Letartóztattak hat zsidó szélsőségest, akik állatot akartak áldozni a Templom-hegyen

ujkelet.live

Hat 20 év körüli zsidót tartóztattak le csütörtök reggel, miután a rendőrség azt gyanította, hogy egy kecskét terveznek feláldozni Jeruzsálem óvárosában a Templom-hegyen pészach előtt.

A gyanúsítottakat, Jeruzsálem és Júdea és Szamária zsidó telepeinek lakosait őrizetbe vették és kihallgatásra vitték, miután a rendőrök egy kecskét találtak az egyik gyanúsítottnál.

A rendőrség szerint „hamis információkat terjesztenek az interneten a Templom-hegyről, valamint olyan kiadványokat, amelyek szélsőséges entitások letartóztatására buzdítanak a rendőrség által azzal, hogy megpróbálnak bejutni a helyszínre és illegális tevékenységet folytatni”.

„A rendőrség folytatja az intézkedést Jeruzsálemben és bárhol máshol a biztonsági szervekkel együtt, a hét minden napján, 24 órában, titokban és nyíltan minden olyan személy ellen, aki megkísérli megsérteni a Templom-hegyen és a város többi szent helyén érvényes rendet” – olvasható a rendőrség közleményében.

A közlemény hozzátette, hogy „azokat a kiadványokat, amelyek potenciális bűncselekmény gyanúját vetik fel, annak megfelelően kezeljük”.

A Visszatérés a Hegyre szélsőséges csoport, amely a harmadik zsidó templom felépítését szorgalmazza a két bibliai templomnak egykor otthont adó helyen, hétfőn Facebookon pénzdíjat ajánlott azoknak, akiknek sikerül bárányt áldozniuk a Templom-hegyen, és bárkinek, akit letartóztatnak ennek megkísérléséért.

,,Letartóztatás – 400 sékel [43000 Ft]. Letartóztatás kecskével/báránnyal? – 800 sékel. Sikeres állat áldozás? 10 000 sékel” – olvasható a bejegyzésében.

A poszt a Hamász részéről fenyegetést, Jordánia és a Palesztin Hatóság részéről pedig elítélést eredményezett.

A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet szerdán megfenyegette Izraelt zsidó aktivisták azon tervei miatt, hogy a Templom-hegyen rituális áldozatokat hajtanak végre, mondván nem fogják hagyni.

A Hamász gázai vezetője, Jahja Szinwar volt szerdán a gázai terrorfrakciók találkozójának házigazdája, melyen megvitatták az Izrael és a palesztinok közötti növekvő feszültségre adott válaszokat, a Hamász-párti média szerint.

Arab izraeli tisztviselőket, vallási és civil társadalmi vezetőket, valamint a biztonsági erők tagjait szerdán Jeruzsálemben, a hagyományos Iftar-vacsorán vendégül látva, Jichák Herzog elnök kijelentette, hogy Izrael továbbra is fenntartja a status quo-t a fővárosban.

„Az elmúlt napokban hamis jelentések keringtek a közösségi médiában a Templom-hegyről és a szent helyekről. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondjam: ezek hazugságok. Izrael fenntartja a status quót a Templom-hegyen” – mondta Herzog.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Letartóztattak hat zsidó szélsőségest, akik állatot akartak áldozni a Templom-hegyen” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.