Ben Gurion reptér: A felszállásra készülő török járat utasai lezuhanó repülőkről kaptak képeket

ujkelet.live

Egy meglehetősen szokatlan esemény történt a Ben Gurion repülőtéren, közölte a Kan közszolgálati műsorszolgáltató kedden.

Az AnadoluJet 737-es Turkish Airlines leányvállalata által üzemeltetett járat 160 utasa a fedélzeten a felszállás előtt lezuhanó repülőgépekről kaptak képeket mobiltelefonjukra.

Ezt követően a gép kapitánya úgy döntött, hogy visszaviszi a gépet a terminálba, és jelentést tesz a Ben Gurion repülőtér biztonsági osztályán.

A járat indulását késleltetik, amíg az incidens körülményei nem tisztázódnak.

A Ynet hírportál szerint az egyik elküldött képen a Turkish Airline Isztambulba tartó gépe látható, amely 2009-ben felszálláskor lezuhant Hollandiában, kilenc ember halálát okozva.

A Repülőterek Hatóságának szóvivője a következőt nyilatkozta a Kan közrádiónak:

„Minden utas és poggyász további ellenőrzésen esik át. Az izraeli rendőrség és más biztonsági tisztviselők is vizsgálják az esetet. Úgy tűnik, hogy a képet az Apple AirDrop-ján keresztül terjesztették. Ez nem kibertámadás. A forrása – a repülőgépén van.”

A repülőtér tájékoztatása szerint a biztonsági személyzet minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy az utasokat ne fenyegesse veszély, ideértve a gép utasainak és csomagjainak újbóli átvizsgálását is.

,,Minden lépés a repülő kapitányával együttműködésben és koordinációjával történik, aki nagy felelősséget mutatott a repülőgép terminálra való visszaküldésére vonatkozó döntésben.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️ Politikai feszültségek, kampányhangulat és egy hihetetlen emberi összefonódás a mai adásban.Megvizsgáljuk, miért váltott ki hatalmas felháborodást a felsőoktatási nemi szegregáció kiterjesztése, és miért intette óvatosságra az országot Isaac Herzog elnök a megosztó kampányidőszakban. Szó lesz egy árnyékos rendőrségi ügyről, a kormány háredi influenszer-kampányáról, a végén pedig elhozunk egy olyan történetet is, amit az élet írt: hogyan kapcsolódott össze egy 24 évvel ezelőtti gázai terrortámadás és egy életmentő vesetranszplantáció. 🎧 Hallgasd meg a teljes adást, és ha tetszett, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast
  5. Új Kelet Live Podcast

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.