniszterelnökként a Sabak belbiztonsági szolgálat és a biztonsági tisztviselők véleményének megfelelően, a rendőrség álláspontjával ellentétben döntött így.

A Hamász terrorszervezet azonban ennek ellenére 2021 május 10-én este 6 óra után több sorozat rakétát lőtt ki Jeruzsálemre és Beit Semesre.

Az Izraeli Védelmi Erők 7 rakétaindítást azonosított, ezekből egyet elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer. A többi nyílt területen landolt.

A gázai támadás rendkívül súlyos volt, hiszen a 2014-es erős szikla hadművelet óta először vált célponttá Jeruzsálem.

A rakétatámadás következtében a Kneszet-plénumot kiürítették, a zászlós menetet pedig törölték.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án Új Kelet Live

Herzog és Netanjahu gratuláltak Erdogannak; Kéthetes hadgyakorlat kezdődött többfrontos harcokat szimulálva; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 28-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 27-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 24-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .