Lapid Szlovákiában: Izraelt nem fogják eszközként használni az Oroszország elleni szankciók megkerülésére

ujkelet.live

Jáir Lapid külügyminiszter hétfőn kijelentette, hogy Izrael nem fog eszközként szolgálni az Egyesült Államok és más nyugati országok által Oroszországgal szemben bevezetett szankciók megkerülésére, miközben az Ukrajna és Oroszország közötti diplomáciai tárgyalások folytatódnak.

Izrael mindeddig nem csatlakozott az Oroszország elleni nyugati szankciókhoz, hogy elkerülje a konfrontációt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Lapid a szlovák fővárosban, Pozsonyban tartott közös sajtótájékoztatón Ivan Korčok szlovák külügyminiszterrel azt mondta, hogy „a Külügyminisztérium koordinálja a kérdést olyan partnerekkel együtt, mint a Nemzeti Bank, a Pénzügyminisztérium, a Gazdasági Minisztérium, a Repülőterek Hatósága, az Energiaügyi Minisztérium és mások.”

,,Ennek a háborúnak véget kell vetni. Az európai föld túl sok háborút ismert, és az egyetlen dolog, amit eredményezett, az a szörnyű szenvedés.”

Izrael minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítse a közvetítői erőfeszítéseket a ,,béke helyreállítása érdekében. Együtt dolgozunk legnagyobb szövetségesünkkel, az Egyesült Államokkal és európai barátainkkal, hogy megakadályozzuk ennek a tragédiának a folytatását”.

Egy kormányzati forrás azt mondta a Haaretznek, hogy az izraeli törvények nem teszik lehetővé a kormány számára, hogy az Oroszországgal kereskedő izraeli magánvállalatokat arra kényszerítse, hogy állítsák le a kereskedést, és vállalják a szankciók betartását.

Emellett a kormány tisztviselői a közelmúltban úgy döntöttek, hogy nyomon követik az orosz oligarchák magánrepülőgépeit és jachtjait annak érdekében, hogy Izrael ne váljon de facto adóparadicsommá.

A forrás szerint Izrael számos dolgot tehet, ha el akarja kerülni, hogy az oligarchák biztonságos menedéke legyen, ilyen például a a gyanús devizabehozatal ellenőrzése, a javak – például hajók és repülőgépek – hosszú távú belépésének megakadályozása, valamint az orosz oligarchák izraeli tevékenységének általános megfigyelése az érvényben lévő szankciók ideje alatt.

Lapid vasárnap romániai látogatásán elítélte Oroszország „indokolatlan” ukrajnai invázióját. Lapid román kollégájával, Bogdan Aurescuval folytatott találkozóját követően kijelentette, hogy Izrael „felszólítja Oroszországot, hogy állítsa le a lövöldözést és a támadásokat, és a problémákat a tárgyalóasztalnál oldja meg”.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

Hírek, amikre a héten már nem jutott idő. Sábát sálom !
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.