Késes támadás Jeruzsálemben a Damaszkusz-kapu közelében

0

ujkelet.live

Vasárnap este késes terrortámadásra került sor Jeruzsálemben a Damaszkusz-kapu közelében.

,,Késsel felfegyverkezve érkezett a határrendőrség egyik posztjához egy 19 éves palesztin terrorista, aki illegálisan tartózkodott az országban. Amikor a tisztek át akarták kutatni kést rántott és megsebesítette az egyik harcost a felsőtestén. A terroristát lelőtték és ártalmatlanították” – olvasható a rendőrség közleményében.

A Magen David Adom szerint egy húszas éveiben lévő férfit a mentősök helyszíni ellátásban részesítettek, majd közepesen súlyos állapotban a Hadassza kórházba szállítottak. A sérült mindvégig magánál volt.

A Magen David Adom a Kan közszolgálati műsorszolgáltatónak azt nyilatkozta, hogy a rendőrt nyakon szúrta a terrorista.

A támadásra azt követően került sor, hogy a biztonsági erők 60 órás hajtóvadászat után délelőtt elfogták a 19 éves Asz’ad Juszef Asz’ad al-Rifa’it és a 20 éves Szubi Emad Szubi Abu Sqeirt, akik csütörtökön Eládban késsel és baltával megölték Oren Ben Jiftachot (35), Jonatán Habakukot (44) és Boáz Golt (49). Halálukkal 16 gyermek maradt apa nélkül.

Szintén szombaton az izraeli hadsereg közölte, hogy lelőttek egy palesztin férfit, miután megpróbált átjutni a Júdea és Szamária mentén húzódó kerítésen a Te’enim ellenőrzőpont közelében és nem reagált a megállásra szólító felhívásokra. A sérültet kórházba szállították, ahol belehalt sérüléseibe.

Kobi Sabtáj rendőrfőkapitány pénteken utasította a rendfenntartó szerveket, hogy kezdjenek országos akciót a Júdea és Szamáriából Izraelbe illegálisan belépő palesztinok és az őket segítők ellen.

A katonaság és a Védelmi Minisztérium múlt hónapban bejelentette, hogy megkezdte a mérnöki munkálatokat a Júdea és Szamária határa mentén futó biztonsági kerítésen annak érdekében, hogy befoltozzák azokat a réseket, amelyeket palesztinok használtak az illegális behatolásra Izraelbe. Emellett árkokat ásnak, hogy megakadályozzák a járművek átjutását a biztonsági kerítés mentén található úgynevezett „varratzónán”.

Bár az elválasztó egy része betonfal, nagy része csak kerítés.

A március 22 óta elkövetett hat halálos terrortámadásban 19 izraeli vesztette életét Izraelben és Júdea és Szamáriában.

Az izraeli kormány új ,,polgári nemzetőrséget” hoz létre a terrorizmus elleni küzdelemre, jelentette be Naftali Bennett miniszterelnök vasárnap.

,,A terroristák elfogása nem elég” – mondta Bennett a kormány heti ülésén. ,,A terror elleni háború új szakaszában vagyunk. Az izraeli kormány legfontosabb feladata az izraeli polgárok személyes biztonságának helyreállítása.”

Egy új nemzetőrség felállításának lehetősége először az Izrael és a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet közötti harcok tavaly májusi kirobbanása után merült fel.

,,Újra és újra látjuk a különbséget azon események között, amelyekben volt egy felelősségteljes fegyveres civil a területen, és azok között, amelyekben nem. Nagy szükség van rá, különösen az ultraortodox városokban, ahol kevesebben hordanak fegyvert. Intézkedünk ez ügyben” – mondta a miniszterelnök.
,,A terv a határrendőrségi egységekre, valamint a kiképzett önkéntesekből és tartalékosokból álló egységek mozgósítására épül majd, akiket együttesen nemzetőrként határoznak meg. Vészhelyzetekben és zavargások esetén, valamint rutin időszakokban is aktiválhatóak lesznek, ha szükséges.”

A Nemzetbiztonsági Tanácsnak és a Közbiztonsági Minisztériumnak most az a feladata, hogy még ebben a hónapban előterjesszen egy javaslatot a kormánynak az új nemzetőrség létrehozására, mondta Bennett.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 6-án Új Kelet Live

Jom kippur számokban; Obama; Ami kimaradt; Időjárás, Sábát bejövetele és Hetiszakasz
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 6-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 29-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .