ujkelet.live
Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke határozottan elutasította az al-Dzsazíra tudósítója, Shireen Abu Aqlah halála ügyében indított közös nyomozás lehetőségét, közölte csütörtökön a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.
,,A teljes felelősség Izraelt terheli” – nyilatkozta Abbász a temetési szertartáson a Palesztin Hatóság főhadiszállásán (Muqata) Ramallahban. ,,Megtagadjuk a közös nyomozást az izraeli hatóságokkal, ők követték el a bűncselekményt, és nem bízunk bennük.”
A temetési szertartásra a Muqatában kerül sor, a temetésre pedig Kelet-Jeruzsálemben.
Abbász továbbá ígéretet tett, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elé viszi az ügyet.
Hága már vizsgálja az izraeli erők és palesztin terrorcsoportok állítólagos visszaéléseit Júdea és Szamáriában illetve a Gázai övezetben. Jeruzsálem szerint a Bíróságnak nincs joghatósága ezeken a területeken, mivel a palesztinoknak nincs államuk. Izrael nem tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, és elfogultsággal vádolja a testületet.
Egy biztonsági forrás reggel azt nyilatkozta, hogy nem véletlen, hogy a palesztinok nem hajlandók közösen kivizsgálni az al-Dzsazíra riporterének halálát.
A biztonsági forrás a Quds hálózat egyik riportjából adódó furcsaságokra hivatkozott, amely Izraelt az újságíró meggyilkolásával próbálja megvádolni, és az abban bemutatott, a palesztin elméletet alátámasztani kívánó részleteket.
A videón a Quds riportere látható, aki tegnap ellátogatott arra a helyre, ahol Abu Aqlah-t megölték. A riporter azt állítja, hogy homlokon lőtték, ahol a sisak nem takarta.
A forrás szerint azonban a riporter a sérülés után arccal a földön fekszik, sisakja pedig még mindig a fején van. Ahhoz, hogy a riporter homlokára lehessen tüzelni a teste elhelyezkedése alapján, a lövöldözésnek pontosan az ellenkező irányból kellett történnie, mint ahol a riporter azt állította, hogy izraeli erők voltak, és ahogy a B’Tselem és az al-Dzsazíra is bemutatta.
A forrás hivatkozik a palesztinok által tegnap közzétett térképre, kifejtve, hogy a lövöldözésnek jobbról kellett volna érnie arra a pontra, ahol Abu Aqlah volt, és nem arról a pontról, ahol a palesztinok azt állítják, hogy az izraeli erők voltak. A forrás hozzáteszi, hogy tegnap az Al-Nadzsah Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének igazgatója megjegyezte, hogy a riporter sisakja nem érkezett meg a holttesttel boncolásra.
„Miért utasítják el a palesztinok a közös nyomozást? Miért nem hajlandók átadni a palesztinok a golyót?” – töprengett a biztonsági forrás.
Huszein al-Sejk, a Palesztin Hatóság polgári ügyekért felelős tisztviselője csütörtök reggel Twitteren közölte:
,,Izrael közös nyomozást és a Shireen újságírónőt meggyilkoló golyó átadását kérte, mi pedig ezt megtagadtuk, és megerősítettük, hogy a vizsgálatunkat önállóan fejezzük be, és értesíteni fogjuk a családját, az Egyesült Államokat, Katart és az összes hivatalos hatóságot a vizsgálat eredményeiről”.
A tisztviselő hozzátette, hogy ,,minden jel, bizonyíték és tanú megerősíti, hogy az izraeli különleges egységek gyilkolták meg”.
Válaszul izraeli tisztviselők bírálták a Palesztin Hatóság viselkedését, és meg nem nevezett források azt nyilatkozták a katonai rádiónak, hogy „akinek nincs rejtegetnivalója, az nem tagadja meg az együttműködést”.
Az 51 éves Abu Aqlah halálát az izraeli csapatok és a palesztin fegyveresek közötti tűzharc során ért halálos fejlövés okozta, a 12-es csatorna riportja szerint a szóban forgó lövedék egy 5.56 × 45 mm-es NATO töltény, amelyet izraeli csapatok és palesztin terroristák is használhattak többek között M16-os és M4-es fegyverekhez.
Az izraeli erők első közleményben arra utalt, hogy az újságírónőt palesztin fegyveresek ölhették meg, de a Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériuma és a palesztin politikai vezetés – bizonyítékok felmutatása nélkül azt állítja, hogy Abu Aqlah-t az izraeliek lőtték le.
