Háromra emelkedett a tel-avivi terrortámadás áldozatainak száma

0

ujkelet.live

Barak Lufan, aki életveszélyesen megsebesült a csütörtök esti tel-avivi terrortámadás során, belehalt sérüléseibe, közölte péntek délután az Ichilov kórház.

A 35 éves háromgyermekes apa Givat Smuel lakója volt.

Lufan anno versenyszerűen kajakozott, párosban eb bronzérmet nyert 2006-ban, az elmúlt években pedig paralimpikonokat edzett.

A 29 éves dzsenini (Palesztin Hatóság területe) Ra’ad Hazem csütörtök este lelőtte és megölte Tomer Morad és Ejtam Magini 27 éves kfar szavai polgárokat, és megsebesített többeket a Dizengoff utcán, Tel Aviv szívében.

Ejtam menyasszonyának édesanyja azt mondta, a család ma estére azt tervezte, hogy egy bulival ünneplik meg a pár múlt hónapban kötött eljegyzését.

„Ebben a házban, ahol most gyászolunk, buli lett volna ma este” – nyilatkozta Lia Arad a Walla híroldalnak. „Véletlenül találkoztak Dél-Amerikában, majd csaknem egy évvel később újra kapcsolatba léptek egymással, és randevúzni kezdtek.”

„Mindannyian le vagyunk sújtva. Elkezdtek listákat készíteni az esküvőre, és időpontot egyeztettek a helyszínek megtekintésére” – mondta Arad. 

„Tegnap kaptuk a hírt, hogy terrortámadás történt, és Ajala tudta, hogy Ejtam egy kocsmában van. Felhívta, és nem vette fel. Én is hívtam, de nem vette fel” – nyilatkozta Arad a Ma’arivnak. „Tudtuk, hogy ha nem hívta fel, hogy jól van, akkor valami történt. Elmentem az Ichilovba [kórház]. Az arckifejezésükből megértettem. Esküvő helyett temetés lesz”.

A másik áldozat, Tomer nemrég szerzett gépészmérnöki diplomát. Épp új állást kapott, és hamarosan munkába állt volna, nyilatkozták barátai a Ynet híroldalnak.

Ejtammal gyermekkori barátok voltak.

A palesztin terroristát, aki egy mecset közelében bújt el Jaffón, a Sabak belbiztonsági szolgálat és a Jamam terrorelhárító egység tagjaival vívott tűzharcban péntek hajnalban megölték, egy masszív, órákig tartó hajtóvadászatot követően.

Naftali Bennett miniszterelnök péntek délelőtt kijelentette, hogy az izraeli biztonsági erők fokozott készültségben maradnak.

„Egy hosszú éjszaka végén csapataink elkapták a terroristát, és likvidálták. Pontosan ez az elvárás a harcosainktól” – mondta Bennett élőben közvetített beszédében a hadsereg tel-avivi központjából Beni Gantz védelmi miniszter és Omer Barlev közbiztonsági miniszter mellett. „Ha nem kapták volna el és nem likvádálják mostanra, ez több napig is elhúzódhatott volna.”

„Nem csökkentjük a készültségi szintet Tel-Avivban vagy országszerte” – mondta Bennet.

A miniszterelnök teljes támogatásáról biztosította a biztonsági szolgálatokat a támadást követően.

Izraelben március 22 és március 29 között három halálos terrortámadásra került sor, melyek összesen 11 izraeli életet követeltek.

„Teljes cselekvési szabadságot biztosítunk az Izraeli Védelmi Erőknek, a Sabaknak és minden biztonsági erőnek a terrorizmus felszámolása érdekében. Ebben a háborúban nincsenek és nem is lesznek korlátozások” – mondta.

A kormányfő egyúttal részvétét fejezte ki a meggyilkolt két fiatal családjának, és a sebesülteknek mielőbbi felépülését kívánt, majd megfogadta, hogy a terroristák megfizetnek tetteikért.

,,Tudjuk, hogy egy 29 éves dzsenini terroristáról volt szó, aki nem kötődött [terror]csoporthoz, de valaki segített neki fegyvereket szerezni” – mondta Bennett.

„Minden gyilkos tudja, hogy megtaláljuk, mindenkinek, aki segít egy terroristának, tudnia kell, hogy súlyos árat fog fizetni érte” – tette hozzá. ,,Láttuk az ünnepléseket Dzseninben és Gázában, ilyenekkel van dolgunk.”

Bennett azt mondta, hogy ezek a terroristák és támogatóik „meg akarnak törni minket, de nem fog nekik sikerülni, sosem törnek meg minket”.

Felelősségteljes magatartásra sürgette a médiát is, bírálva az izraeli hírhálózatok tudósításait.

,,Ne keltsetek felesleges pánikot a lakosságban, ez nem valóságshow, hanem az életünk.”

Joáz Hendel kommunikációs miniszter reggel szintén bírálta a helyi média működését az esti terrortámadás során.

„Egy anyának nem szabadna néznie, ahogy fia egy terrorista után kutat az otthonokban… Izrael népének nem szabadna hallgatnia a rendőrség és az izraeli hadsereg közötti rádióüzeneteket, és semmiképpen sem szabadna élő felvételeket néznie a műveleti szobából – ami tegnap történt, az átlépett egy határt.”

Miközben a rendőrség a terroristát kereste, az izraeli média munkatársai gyakran szorosan a biztonsági erők mögött voltak, és előfordult, hogy ellenőrizetlen információkat osztottak meg, annak ellenére, hogy többször is meghátrálásra szólították fel őket.

Bennett után felszólalva Gantz méltatta a Palesztin Hatóságot, amiért elítélte a támadást, és felszólította Ramallahot, hogy segítsen megfékezni a terrorhullámot.

„Jó, hogy a Palesztin Hatóság elítélte a támadást” – mondta Gantz. „Az a kérésem, hogy az elmarasztalások mellett minden szektorra terjesszék ki a terrorizmus elleni tevékenységet.”

Gantz szerint az Izraeli Védelmi Erők szorgalmasan a terrortámadások meghiúsításán és hadműveleteinek fokozásán fog dolgozni. A hadsereg volt vezérkari főnöke közölte továbbá, hogy a biztonsági erők már mintegy 200 letartóztatást hajtottak végre „és szükség esetén ezreket fogunk letartóztatni”.

„Nem büntetjük a teljes [palesztin] közvéleményt – de a biztonság az első” – mondta. „Az izraeli társadalom átélt háborúkat és terrorhullámokat. Felszólítom az állampolgárokat, hogy lehetőség szerint folytassák mindennapi rutinjukat. Győzelmünk részét képezi majd az izraeli ellenálló képesség megőrzése is.”

Barlev megjegyezte, hogy a legutóbbi támadás a muszlimok szent hónapjában, a ramadán idején történt.

„A ramadán időszakában vagyunk, ami nagyon érzékeny periódus. Nem áll szándékunkban megzavarni azoknak a mindennapi életét, akik igyekeznek eleget tenni vallási kötelezettségeiknek, vagy továbbra is a megszokott módon akarnak dolgozni, de határozottan fellépünk mindenki ellen, aki ezt kihasználva terrortámadásokat hajt végre” – mondta Barlev.

Új Kelet Live külön kiadás 2022. szeptember 25-én Új Kelet Live

Jichák Herzog elnök köszöntője Ros Hásáná alkalmából
  1. Új Kelet Live külön kiadás 2022. szeptember 25-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 24-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 22-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 20-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .