Riport: Iráni drónok százai semmisültek meg februárban egy nyugat-iráni bázis elleni, Izraelnek tulajdonított támadás során

ujkelet.live

A múlt hónapban Iránban történt légitámadás súlyos károkat okozott az ország drónhálózatában, és becslések szerint több száz drón semmisült meg, közölte a Haaretz hírportál kedden.

Teherán Izraelt okolja a támadásért, de Izrael nem vállalta érte a felelősséget.

A hét elejéig egyik ország sem említette a támadást. Először vasárnap számolt be erről először az Al Mayadeen libanoni TV, amely kapcsolatban áll a Hezbollah terrorszervezettel és Iránnal is.

Az Al Mayadeen szerint ez volt az oka a szombat esti iráni rakétatámadásnak Erbilben, az iraki Kurdisztán fővárosában. Az állomás szerint a támadás megtorlás volt Irán részéről egy drónbázis bombázásáért a nyugat-iráni Kermansa város közelében február közepén. Ez utóbbi támadást hat izraeli drón hajtotta végre, tette hozzá.

Irán nyilvánosan vállalta a felelősséget az erbili támadásért, amely állítása szerint egy izraeli katonai bázist célzott. A kurdisztáni kormány ezt tagadta, mondván, hogy a rakéták egy polgári létesítményt találtak el.

Irán az elmúlt években széles körben alkalmazott fegyveres drónokat a Közel-Keleten folytatott támadásokban. Az Iráni Forradalmi Gárda a fegyveres drónjai egy részét a jemeni húsziknak és az iraki és szíriai síita milíciáknak adta. Ezen kívül a Hezbollahnak saját drónjai is vannak.

Az elmúlt hetekben Izrael lelőtt egy Hezbollah drónt Galilea felett, míg egy másiknak sikerült behatolnia Izrael légterébe, majd visszatért Libanonba. Az Izraeli Védelmi Erők a közelmúltban azt is közölte, hogy tavaly, a világon elsőként, iráni drónokat lőtt le F-35-ös vadászgépekkel.

Izraeli védelmi források tavaly azt nyilatkozták a Haaretznek, hogy Irán a drónokat részleges megoldásnak tekinti Izrael légi fölényére a folyamatos katonai összecsapásaik során. Ezért azt jósolták, hogy az irániak továbbra is használni fogják őket.

A számos incidens, amelyek közül a legutóbbi hétfő esti jelentés izraeli weboldalak elleni nagyszabású kibertámadásról szólt és egyes média riportok Iránnak tulajdonítottak, azt mutatja, hogy a két ország közötti konfliktus eszkalálódik, mutat rá a Haaretz. Erre az eszkalációra akkor kerül sor, amikor Bécsben a döntő szakaszba érkeztek az Irán és öt másik ország közötti tárgyalások az új nukleáris megállapodásról.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️A mai epizódban 5 kiemelt hírt hoztunk el a világ különböző pontjairól.Az adás témái:Áttörés az 1994-es argentínai merénylet ügyében: Hivatalosan is vádat emeltek hét iráni és egy libanoni állampolgár ellen a 85 áldozatot követelő AMIA zsidó közösségi központ elleni robbantás kapcsán. Elindulhat a tárgyalás a vádlottak jelenléte nélkül?Diplomaták és polgármesterek szópárbaja: Zohran Mamdani New York-i polgármester szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján le kellene tartóztatni az ENSZ-be érkező Netanjahut, bár elismerte, hogy nincs jogköre erre. Az izraeli miniszterelnök éles videóüzenetben válaszolt.Szélsőjobboldali követelések Izraelben: Itamar Ben-Gvir a Védelmi Minisztériumot, Tally Gotliv az Igazságügyi Minisztériumot követeli az október 27-i választások előtt. Milyen radikális változtatásokat terveznek?A félbehagyott és nem használt alagút: Állami pénzből épült légkondicionált átjáró Netanjahu otthona és a zsinagóga között Jóm Kipurra, de végül senki sem használta.9000 életmentő műtét: Egy kilencéves malawi kislány lett a Save A Child’s Heart szervezet 9000. megműtött gyermeke.És a szokásos bónusz téma.Ne felejts el feliratkozni a csatornára!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.