A viták után és a körülmények fényében, Bennett és Gantz is elhalasztotta indiai látogatását

ujkelet.live

Naftali Bennett miniszterelnök elhalasztja indiai látogatását, miután pozitív lett a koronavírus tesztje, közölte a Miniszterelnöki Hivatal.

Bennett a tervek szerint április elején hivatalos látogatást tett volna Indiában, megünnepelve a két nemzet közötti diplomáciai kapcsolatok 30 éves fennállását.

Beni Gantz védelmi miniszter még tegnap elhalasztotta indiai útját, amely ma vette volna kezdetét. Irodája nem indokolta meg a döntést, de a bejelentés egy nappal a haderai halálos terrortámadás után történt, mely egy héten belül a második volt.

A kettejük közötti növekvő feszültség legújabb jeleként múlt héten Bennett és Gantz azon veszekedtek, hogy melyikük és mikor megy Indiába.

Gantz csütörtökön bejelentette, négy nappal megelőzve Bennett érkezését, Indiába utazik.

A Haaretz egy izraeli tisztviselőt idézett, mondván, a Gantz útjáról szóló bejelentés a Miniszterelnöki Hivatalt meglepetésként érte, és a védelmi miniszter megpróbálja beárnyékolni Bennett látogatását azzal, hogy előtte utazik az országba.

A meg nem nevezett tisztviselő szerint „Gantz gyerekes kísérlete” miatt, amellyel Bennettet akarta lenyomni, saját magának tett keresztbe, mivel a protokoll szerint Narendra Modi indiai miniszterelnöknek először izraeli kollégájával kell találkoznia, mielőtt más izraeli tisztviselőket fogadna.

A védelmi miniszterhez közel álló források azonban más képet festettek az eseményekről, azt állítva, hogy Bennett volt az, aki megpróbálta kijátszani Gantzot.

Azt nyilatkozták a Haaretznek, hogy Gantz indiai útját áprilisra ütemezték be öt hónappal ezelőtt, és miután hallott erről az útról, Bennett felkereste Modi irodáját, hogy megbeszéljen egy találkozót.

Miután Gantz tudomást szerzett Bennett lépéséről, úgy döntött, hogy egy héttel előre hozza utazását, állították a források.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“A viták után és a körülmények fényében, Bennett és Gantz is elhalasztotta indiai látogatását” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.