Zavargásokba fulladt a Templom-hegyen halálosan megsebesült palesztin temetése Jeruzsálemben

0

#ujkeletlive

Összecsapások törtek ki hétfő este a rendőrség és a palesztinok között, a múlt hét végén sérüléseibe belehalt Walid al-Sarif temetésén. A Walla híportál szerint órákkal halála után a Hamász azt állította, hogy al-Sarif szervezetük tagja volt, miközben a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet fenyegető közleményt adott ki Izraelt okolva a haláleset miatt.

Al-Sarif temetési menete Kelet-Jeruzsálemből indult, miután a délutáni órákban átadták holttestét a családnak, majd a rendőrség közleménye szerint, az esti órákban heves zavargások kezdődtek Kelet-Jeruzsálemben és az óvárosban. A tiltakozók százai a rendőröket célozva köveket és különböző tárgyakat dobáltak, illetve petárdákat lőttek ki. A kődobálást követően hat rendőr könnyebben megsérült – közülük ketten kórházi ellátásra szorultak, miközben a védelmi erők feloszlatták a zavargást.

„A rendőrség összehangolta a temetési menetet a családtagokkal, de sajnos több száz törvénysértő és lázadó az eseményt erőszakra és a rend megzavarására használta,” – közölte rendőrség.

A felvételeken látható, hogy a temetési menet alatt több helyen sziklák záporoznak a tisztekre, más felvételeken pedig amint petárdákat indítanak a rendőrség felé, akik értelemszerűen a zavargások eloszlatására összpontosítanak. A rendőrség tájékoztatása szerint a zavargások a temetési menet alatt, a sírnál, valamint a Szalah a-Din utcában történtek. Útközben a palesztinok több járművet is megrongáltak, és nekimentek több járókelőnek.

A Palesztin Vörös Félhold mentőszolgálat szerint a zavargások során 71 palesztin sérült meg gumilövedékek, kábítógránátok és verekedések következtében. Tizenhárom sérültet kellett kórházba szállítani, köztük kettőt szemsérülésekkel.

A rendőrség közlése szerint a rendőrök 15 zavargót tartóztattak le, a palesztin sajtó 50-re tornázta fel a számot.

A Hadassza Ein Kerem egészségügyi központ szombaton jelentette be a 21 éves Al-Sarif halálát, aki körülbelül három héttel ezelőtt a Templom-hegyi zavargások során sérült meg. A rendőrség közleménye szerint a férfi álarcot viselt, és zavargásokban vett részt, amelyek során a randalírozók köveket dobáltak és petárdákat lőttek a Siratófal és a biztonsági erők felé. Megbotlott, és beütötte a fejét, amikor megpróbált menekülni.

Al-Sarif egyik családtagja viszont azt állította: ,,A rendőrség nem engedi, hogy lássuk. Szemtanúk azt mondták nekünk, hogy villanógránát vagy szivacsos golyó találta nyakon.”

A kórház viszont megállapította, hogy éles lőszer okozta sérülésre nincs bizonyíték.

Az izraeli hatóságok hétfő este visszaadták al-Sarif holttestét családjának, akik azonnal útjára indították a temetési menetet. Elérve a Templom-hegyet néhány résztvevő palesztin zászlókat lengetett, miközben a tömeg azt skandálta, hogy „Lelkünkkel és vérünkkel megváltunk téged, mártír.”

Az elmúlt napok során ez a második erőszakos zavargásokba fulladó, kelet-jeruzsálemi palesztin temetés.

Korábban az Al Dzsazíra újságírója, Shireen Abu Akleh temetését illetően az izraeli rendőrség intézkedett annak érdekében, hogy lehetővé tegye az esemény megfelelő lebonyolítását, a családjával együttműködve és az incidens érzékenységének és összetettségének világos megértésével. Sajnos a temetés során súlyos erőszakos események alakultak ki a résztvevők részéről, ami tovább rontott a helyszíni helyzeten,” – közölte a rendőrség.

Alon Schuster védelmi miniszter-helyettes korábban azt nyilatkozta a Kan közrádiónak, hogy ,,Izraelnek nem állt szándékában megsérteni a családot, akik meg akarták adni a végső tiszteletet szerettüknek, de Izrael nem engedhet meg zavargásokat Jeruzsálemben,” de a palesztinok és kizárólag a szelektált felvételeket figyelembe vevő nemzetközi közvélemény, másként vélekedett a rendőrség helyzetkezelését illetően.

A temetési menet közben Jeruzsálem óvárosában kövekkel és tárgyakkal dobálták a rendőröket, palesztin zászlókat lengetve és nacionalista szövegeket skandálva. A rendőrök szembeszálltak a zavargókkal, és hat gyanúsítottat letartóztattak.

A rendőrség közölte, hogy be kellett avatkozniuk a temetés lebonyolítása érdekében, miután a randalírozók még a temetkezési járműben is kárt okoztak, és megpróbálták megakadályozni a koporsó szállítását. Az összecsapások a Szent József Kórházban robbantak ki, miután a palesztinok gyalog akarták bevinni Abu Akleh koporsóját az óvárosba.

Hétfő reggel a szamáriai Tapuach-csomópontnál a rendőrök egy gyanús jármű átvizsgálása során egy baltát és egy búcsúlevelet találtak, amelyben a palesztin gyanúsított leírta, hogy bosszútámadásra készül.

A nyomozás kezdeti szakaszában megállapítást nyert, hogy a gyanúsított, egy 22 éves palesztin, a Ramallah melletti al-Bireh lakosa a helyszínen bolyongott, hogy egyedül lévő izraelieket találjon a buszmegállóban és baltával megtámadja őket. A gyanúsítottat kihallgatás céljából letartóztatták.

,,A rendőrség ébersége valószínűleg megakadályozott egy nagyobb támadást” – nyilatkozta a szamáriai rendőrség körzeti parancsnoka. ,,A többi biztonsági erővel együtt eltökélten és professzionálisan folytatjuk az izraeli állampolgárok védelmének őrzését bárhol és bármikor.”

A március 21 óta elkövetett hét halálos terrortámadásban 19 civil valamint rendőr vesztette életét Izraelben és Júdea és Szamáriában.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án Új Kelet Live

Herzog és Netanjahu gratuláltak Erdogannak; Kéthetes hadgyakorlat kezdődött többfrontos harcokat szimulálva; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 28-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 27-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 24-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .