Bennett: Az, hogy Szinwar a koalíció megbuktatását szorgalmazza, önmagáért beszél

ujkelet.live

Naftali Bennett miniszterelnök vasárnap reagált a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet vezére, Jachia Szinwar beszédére, amelyben felszólította az iszlamista Ra’am pártot, hogy lépjen ki a koalícióból.

„Számomra úgy tűnik, ebben a szakaszban már teljesen világos, hogy a Hamász nem szereti ezt a kormányt. Lehet, hogy hiányoznak a dollárokkal teli bőröndök, és talán egyszerűen nem tetszik nekik a lehetőség, hogy mindannyian együtt dolgozunk az arab izraeli állampolgárok életkörülményeinek javításán” – mondta Bennett a heti kormányülés elején.

„Eljött az az idő, amikor lehullnak a maszkok, és mindenki számára világos, hogy ki mit akar. Az mindent elmond, hogy a Hamász meg akarja dönteni a kormányunkat. És ebben sem szabad hagyni, hogy Szinwar győzzön” – mondta Bennett.

A ,,dollárral teli bőröndök” a Benjamin Netanjahu vezette előző kormány gyakorlata volt, mellyel lehetővé tette a katari segélyek készpénzben történő eljuttatását a Gázai övezetbe. Bennett kormánya véget vetett ennek a gyakorlatnak, egy új segélyelosztási mechanizmusra cserélve fel az Egyesült Nemzetek Szervezetének bevonásával.

Gáza de facto ura, Szinwar szombaton kritizálta a Ra’amot, a Bennett miniszterelnök koalíciójában helyet foglaló iszlamista pártot.

A Manszúr Abbász vezette Ra’am befagyasztotta tagságát a koalícióban és a Kneszetben az izraeli rendőrség al-Aksza mecsetbe való behatolásai miatt, bár a lépés egybeesett a parlamenti szünettel, és egyeztetté, a kormány vezetőivel.

Szinwar egyenesen Abbászra irányította szavait:

,,Szeretnék a Ra’am tagjaihoz és Abbászhoz fordulni – a biztonsági hálózat, amelyet a kormánynak biztosítotok, árt az al-Aksza mecsetnek, és ez egy megbocsáthatatlan bűn” – mondta. ,,Nem nyújthattok támogatást egyetlen olyan kormánynak sem, amely döntéseket hoz az al-Aksza megkárosítására és felosztására. A történelem emlékezni fog erre.”

,,Amikor egy arab férfi azt mondja, hogy ez az ország zsidó, az aljas, és hidd csak el, próbáltam finoman fogalmazni. Egy arab ember, aki azt mondja, hogy ez az ország nem a zsidó felsőbbrendűség rasszista állama – aljas és meg kell állítani” – tette hozzá Szinwar.

A terrorszervezet vezére utalt arra is, hogy az iszlamista Ra’am párt felfüggesztette partnerségét a jelenlegi koalícióban.

,,Testvéreink az Iszlám Mozgalom déli ágában, most döntenetek kell, és nem csak a Kneszetben való tevékenységetek felfüggeszésével. Ha van lelkiismeretetek, ma este döntenetek kell.”

Néhány órával Szinwar beszéde után Abbász képviselő visszautasította Szinwar állításait.

,,Elutasítjuk Jachia Szinwar vádjait, és nem tartozunk neki semmivel. Csak itt, Izraelben vagyunk elkötelezettek az arab társadalmunk mellett. Nagyon sok célt elértünk, és még hosszú utat kell megtennünk társadalmunk szebb jövőjéért.”

Abbász szerint Szinwarnak Gázára kéne koncentrálnia, nem pedig Izrael arab állampolgáraira.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.