Összecsapások a Templom-hegyen, 3 izraeli tiszt és 152 palesztin megsérült

ujkelet.live

Zavargások törtek ki péntek reggel a Templom-hegyen az Al-Aksza mecsetben magukat elbarikádozó és kövekkel dobáló palesztinok és a területre behatoló rendőri erők között, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.

A biztonsági erők kábítógránátokat és egyéb tömegoszlató eszközöket használtak a zavargók ellen. A Vörös Félhold szerint 152 sebesült szorult kórházi kezelésre.

Az összecsapásokban három rendőr könnyebben megsérült, közülük kettőt kórházba szállítottak.

A zavargók a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet zászlóját lengették az Al-Aksza mecset felett.

A rendőrség közölte, hogy a zavargások kezdete előtt több tucat fiatal – köztük némelyik arcát elfedve – felvonulást tartott a Templom-hegy környékén éjszaka a Hamász és a Palesztin Hatóság zászlóival. A randalírozók köveket és egyéb tárgyakat kezdtek gyűjteni azzal a szándékkal, hogy megzavarják a rendet.

Az ima után heves lázadás kezdődött, mely során köveket és tárgyakat dobáltak, valamint petárdáztak.

A Doron Turgeman jeruzsálemi kerületi parancsnok hatáskörébe tartozó rendőri erők behatoltak a Templom-hegyre, miután kövekkel dobálták a Siratófal teret.

,,Nem érdekünk, hogy a Templom-hegy az erőszak melegágyává váljon, amely mind az ottani muzulmán hívőknek, mind a Siratófalnál lévő zsidóknak ártana” – mondta Ormer Barlev belbiztonsági miniszter a Templom-hegyi zavargásokról. ,,Többször elmondtuk, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy lehetővé tegyük a szabad vallásgyakorlást a Templom-hegyen.”

A Hamász is reagált a zavargásokra, a szervezet szóvivője a következőt mondta: ,,Izrael felelni fog. Jeruzsálemi testvéreink nincsenek egyedül az al-Aksza komplexumban, felszólítjuk a palesztinokat, hogy álljanak ki jeruzsálemi testvéreink mellett, és támogassák az al-Aksza mecset hősies védelmét.”

Fadi al-Hadmi Jeruzsálemügyi palesztin miniszter elítélte a biztonsági erők belépését a Templom-hegyre és a ,,hívők elleni támadást”, ahogy ő fogalmazott.

A palesztin hírügynökségnél közzétett közleményében al-Hadmi azt írta, hogy ,,az izraeli kormány teljes felelősséget visel ezeknek a cselekményeknek a következményeiért”.

Az Izraeli Védelmi Erők csütörtök este közölte, le fogja zárni az összes átkelőt Júdea és Szamária területén és a Gázai övezettel közöseket pészach első napjára.

A zárlat 2022 április 15-én, pénteken 16 órakor veszi kezdetét. Az átkelők megnyitására április 16-án éjfélkor, szombatról vasárnapra fordulóra, kerül sor.

Szombat este helyzet értékelést tartanak a biztonsági tisztviselők arról, hogy kiterjesszék-e zárlatot a teljes ünnep idejére.

A pészach péntek este kezdődik és jövő péntek estig tart Izraelben.

A palesztinok számára a ki és belépés tilos lesz a fent említett időszakban, kivéve humanitárius, orvosi vagy kivételes eseteket, melyekhez a Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT) vezetőjének jóváhagyása szükséges. nyilatkozta a hadsereg.

A lezárás ma viszonylag későn kezdődik, hogy a palesztinoknak lehetővé tegyék az imádkozást a Templom-hegyen a ramadán második péntekén.

A védelmi szervezetek azt igyekeznek közvetíteni, hogy ha csendesen telik az ünnep, akkor nem terjesztik ki a zárlatot. Az Izraeli Védelmi Erők úgy véli, hogy a terrortámadások számának csökkentésének helyes módja az, ha különbséget tesznek a terroristák és a terrortevékenységekben nem érintett lakosság között, hogy megakadályozzák, hogy több palesztin kapcsolódjon be a terrorizmus hullámába.

Izraelben március 22 és április 7 között négy halálos terrortámadásra került sor, melyek összesen 14 izraeli életet követeltek.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Ebben az epizódban az izraeli és a közel-keleti események legfontosabb, legérdekesebb háttereit hozzuk el nektek.Az adás tartalmából:• Diplomácia: Volodimir Zelenszkij kijevi találkozója az izraeli delegációval és az iráni drónfenyegetés közös gyökerei. • Terrorakció meghiúsítva: Életfogytiglani a londoni izraeli nagykövetség elleni támadási kísérletért. • Belpolitikai vihar és botrány: Miért finanszíroz a rendőrségi nyomozás alatt álló Ejal Golan-koncertet a Nemzetbiztonsági Minisztérium? • A háború rejtett ára: Megrázó statisztikák az ERAN lelkisegély-szolgálat friss jelentéséből a társadalmi traumákról és a magányról.• Egy legenda távozása: Elhunyt Joszef Hagoel, aki a híres „Ballada a szanitécről” című dal ihletője és a hatnapos háború h hőse volt.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.