Vádat emeltek a 15 éves késelő ellen

ujkelet.live

Az ügyészség hétfőn vádat emelt egy palesztin tinédzser lány ellen, aki a múlt hónapban, a terrorhullám közepette megkéselt egy izraeli férfit Haifán.

A 15 éves lányt letartóztatták, miután április 15-én megkéselte és közepesen súlyosan megsebesítette a férfit. A rendőrség szerint az apja nem sokkal a támadás előtt értesítette a hatóságokat lánya szándékairól.

A vád szerint a kiskorú egyre nagyobb érdeklődést mutatott a vallás és a Templom-hegy iránt a támadás előtt, amelyre órákkal azután került sor, hogy palesztinok és rendőrök összecsaptak a szent helyen Jeruzsálem óvárosában.

Ugyanazon a reggelen a vádlott hallotta, hogy egy palesztin, akivel kapcsolatban állt, miközben megpróbálta megtámadni az izraeli biztonsági erőket Dzseninben (Szamária, Palesztin Hatóság) súlyosan megsebesült és meghalt.

Az ügyészek szerint a támadás napján a lány több kést is elvitt otthonról, és azt mondta az egyik barátjának, hogy „mártírként” akar meghalni, és „ártani akar egy zsidó származású személynek”. Megkérte öccsét, hogy filmezze le őt indulás előtt, és remélte, hogy a biztonsági erők reakciója során lelövik.

Miután a gyanúsított megérkezett a haifai parkba, egy zsidó célpontot keresett, és amikor meglátta Alekszi Jiszrael Aidelmant egy padon, fejbe ütötte egy kővel, majd többször megkísérelte megkéselni. A vádirat szerint a 47 éves áldozatot kétszer megszúrták.

A támadás során palesztin-barát jelszavakat kiabált, mint például: „Palesztina a miénk és a miénk is marad”.

A vád szerint a rendőrök ezután megérkeztek a helyszínre a tinédzser apjával együtt, aki elvette tőle a kést, mielőtt a rendőrök letartóztatták volna.

Aidelmant kórházba szállították, és másnap hazaengedték.

,,Az emlékparkban sétáltam, és hirtelen erős ütést éreztem a fejemen” – idézte fel az incidenst az áldozat április 16-án a Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint. ,,Megfordultam, és láttam, hogy egy ember áll előttem, késsel a kezében, azt hittem, hogy egy srác, mert kafijjában volt. Odalépett hozzám, én pedig hátra estem. Valamit kiabált arabul. Én pedig segítségért kiáltoztam. Két arab srác jött és beszélgettek vele. Világos volt számomra, hogy azt mondják neki, hogy ne tegye.”

,,Csak amikor a rendőrök megérkeztek, és levették róla a kafijját, jöttem rá, hogy egy lányról van szó.”

,,Aztán megjelent az apja. A lány megpróbált elszökni, az apja pedig kiabált neki valamit. Nagyon megijedtem, és még most is félek egy kicsit.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.