ujkelet.live
Egy évvel Izrael történetének legsúlyosabb polgári tragédiáját követően szerda este hívők ezrei tértek vissza Simon Bár Jocháj rabbi sírjához a Meron-hegyi megemlékezésre.
Idén különleges megemlékezést tartottak 45 gyertyát gyújtva a 45 áldozat emlékére és felolvasták a nevüket.
Az ünnepi máglyát a Boján haszid szekta vezetője gyújtotta meg és ezt követően a hagyományos klasszikus haszid zene kíséretében folytatódott a megemlékezés Simon Bár Jocháj rabbiról, akiről úgy tartják, hogy arra kérte híveit, hogy ünnepeljék meg halála (Lag B’Omer) évfordulóját.
A hatóságok több biztonsági intézkedést vezettek be, hogy elkerüljék a tavalyi tragédia megismétlődését. A helyszínen tartózkodók számát összesen 120 000 főre korlátozták, és emellett mindössze 16 000 hívő tartózkodhatott egyszerre a sír területén. A rendezvény formátumát illetően is változtatásokat vezettek be, így egy nagy máglyát gyújtottak hat kisebb helyett. A biztonság fokozása érdekében a kormány gondoskodott a lépcsők és az egyéb infrastruktúra helyreállításáról a komplexum körül.
Minden látogató legfeljebb négy órát tartózkodhat a helyszínen, és csak a Közlekedési Minisztérium által kiállított buszjegy bemutatásával léphet be, amelyen egy adott időpont szerepel.
Az ultraortodox városokból szerdán induló buszokat a rendőrség ellenőrizte, ugyanis a megemlékezésre csak előre megváltott, korlátozott számú jeggyel lehetett bejutni.
Minden résztvevő kapott egy karkötőt, melynek színe a belépés idejét tükrözte. Az autóbuszok sűrű menetrend szerint közlekedtek, hogy elszállítsák az embereket a helyszínről.
Ezenkívül, körülbelül 8000 rendőrt vezényeltek a sír környékére, hogy biztosítsák a résztvevők biztonságát.
A héber médiában megjelent riportok szerint kisebb összecsapásokról számoltak be az őrök és néhány szélsőséges vallásos hívő között, akik azzal fenyegetőztek, hogy a tiltás ellenére erőszakkal behatolnak a területre.
A Toldosz Aharon szekta tagjai a tiltás ellenére tüzet gyújtottak a helyszínen.
Az esemény előtt több zarándokot letartóztattak, miután olyan felszereléseket találtak náluk, amelyeket nyilvánvalóan azzal a céllal vittek magukkal, hogy kijátszhassák a látogatók korlátozására tett rendőri erőfeszítéseket.
A helyszínen tartózkodó riporterek megerősítették, hogy a tömeg és az új szabályok ellenére a rendvédelmi szervek kézben tartották a helyzetet.
A területre idén egyidejűleg beengedett tömeg lényegesen kisebb volt az előző évekhez képest. „Belül üres” – panaszkodott a riportereknek egy zarándok, aki elmondása szerint, négy órát utazott Jeruzsálemből, de csak 30 másodpercre engedték a sírhelyhez területére.
A korábbi évekkel ellentétben, amikor a tömegellenőrzést a rendőrség irányította, idén a rendezvény producerei voltak a felelősek a résztvevők számának korlátozásáért. A rendőrség korábban közölte, hogy csak olyan esetekben lép közbe, amikor erőszakra van szükség ahhoz, hogy a résztvevők elhagyják a helyszínt. Az idei eseményt egy olyan koncerthez hasonlították, amelyen a producereknek gondoskodniuk kell a tömeg irányítására szolgáló őrökről.
