A koalíció stabilizálására tett erőfeszítések részeként Liberman engedett Orbach egyik követelésének

1

ujkelet.live

Nir Orbach izraeli törvényhozó, Naftali Bennett miniszterelnök Jamina pártjának tagja, aki a koalícióban maradásának feltételeként több ,,jobboldali lépést” követelt, megállapodott Avigdor Liberman pénzügyminiszterrel az egyik kulcsfontosságú követelését illetően csütörtöki találkozójukon.

Orbach hivatalának közleménye szerint abban is ,,megállapodtak, hogy minden erőfeszítést megtesznek a koalíció stabilizálása érdekében”, egy nappal azután, hogy Idit Szilman, a koalíció elnöke bejelentette, hogy kilép, ezzel megfosztva a kormányt a minimális többségétől.

Orbach és Liberman megegyezett, hogy elhalasztják a családos jesiva hallgatók napközi támogatásának megszüntetését.

Tavaly Liberman új jogosultsági feltételeket jelentett be a kérdésben, így csak akkor járt volna támogatás, ha a gyermek mindkét szülője legalább heti 24 órát dolgozik. A lépés gyakorlatilag 21 000 gyermek támogatásának megszüntetését jelentette volna.

Orbach Bennettnek tett ultimátumai közé tartozik még a tervezési bizottság összehívása 4000 új lakás építési terveinek jóváhagyására Júdea és Szamáriában valamint az illegális települési előőrsök elektromos hálózatra történő csatlakoztatása.

Koalíciós források szerint az elkövetkező napokban azon fognak dolgozni, hogy megoldást találjanak más, a telepes építésre összpontosító igényeire.

Szintén csütörtökön, hogy elrettentse a párt többi tagját a példájának követésétől, Bennett szankcionálta a Jamina lázadó törvényhozóját, Amichai Siklit, aki hónapokkal ezelőtt ténylegesen átállt az ellenzékbe.

,,A Jamina-frakció úgy döntött, hogy összehívja a Kneszet Házbizottságának ülését, hogy Amichai Sikli képviselőt szakadárnak nyilvánítsa” – áll a párt szóvivőjének közleményében.

A szóban forgó bizottság elnöke Orbach.

Sikli a döntés értelmében a következő választásokon nem indulhat olyan párt listáján, mely a jelenlegi Kneszet tagja. Sikli júniusban a kormányalakítás ellen szavazott, majd júliusban egy szimbolikusan sorsdöntő szavazáson megbuktatta a koalíció törvenyjavaslatát, novemberben pedig az állami költségvetésről tartott szavazáson szintén az ellenzékhez csatlakozott.

A Kneszet szabályzata szerint, ha egy párt választmányi tagjainak egyharmada kilép egy pártból, formálisan kiválhatnak belőle, utólagos korlátozások és szankciók nélkül. A Jamina esetében ez három törvényhozónak felelne meg. Bennett olyan mechanizmusra hivatkozott, amely nem teszi lehetővé, hogy Siklit e három tag közé sorolják, ha kilép a pártból, abban a reményben, hogy elhárítja annak lehetőségét, hogy egy harmadik tag is távozzon azzal a tudattal, hogy semmilyen hivatalos következményre nem számíthatnak.

A Jamina hét képviselőjéből csupán öt maradt a koalícióban.

Orbach csütörtökön találkozott Ajelet Saked belügyminiszterrel és Abir Karával, és megállapodtak a következő lépéseik összehangolásában.

A médiának nyilatkozó politikai forrás szerint a három törvényhozó ,,sok ajánlatot kapott”, miután Szilman, a koalíció elnöke szerdán váratlanul bejelentette távozását, megfosztva a koalíciót a minimális többségétől és egyúttal megnövelve az ellenzék esélyeit egy alternatív kormány létrehozására.

Szintén csütörtökön Bennett és Saked együtt járta be Harist, hogy egységet demonstráljanak.

Bennett szerdán közölte Jamina pártja tagjaival, hogy most elsősorban a kormánykoalíció stabilizálására kell törekedniük.

Idit Szilman sokkoló távozásával kapcsolatban Bennett azt mondta: 

,,Iditet hónapokig üldözték, Benjamin Netanjahu [ellenzéki vezető] és [Bezalel] Szmotrich [a szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus párt elnöke] támogatóinak verbális zaklatásának volt kitéve. Mesélt nekem a férje munkahelyét célzó fenyegetésekről. Végül megtört.”

,,Minden koalíciós párt vezetőjével beszéltem – mindannyian részesei akarnak lenni ennek a kormánynak. Ez a kormány Izrael polgáraiért dolgozik.”

,,Jelenleg a legfontosabb dolog, amivel foglalkoznunk kell, a frakció és a koalíció stabilizálása” – tette hozzá Bennett.

,,Lehetőség van arra, hogy fogjuk ezt a helyzetet, tanuljunk belőle, és orvosoljuk a keletkezett hiányosságokat… az alternatíva újabb választások és talán még több választás azután, és a visszatérés a veszélyes instabilitás napjaihoz.”

Bennett szerdán lemondta minden programját, hogy kezelje a politikai válságot, és rendkívüli ülésre hívta össze pártja összes megmaradt Kneszet-tagját.

A kormány elméletileg 60 mandátummal is megmaradhat 2023 márciusáig, amikor is új költségvetést kell elfogadni.

Benjámin Netanjahu ellenzéki vezetőnek szinte lehetetlen kormányt alakítani a jelenlegi Kneszetben, mert – egyelőre – nincs 61 képviselő aki ezt támogatná, így nagyon valószínű, hogy a következő hónapokban új választásokra kerülhet sor.

Ha mégis meglenne a Kneszet feloszlatásához szükséges 61 képviselő és megszavazzák, Jáir Lapid automatikusan miniszterelnökké válik az átmeneti időszakra, amíg az új választásokat követően megalakul a következő kormány.

A másik lehetőség egy alternatív kormány alakítása a jelenlegi 24. Kneszetben, választások nélkül, bár úgy tűnik, hogy ez nehezen sikerülne a Netanjahu vezette Likudnak, mivel ehhez legalább hét koalíciós képviselőt át kéne csábítani.

A Kneszet pészach utánig szünetel, így egyelőre nem lehet szavazást tartani.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 6-án Új Kelet Live

Jom kippur számokban; Obama; Ami kimaradt; Időjárás, Sábát bejövetele és Hetiszakasz
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 6-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 29-én

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .