A kabinet jóváhagyta öt új közösség létrehozását a Negevben

ujkelet.live

Az izraeli kabinet vasárnap jóváhagyta öt új közösség létrehozását a Negev sivatag Arad térségében.

A határozat öt közösség – egyet beduinoknak és négyet a zsidóknak – számára engedélyezi a tervezési folyamat megkezdését.

A kabinet határozata felhatalmazza a Cionista Világszervezet Letelepedési Osztályát a lakosok törzscsoportjainak toborzásával, akik elkötelezik magukat, hogy a Holt-tengertől nyugatra, Izrael 1967-es határain belüli új közösségekbe költöznek. A terv a terület főtervének módosítását is megköveteli, ami azt jelenti, hogy a lakók beköltözése sok időbe telik.

Ajeket Saked belügyminiszter, valamint Zeev Elkin építési és lakásügyi miniszter, akik a tervet kezdeményezték, azt kívánják, hogy a felvételi bizottságok vizsgálják meg a Mevo’ot Arad elnevezésű közösségekbe költözni kívánók jelentkezését, ahogy az a kis falvaknál megengedett.

A terv kritikát váltott ki a kabinet baloldali tagjai, különösen Tamar Zandberg, a Meretz környezetvédelmi minisztere részéről.

Zandberg ,,destruktívnak és aggasztónak” nevezte a tervet.

A kormányülésen kiabálás tört ki Zandberg és Gideon Szá’ár igazságügy-miniszter között, aki Zandberget és más baloldali minisztereket ,,gyűlöletkeltő”-nek nevezett a zsidó letelepedések iránt Izrael földjén.

,,A telepek alapításának őrülete a föld és az erőforrások pazarlása” – írta Zandberg a kormányülést követően Twitteren. ,,Az új közösségek költségesek lesznek, különösen a lakhatási válság és a magas megélhetési költségek közepette.”

A környezetvédelmi miniszter hozzátette, hogy az új falvak ,,káros hatással lesznek a nyílt terekre és a Negev természeti rendszereire”, ami pusztító lépés egy klímaválság idején.

Zandberg válaszolt Szá’árnak is, mondván, szavai ,,az uszítást és a gyűlölet beszédet visszhangozták”, amelyet Naftali Bennett miniszterelnök kormánya igyekezett kiiktatni az izraeli életből.

,,A verseny, hogy ki a cionistább, lényegtelen… A felelősségteljes cionizmus nem azt jelenti, hogy a lehető legtöbb földet elfoglalják, hanem azt, hogy minden izraeli polgár számára magas színvonalú életet biztosítsanak.”

Az Izraeli Természetvédő Társaság a kormányülést követően közleményben utasította el a tervet.

,,Környezeti, gazdasági és társadalmi szempontból az egyértelmű prioritás a meglévő közösségek bővítése és konszolidációja.”

Saked és Elkin múlt szerdán jelentette be a közösségekkel kapcsolatos tervét, egy nappal a közeli Beerseván történt terrortámadás után, amelyben négy ember meghalt.

A miniszterek határozatukat ,,jelentős lépésnek” nevezték a Negev településének megerősítésében, ,,különös tekintettel a nemzetstratégiai jelentőségű Negev-régió keleti részének”.

A kabinet tervei között szerepel további öt közösség jóváhagyása a Dimona-Beerseva autópálya mentén, Aradtól délre, amelyek zsidó közösségek lesznek. Ezeket egyelőre további megfontolás céljából az Országos Tervhivatalhoz küldték, a folyamat várhatóan több évig tart, mire visszakerül a kabinethez jóváhagyásra.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️ Belpolitikai botrányok, háborús rekordprofit és az ugandai emlékhely Újabb forró hét Izraelben: korrupciós ügyek a kormánypárt körül, ellentmondásos miniszteri nyilatkozatok, meglepő gazdasági adatok és a választási küzdelem újabb fejezete. A mai adásban a legfontosabb izraeli híreket és háttéreseményeket elemzzük.A tartalomból:Adócsalási ügy a Likudban: Őrizetbe vették Michael Kleinert, a Likud pártbíróságának elnökét és David Appel korábbi aktivistát. Ingatlanvagyonok elhallgatásával vádolják őket.Eli Cohen botrányos interjúja: A miniszter úgy állt ki egy szexuális bántalmazással gyanúsított szélsőséges telepes szabadlábra helyezése mellett, hogy nem is ismerte a vádakat. Mit mondott az adminisztratív őrizetről?Rekordnyereség az El Al-nál: A regionális háború és a légtérzár ellenére megduplázta nettó profitját az izraeli nemzeti légitársaság.Betiltották a szavazóköri adatkövetést: A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese megtiltotta a pártszintű mozgósító applikációk használatát a szavazókörökben. A Likud szerint ez a "jobboldal célzott kiiktatása".Entebbei megemlékezés: Emlékművet avattak Ugandában Jonatán "Joni" Netanjahu, a miniszterelnök 1976-ban elesett testvérének tiszteletére.És a szokásos bónusz téma.Kövesd a műsort, és iratkozz fel, hogy ne maradj le a legfrissebb adásokról!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.