Eközben a Fehér Ház felkérte a feleket, hogy indítsanak közös vizsgálatot Abu Aqlah halála ügyében, állította szerdán a Walla híroldal két, az ügyet jól ismerő forrásra hivatkozva. Izrael közölte az Egyesült Államokkal, hogy kész együttműködni.
Beni Gantz védelmi miniszter szerdán azt nyilatkozta, hogy az izraeli védelmi tisztviselők eddig nem tudták megállapítani, hogyan halt meg az újságírónő, de alapos vizsgálatot kívánnak folytatni, hogy „felfedjék az igazságot”.
Gantz külföldi újságíróknak tartott tájékoztatón hangsúlyozta, hogy a vizsgálat elvégzése érdekében palesztin együttműködésre van szükség, mivel Izrael számára nem adott igazságügyi szakértői vizsgálat lefolytatása, ezért felhívással fordult a palesztinokhoz, hogy adják át a golyót, ballisztikai elemzés végett.
A Kan közszolgálati műsorszolgáltató fordítása szerint a sechemi (Szamária, Palesztin Hatóság területe) Al-Nadzsah Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének igazgatója, Dr. Ryan Ali szerdán azt mondta, hogy az újságíró holttestének kezdeti vizsgálata megállapította, hogy fejsérülés érte, ami azonnali halálhoz vezetett. Továbbá nincs bizonyíték arra, hogy a találat egy méternél közelebbről történt volna, és hangsúlyozta, hogy jelenleg nem lehet megállapítani, ki áll a lövés mögött, és a golyót szakértők fogják megvizsgálni.
Eközben a védelmi erők kezdeti, belső vizsgálata során megállapították, hogy az áldozat bár valószínűleg a fegyveres terroristák közelében állhatott, az izraeli csapatok nem lőttek rá.
A Központi Parancsnokság területéért, beleértve Dzsenint, felelős tiszt, Jehuda Fuchs vezérőrnagy a 12-es csatornának azt nyilatkozta, hogy „több száz, sőt több ezer golyót” lőttek ki az izraeli erők és a palesztin fegyveresek a szerdai tűzharcban, és „nem tudom, melyik golyó” találta el a riportert. „Sajnálok minden ártatlan embert, aki megsérül az izraeli hadsereg műveletei során. Mindent megteszünk, hogy az ilyet elkerüljük” – mondta.
Az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke, Aviv Kochavi altábornagy szerda délután közölte, a hadsereg sajnálatát fejezi ki az al-Dzsazíra riporterének halála miatt, és teljes körű vizsgálatot ígért az ügyben.
„Az éjszakai művelet során, mint sok más incidensnél, a palesztinok széles körben lőttek erőinkre, vadul és válogatás nélkül lövöldöztek minden irányba. A palesztinokkal ellentétben az Izraeli Védelmi Erők katonái professzionálisan és szelektíven tüzelnek. A meggyilkolt riporter a harcok helyszínén tartózkodott. Ebben a szakaszban nem lehet megállapítani, hogy kinek a lövése találta el, és sajnálatunkat fejezzük ki a halála miatt” – mondta Kochavi az izraeli hadsereg Twitteren közzétett közleményében.
„Annak érdekében, hogy kiderüljön az igazság, egy speciális csapatot állítunk fel, amely tisztázza a tényeket, és teljes körűen bemutatja azokat a lehető legrövidebb időn belül” – mondta.
A csapat élén Meni Liberati ezredes, a hadsereg kommandós dandárjának vezetője áll majd.
„A katonák fegyvertűz alatt tevékenykedtek, bátorságról és elszántságról tettek tanúbizonyságot az ország polgárainak védelmében, és mi továbbra is így fogunk tenni, ahol csak szükséges” – tette hozzá Kochavi.
Az izraeli hadsereg terrorizmus elleni műveleteket végez Dzsenin területén – amely az elmúlt hónapokban a palesztin terrorista tevékenység melegágyának bizonyult –, széleskörű letartóztatásokkal és illegális fegyverek lefoglalásával.
A március 22 óta elkövetett hat terrortámadásban 18 izraeli vesztette életét Izraelben és Júdea és Szamáriában
Gantz kijelentette, hogy Abu Aqlah halála nem akadályozza meg Izraelt abban, hogy terrorellenes műveleteket folytasson a kritikus terülteken.
„Továbbra is fel fogunk lépni a terroristák ellen, ugyanakkor továbbra is mindent megteszünk azért, hogy elválasszuk őket a lakosságtól, értékeink szerint, és mert ez nekünk is érdekünk, amennyiben meg akarjuk őrizni a stabilitást.”
