A Hamász vezetője figyelmeztette Izraelt a Jeruzsálem-napi zászlós felvonulás miatt

0
Hanieh irodája romjai előtt pózolva 2019. március 27. Fotó: Hamász

ujkelet.live

Iszmail Hanije, a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet politikai szárnyának vezetője vasárnap figyelmeztette Izraelt a jeruzsálemi zászlós felvonulás megtartásával kapcsolatban, ami potenciálisan újra kirobbanthatja az erőszakot a fővárosban.

A május 29-én, Jeruzsálem napján megrendezésre kerülő izraeli zászlós menet a Damaszkusz-kapun és az óváros muszlim negyedén is áthalad majd, Omer Barlev közbiztonsági miniszter és Kobi Sabtáj rendőrfőkapitány keddi döntése értelmében.

Tavaly a Hamász terrorszervezet rakétákat lőtt ki a fővárosra a felvonulás során, 11 napig tartó harcokat robbantva ki Izrael és a Gázai övezet terrorszervezetei között. A Falak Őrzője-hadművelet közben Izrael etnikai zavargásokkal is szembesült a vegyes lakosú városokban és közösségekben.

,,Világosan kijelentem, hogy óva intem az ellenséget, hogy ilyen bűncselekményeket és akciókat kövessen el” – mondta a terrorcsoport vezetője a jövő vasárnapi esemény előtt a Ynet hírportál fordítása szerint.

A terrorvezér hozzátette: „ellenezni fogjuk, és soha nem fogjuk hagyni, hogy támadást hajtsanak végre az al-Aksza mecset ellen, vagy tomboljanak Jeruzsálem utcáin népünk ellen Jeruzsálemben, Júdea és Szamáriában és [Izraelben]”.

„Felszólítom népünket, hogy álljon készen az áldott al-Aksza mecset megvédésére, és ne engedjen ilyen dorbézolást” – tette hozzá Hanijeh.

A zászlós felvonulás hónapok óta vita tárgyát képezi az amúgy is nehézségekkel küzdő koalíció tagjai között, legutóbb a vasárnapi kormányülésen, amelyen a regionális együttműködési miniszter és a Meretz képviselője, Eszawi Fredzs kritizálta a menet útvonalára vonatkozó döntést.

Naftali Bennett miniszterelnök a maga részéről megvédte a döntést, azzal érvelve, hogy tavaly Benjamin Netanjahu akkori miniszterelnök engedett a Hamász követeléseinek, hogy ne engedjék át a felvonulást a Damaszkusz-kapun, ennek ellenére a terrorcsoport rakétákkal lőtte Izraelt.

„Minden biztonsági tisztviselő, beleértve a Sabakot, az Izraeli Védelmi Erőket és az izraeli rendőrséget is, azt javasolja, hogy a felvonulás a megszokott útvonalon legyen. Elfogadtuk ezt az ajánlást” – tette hozzá Bennett.

Idén a felvonulók a muszlim forgalom elől lezárt Damaszkusz-kapu plázához mehetnek, ahol sor kerül a zászlók táncára, majd onnan a muszlim negyed keresztül a Siratófalhoz jutnak, ahol a záróeseményt tartják. 

Barlev hivatalos közleménye szerint elfogadta a rendőrség javaslatát a tervezett útvonallal kapcsolatban.

A döntést a rendőrfőkapitány és Doron Turdzseman jeruzsálemi kerületi rendőrparancsnok részvételével tartott helyzetértékelést követően jelentették be, és a palesztinok és az izraeli erők között a térségben több hete tartó rendszeres összecsapások hátterében.

A palesztin külügyminisztérium határozottan elítélte Barlev döntését, és ,,Izrael veszélyes eszkalációjának folytatásá”-nak nevezte, amely ,,azzal fenyeget, hogy robbanásban sordorja a térséget, melyet nagyon nehéz lesz irányítani.”

A 13-as csatorna múlt heti riportja szerint Jáir Lapid külügyminiszter és Beni Gantz védelmi miniszter is fenntartásait fejezte ki, de nem ellenkezett a Damaszkusz-kapu útvonalával kapcsolatban a Védelmi Minisztérium tel-avivi központjában tartott biztonsági konzultáción.

Lapid a riport szerint azt mondta, hogy az Al Dzsazíra riportere, Shireen Abu Akleh pénteki temetésén történt erőszakot követő további összecsapások valószínűleg diplomáciai károkat fognak okozni Izraelnek.

Míg Gantz: „Ha a következő napokban romlik a biztonság, és azt mondjátok, most nem jó ötlet [engedni a felvonulást] a Damaszkusz-kapun és a Hagai utcán keresztül menni, akkor a kapituláció veszélyes lesz a biztonsági intézményt és Izrael Állam megítélését tekintve [Izrael ellenségei között]. Szóval gondoljátok át jól és alaposan, mielőtt végül jóváhagyjátok.”

Az idei felvonulás szervezői megköszönték Barlevnek, hogy az eredeti vázlatban jóváhagyta a felvonulást.

„Nincs jobb, mint végigvonulni az egész városon Jeruzsálem ünnepe alatt” – áll a szervezők közleményében. „A hagyományos ‘zászlók tánca’ mindennél jobban képviseli Jeruzsálem felszabadítását és kapcsolatát nyugatról keletre, az óváros utcáin keresztül a Siratófal felé boldogan vonuló emberek tízezreivel.”

A jobboldali Im Tirtzu mozgalom üdvözölte „a közbiztonsági miniszter nagyszerű döntését, mely egy olyan döntés, amely megerősíti Jeruzsálem szuverenitását… A Damaszkusz-kapu konkrétan és Kelet-Jeruzsálem egésze Jeruzsálem elválaszthatatlan részei.”

A Jeruzsálem egyesítését ünneplő nap fő eseménye az úgynevezett zászlós felvonulás általában tízezreket vonz az óvárosba, beleértve a zsidó nemzeti vallásosok nagy kontingensét.

A tavalyi felvonulás útvonalát közvetlenül az indulás előtt változtatták meg, hogy elkerülje a Damaszkusz-kapun és a muszlim negyeden való áthaladást, a Hamásszal kapcsolatos biztonsági helyzet fokozódása miatti aggodalomból.

Benjamin Netanjahu miniszterelnökként a Sabak belbiztonsági szolgálat és a biztonsági tisztviselők véleményének megfelelően, a rendőrség álláspontjával ellentétben döntött így.

A Hamász terrorszervezet azonban ennek ellenére 2021 május 10-én este 6 óra után több sorozat rakétát lőtt ki Jeruzsálemre és Beit Semesre.

Az Izraeli Védelmi Erők 7 rakétaindítást azonosított, ezekből egyet elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer. A többi nyílt területen landolt.

A gázai támadás rendkívül súlyos volt, hiszen a 2014-es erős szikla hadművelet óta először vált célponttá Jeruzsálem.

A rakétatámadás következtében a Kneszet-plénumot kiürítették, a zászlós menetet pedig törölték.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 1-jén Új Kelet Live

Palesztinokat mentett ki a hadsereg kutató-mentő egysége; Királyi esküvő jordán módra; Izrael, te drága; Ami kimaradt; Időjárás, Sábát bejövetele és Hetiszakasz
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 1-jén
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 31-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 28-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .