ujkelet.live
A Déli Parancsnokság magas szintű készültséget tart fenn a Gázai övezet miatt, és a biztonsági tisztviselők szerint ha a politikai szint úgy határoz, Izrael készen áll arra, hogy azonnal hadműveletet indítson a Gázai övezetben, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató szombat este. A források hozzátették, hogy a tavaly májusi Falak Őrzője hadművelet óta a Gázai Hadosztály célpont adatbankját frissítették és kibővítették.
Péntek éjszaka és szombaton hajnalban rakétákat lőttek ki Izraelre Gázából. Izrael úgy döntött, hogy nem válaszol a nyílt területeken illetve az övezetben landoló rakétákra. A Kan szerint a Déli Parancsnokság azt javasolta a politikai vezetésnek, hogy ne legyen támadás. A biztonsági szervezetek úgy vélik, a gázai munkások beengedésének akadályozása hatékonyabb, mint egy újabb támadás.
Szombat reggel a védelmi szervezet úgy döntött, hogy lezárja a Gázával közös Erez gyalogos átkelőt, így körülbelül 12000 izraeli munkavállalási engedéllyel rendelkező gázai holnap nem mehet dolgozni Izraelbe. Holnap helyzetfelmérésre kerül sor, hogy a fejleményeknek megfelelően döntsenek a zárlat folytatásáról.
Júdeában és Szamáriában az al-Aksza mecsetben történt események ellenére a csendet fenntartották, és az elmúlt napokban nem történt szokatlan esemény, így megszűnik a pészach vége miatt alkalmazott zárlat és vasárnaptól több száz izraeli munkavállalási engedéllyel rendelkező palesztin mehet a megszokott rend szerint dolgozni.
Biztonsági források arról számoltak be, hogy az al-Aksza mecsetben ezen a héten történt súlyos zavargásokat túlnyomó többségben (több mint 80%-ban) a Kelet-Jeruzsálemben élő arabok okozták. A júdeai és szamáriai palesztinok és izraeli arabok túlnyomó többsége, akik imádkozni jöttek, szinte egyáltalán nem vettek részt a zavargásokban. Biztonsági források szerint a probléma nagyon nyugtalanító, és foglalkozni kell vele, mielőtt a kelet-jeruzsálemi valóság kicsúszik az irányítás alól.
Szintén a Kan péntek este arról számolt be, hogy a biztonsági erők zavargásokra készülnek az izraeli arab közösségekben, miután egy palesztin kődobáló súlyosan megsebesült a Jeruzsálem óvárosában lévő Templom-hegyen.
Péntek este Umm al-Fahmban több tucatnyian skandáltak a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet valamit azok melletti szövegeket, akik a nap folyamán szembeszálltak a rendőrséggel a Templom-hegyen. A rendőrség később közölte, hogy négy kiskorút letartóztattak.
A Kan szerint a rendőrség arra a megállapításra jutott, hogy az elmúlt két napban fokozódott a Hamász terrorszervezet részéről az uszítás a Templom-hegyen. Ugyanakkor a múlt péntekhez képest az iszlám szent helyekért felelős jordán Waqf nagyobb erőfeszítéseket tett a zavargások beszüntetése érdekében.
A rendőrség hírszerzése szerint két muszlim megsérült a muzulmán hívők és a zavargók közötti összecsapásban.
Omer Barlev közbiztonsági miniszter utasította a rendőrséget, hogy ,,amennyire csak lehetséges” tartózkodjanak a Templom-hegyre és az al-Aksza mecsetbe való belépéstől, de az erre vonatkozó felhatalmazás a kerületi parancsnoknál maradt.
A rendőrség tisztviselői közölték, hogy péntek délben úgy döntöttek, hogy nem küldenek be erőket a Templom-hegyre, mert hívők nagy csoportja vett részt egy uszító felvonulásban – és egy összetűzés sok sérülthöz vezethetett volna.
,,Az a döntés, hogy drónt vetnek be könnygáz gránát szórásra, bevált, mert ez a felvonulás feloszlatásához vezetett” – jegyezték meg a Kan által idézett források.
Péntek hajnalban egy muszlim hívő súlyosan megsérült, aki köveket dobált a zavargók százai és a rendőrség közötti összecsapások során az Al-Aksza mecset téren. A jeruzsálemi Hadassah Ein Kerem Kórházban szállították.
A rendőrség péntek esti közleménye szerint a férfi álarcot viselt, és zavargásokban vett részt, amelyek során a randalírozók köveket dobáltak és petárdákat lőttek a Siratófal és a biztonsági erők felé. Megbotlott, és beütötte a fejét, amikor megpróbált menekülni. Az eset körülményeit vizsgálják.
A sebesült egyik családtagja viszont azt állította: ,,A rendőrség nem engedi, hogy lássuk. Szemtanúk azt mondták nekünk, hogy villanógránát vagy szivacsos golyó találta nyakon”.
Az ellenzéki többnyire arab törvényhozók alkotta Közös Lista képviselője, Ahmad Tibi pénteken meglátogatta a kórházban a súlyosan megsérült palesztin kődobálót.
A hatóságok továbbá letartóztattak egy, a Hizb ut-Tahrir szervezettel kapcsolatban álló 60 éves beit haninai lakost, miután az éjszaka uszító beszédet mondott hívők tömegei előtt a Templom-hegyen, és ,,fegyverekkel és erővel az al-Aksza mecset felszabadításá”-ra szólított. Az uszítás tömeges skandáláshoz is vezetett Mohammed Deif mellett, aki a Hamász terrorszervezet katonai szárnyának vezetője. A férfit letaróztatták otthonában erőszak, terrorizmus és közrend megzavarása gyanújával.
Ezzel egyidejűleg a rendőrség könnygázt használt egy uszítást és Hamasz-zászlókat is magában foglaló felvonulás feloszlatására, és most először használt könnygáz gránátot dobáló drónt, a gázai határnál a Visszatérés Menete tüntetések során bevetett eszközt.
Körülbelül 90 ezren vettek részt a déli imán a mecsetben.
Jeruzsálem az elmúlt hetekben igyekezett hangsúlyozni elkötelezettségét a status quo mellett, miközben a palesztinok és az arab világban élő támogatóik azzal vádolják Izraelt, hogy megsérti azt, és megpróbálja „felosztani” az al-Aksza mecset teret.
Péntek reggel több száz arab lázadó, köztük némelyik álarcban, elbarikádozta magát az al-Aksza mecsetnél, köveket dobáltak, petárdáztak és a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet zászlóit lengették.
A rendőrök megvárták az imák végét a mecsetben, és szétoszlatták a híveket a helyszínen, de miután továbbra is kődobálás és heves zavargások folytak, könnygránátot és tömegoszlató eszközöket vetettek be.
A petárdázás következtében lángra kapott egy fa a szent helyen.
A rendőrség szerint a ramadán harmadik péntekjén a reggeli ima közben több száz lázadó és törvénysértő kezdett zavargásba a Templom-hegy környékén. A maszkosok köveket dobáltak és petárdáztak a helyszínen. Miután a zavargás felerősödött, és a Siratófal hátsó része felé kezdett fejlődni, miközben ott imádkoztak, a rendőri erők felléptek a tömeg visszaszorítása érdekében.
A rendbontás és a heves zavargások során egy arab lázadó megsérült, aki másokkal együtt kövekkel dobálta a Siratófal hátulját. A rendőrök, valamint a mentőszolgálat evakuálta orvosi ellátásra. A Vörös Félhold szerint a péntek reggeli és délutáni zavargások során összesen 57 személy szorult orvosi ellátásra.
Egy izraeli rendőr szintén könnyebben megsérült, miután arcon találta egy kő.
A rendőrség közölte a zavargások nyomán, hogy ,,miközben sok rendőr azon dolgozik, hogy lehetővé tegye a szabad vallásgyakorlást a biztonság, a törvény és a rend fenntartása mellett a szent helyeken és egész Jeruzsálemben, vannak, akik úgy döntenek, hogy lázadásba kezdenek és megzavarják a közrendet. Továbbra is fel fogunk lépni a zavargókkal és a törvényszegőkkel szemben a köznyugalom és közbiztonság érdekében.”
Focizás a szent helyen péntek reggel
Kobi Sabtáj izraeli rendőrfőkapitány péntek reggel a helyszínre ment, és útközben helyzetértékelést tartott a rendőrség valamennyi kerületi vezetőjével és kirendeltségvezetőjével – közölte a rendőrség.
Sabtáj úgy döntött, hogy készenlétbe helyezi a határrendőrség tartalékosait azonnali behívásra, attól függően, hogy a helyzet hogyan alakul. Azt is elrendelte, hogy a regionális parancsnokságok álljanak készenlétben arra az esetre, ha zavargások bontakoznának ki a régiójukban, vagy ha máshol szükség lenne rájuk erősítésnek.
A Templom-hegy a zsidó vallás legszentebb helye, az első és a második templom helyszíne.
Az 1967 után létrejött status quo értelmében a Templom-hegyet a Waqf irányítja Jordánia védnöksége és Izrael ellenőrzése alatt. A zsidók bár látogathatják, de nem imádkozhatnak a helyszínen.
Az al-Aksza mecset az iszlám harmadik legszentebb helye, a Templom-hegy déli oldalán található, nem messze az aranykupolás Sziklamecsettől.
A Templom-hegyen történt erőszak szélesebb regionális konfliktussal fenyeget.
Ráadásul idén a ramadán, a pészach és a húsvét is egybeesett.
Az izraeli tisztviselők igyekeznek csillapítani a feszültséget ramadán idején, attól tartva, hogy az erőszak ugyanolyan típusú zavargásokba torkollhat, mint amelyek 2021 májusában rázták meg Izraelt, amikor a Hamász rakétákkal lőtte a zsidó államot, ami 11 napos háborút indított el Gázával és több napos zavargásokat az arabok és zsidók között Izraelben.
Péntek este és szombat hajnalban három rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izraelre.
Az első két rakéta közül az egyik nem jutott át a határkerítésen és a Gázai övezetben landolt. Gázai jelentések szerint a sikertelen rakétaindítás következtében a lövedék Beit Hanoun területén, az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala a Közel-Keleten (UNRWA) egyik létesítménye közelében, lakott területen csapódott be, és egy személy megsérült. A második Sá’ár Hanegev régióban landolt nyílt területen.
Szombat hajnalban újabb rakétaindítás történt Gázából Izrael felé, a lövedék egy határ melletti közösség közelében, nyílt területen csapódott be.
A szirénák nem aktiválódtak, mivel a rakéták lakatlan területre tartottak. A Polgárvédelmi Parancsnokság applikációja azonban figyelmeztetést küldött az egyik határ menti közösség lakosainak.
Ez volt a negyedik rakétatámadás a héten.
Izrael szombaton reagálva a három rakétára közölte, hogy ideiglenesen lezárja a Gázai övezettel közös egyetlen gyalogos átkelőhelyet.
A Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT), mely katonai összekötőként szolgál a palesztinokkal bejelentette, hogy az átkelőt vasárnap nem nyitják meg újra a palesztin munkások előtt, miután csütörtök délután óta a pészach miatt zárva van.
„A tegnap este a Gázai övezetből izraeli területekre lőtt rakétákat követően az a döntés született, hogy vasárnap nem fogják beengedni a gázai kereskedőket és munkásokat Izraelbe az Erez-átkelőn” – mondta a COGAT. ,,Az átkelő újbóli megnyitásáról biztonsági helyzetértékelés alapján döntenek”.
Az átkelőhelyet – a Júdea és Szamáriában lévőkkel együtt – már csütörtök délután 5 óra óta lezárták, és szombat estig eleve zárva tartják.
A zárlat alól kivételt képeznek a humanitárius és egyéb speciális esetek, de ezekhez a COGAT jóváhagyása szükséges.
Beni Gantz védelmi miniszter csütörtökön ígéretet tett, hogy „kemény válasz” lesz a rakétázás folytatására.
,,A védelmi miniszter megjegyezte, hogy a pészach ünnepe előtt növelték az erőket és a készültséget a térségben, és folytatódik a minden terrortevékenységre adott kemény válasz politikája” – közölte Gantz irodája.